1. Tisztázd a céljaidat és tudd pontosan, hogy mit akarsz elérni

2. Legyen egy masszív stratégiád - taktikával gazdagon megspékelve

3. Tedd meg azokat a lépéseket! Cselekedj! Most!

Vannak született vezetők – olvastunk róluk, láttunk róluk filmet, ha szerencsénk van, dolgoztunk ilyennel, de gondolom egyetértünk – ilyenből nagyon kevés van. Gandhi, Periklész, Churchill… és persze Mr. Guliver, a Láthatatlan Légióból:

" Érdekes, hogy mennyivel simábban ment minden, pedig Mr. Guliver nem szólt bele a vezetésbe. A csapat előtt haladt az autójával, fütyörészett, cigarettázott, és időnként a zsebéből evett valamit. Csokoládé, vagy keksz lehetett. És esze ágában sem volt parancsolgatni. Néha Duriennek vagy a marsallnak mondott valamit csendesen, teszem, hogy az egyik szekér kissé a jobb kerekeire nehezedik, igazítsák el a terhet, vagy figyelmeztette őket, hogy a páncélautó ne menjen a csapat előtt, mert így sok port kell nyelni, de különben nem törődött semmivel.

Szóval az ördög tudja hogy történt. Tény az, hogy Mr. Guliver megjelenésével egyidejűleg rendesebb lett minden. Az emberek biztonságérzete is fokozódott. Végre egy vezető, akit nyugodtan követtek. Ösztönösen érezték, hogy ez nem fog tévedni. Nem! Az overallos ember igazán nem volt szigorú, és nem parancsolgatott. Legfeljebb azt mondta első nap a körötte állóknak:

- Kérem, egy ember csak másfél liter vizet kap naponta. Ezt tessék beosztani, mert több nincs.

- És ha szomjas valaki? - kérdezte indignálódva Kratochvill, regényét szorosabbra fogva a hóna alatt.

- Az szomjazni fog. Amennyiben nem tartják be az intézkedéseimet, természetesen átadhatom a vezetést Podvinecz marsall őexcellenciájának vagy Durien századosnak.

Több ellenvetés nem volt."

Mind ilyen vezetők akarunk lenni. De amikor egy vezetővel coachként dolgozni kezdek, a fenti leírás helyett általában a következők buknak felszínre, amikor az emberei fejlesztéséről kérdezem:

“Vezetőként a fejlesztés túl időrabló.”

"Ez most komoly? Nincs ennyi időm egyetlen emberre!"

"Inkább megcsinálom én, gyorsabb!"

"Nehogy már ennyit kelljen velük foglalkozni!"

"Uram isten, de hát ezek felnőttek! Igazán tudhatnák maguktól is!"

Vezetőként nagy valószínűséggel te is mondtál már hasonlókat. És ez hiba. Akármilyen úton lettél vezető, a saját fejlődésed és fejlesztésed fontos eleme, hogy hátrébb lépsz a konkrét operatív feladatoktól és az embereid fejlesztésére koncentrálsz.
Mert vezetőnek nagyon kevesen születnek. Vezetővé VÁLNAK azok, akik felismerik, hogy milyen lehetőséget kaptak a kezükbe.

Hogyan lesz valaki vezető – és hogy eshet ennek csapdájába?

A vezetővé válásnak mindenféle szakirodalom szerint két leggyakoribb útja van.

Az egyik, hogy szakértőből kineveznek vezetővé. Piszok jól értesz egy területhez, te vagy ott a varázsló. Mindent tudsz, amit tudni érdemes, mindenki hozzád fordul segítségért, mert akár percek alatt megoldod azt, ami egy komplett teamnek hosszú hetekig fejtörést okozott. Olyan csodákat tudsz megtenni a magad kis birodalmában, amiről mások csak álmodni mernek- vagy még azt sem. Eljön hát a következő, “logikus” lépés- kineveznek: "Ha már ekkora ász vagy a szakterületeden, rád bízzuk ezt a néhány embert."

A rád bízott kollégák viszont szakmailag a nyomodba se érnek - hiszen te vagy a guru, nem ők - úgyhogy hosszan tanítgathatnád őket. Sokkal gyorsabb viszont, ha te magad csinálod a dolgokat, a nehéz, kacifántos eseteket úgyis magadhoz vonod. Arra is rájössz, hogy az emberek sokkal kiszámíthatatlanabbak, mint a te jól felépített rendszered, ezért aztán továbbra is inkább a jól ismert és kiszámíthatóan megoldható feladatokkal foglalkozol, miközben hagyod a kis csapatodat nőni, mint a gyom.

Előre görcsbe rándul a gyomrod minden vezetői feladattól. Az admin részeket még csak-csak kiadod a kezedből (bár azt se képesek jól megcsinálni), de amikor teljesítményértékelésre (mireee?????), karriertervezésre vagy fejlesztésre kerül sor, akkor legszívesebben elbújnál.

A másik egyfajta organikus növekedés. A saját vállalkozásodat viszed: kezdetekben egyedül, aztán társul hozzád egy partner és/ vagy egy alkalmazott, majd több is. A kis csapatból közepes lesz, te pedig főnök.

Vagy ugyanez vállalati szinten: előbb egy kis team, egy csoport irányításával bíznak meg, valójában te vagy az admin kontakt pontjuk, rajtad keresztül megy minden a főnök felé. Jóváhagysz néhány szabadnapot, megszervezed a szabadságolásokat, hogy legyen mindig ember a feladatra, elkezded végigasszisztálni a teljesítményértékelést, és így tovább. A csapat nő és te nagyobb feladatokat kapsz - mint a vállalkozásodban: egyre távolabb kerülsz attól, aki a bevételt hozó munkát végzi. Már Főnöknek szólítanak. Hihetetlen régen csinálod a dolgod - ismered a rendszer minden csínját-bínját. Ha nehéz dolgot kell megoldani, akkor te vagy az, aki elsimítja a gubancokat, te adod a különleges kedvezményeket, ötletszerűen adsz kedvezményt vagy másként bánsz az egyes emberekkel. Szakmailag fejleszted magad, ismered a legújabb trendeket, ott vagy minden konferencián; a folyamatok nagyrésze a te fejedben van meg - az embereid szokásjog alapján teszik a dolgukat. Ezzel is jól el lehet döcögni egy ideig - épp csak nincs kinek átadni a feladatokat és megvalósítani azokat, mert mindenhez IS te értesz. Nem bízol senki tudásában, nem tudod elképzelni, hogy mások is képesek megoldani a nehéz feladatokat. Soha nem tanítottad őket, honnan is tudhatnák?

Így nagyon is természetes módon eléred azt a plafont, amin nem tudsz felülemelkedni, nem tudsz szintet lépni, mert te magad sem állsz erre készen.

Hogyan kerülhetünk ki a csapdából?

Elég sok munkával. És tudatossággal.

Persze lehet mázlid: rájössz, hogy tulajdonképpen klassz egy csapatot irányítani, jó kihozni belőlük a legjobbat, és a figyelmedet rájuk tudod szentelni. De nem érdemes erre építeni, mert a vezetés totálisan más skilleket, készségeket, képességeket igényel, mint a korábbi szakértői státuszod. Szóval amiben korábban jó voltál, az ebben a helyzetben nem sokat ér.

Lehet még nagyobb (és persze még ritkábban látott) mázlid is: ha időben találsz egy mentort magadnak, aki a szárnyai alá vesz és olyan erős kapcsolat alakul ki köztetek, hogy elhiszed neki, amit mond, építesz a tapasztalataira és a nehézségek ellenére kipróbálod a javaslatait.

Tudatosan kezded fejleszteni magadat és az embereidet is - mert az egyik legnagyobb különbség a Vezető és a Szakértő között az, hogy míg a Szakértő önmaga fejlesztésébe, a szakterülete megismerésébe fekteti a legtöbbet, addig a Vezető az embereibe.

Hogy rengeteg idődet fogja ez elvinni? Igen, így van, nem is tagadom.

De a kerted nem úgy lesz virágzó oázis, hogy kiraksz a gyep szélére egy adag műtrágyát, odakészíted a locsolót, megmutatod a pázsitnak, hogy hol a fűnyíró, majd visszanézel minden tavaszon, hogy hozza-e a kívánt formát. És ha nem, akkor megállapítod, hogy ez is csak egy átverés - mennyivel jobb volt a panelban...

És sajnos a gyereked sem fog olvasni a gondolataidban és magától azzá a nagyszerű emberré fejlődni, amilyet te megálmodtál - lesznek vele problémák. Nem ért meg mindent első szóra, nem gyakorol a tökéletességig csak úgy magától, és nem, nem lesz elég csak elmenni a Harvardra a diplomaosztójára és büszkélkedni mindenkinek, hogy micsoda remek ember lett abból a palántából, akit kaptál.

Mert nem így működik. Vezetővé VÁLNAK az arra alkalmasok. Elég sok munkával. És tudatossággal.

De ez egy gyönyörű feladat! Kihámozni a jó emberekből azt, amitől még jobbá és még értékesebbekké válnak. Olyan rejtett kincsekre bukkanni, amiről ők maguk sem tudtak, de legalábbis nem voltak benne biztosak. És ide nem a direkt "megmondtam, hogy hogy csinálják, mert én tudom az egyetlen üdvözítő megoldást"-on keresztül vezet az út. Ezzel is el lehet jutni valameddig, de pont azt nem tudja, ami a vezetés lényege.

Mire kell tudatosan figyelni?

Mert egészen bizonyosan kell, ráadásul más dolgokra, mint eddig. Az, ami elhozott eddig, nem feltétlen tud elvinni egy másik, magasabb szintű célig. Márpedig az emberek vezetése (nem csupán irányítása) egy ilyen, magasabb szintű cél és feladat..

1. Először is a fejlesztés egy rendkívül időigényes feladat. Értened kell az embereid működését. Mi motiválja őket? Mitől félnek? Mire vágynak? Ez pedig nem derül ki egy ötperces beszélgetésből. Főleg nem egyirányú kommunikációból.
2. Fontos a kulcsemberek megtalálása. Őket kell fejleszteni. Minden vezető nálánál okosabb emberekkel veszi körül magát - nem neki kell mindent a legjobban tudnia, de neki kell jól összefognia a kulcsembereit. Hmm - ez is időigényes.
3. A feladatok kiadása, delegálása ÉS átvétele is lényeges: igen sokan véreznek el ezen. Ugyan megkérdezik, hogy érthető volt-e a feladat, de nem ellenőrzik le, hogy MI pontosan a másik fél megértése (akár egy tételes listával). Bár ezzel sok időt lehet tölteni, mégis rengeteget spórolunk meg, ha valós megértés alapján készül a feladat és nem kell utána vég nélkül korrigálni, esetleg elölről kezdeni.
4. A folyamatok rendkívül fontosak és nagyban megkönnyítik a munkát - mégis önmagukban a folyamatleírások nem jelentenek megváltást, csupán segítséget. Az érték, az értékteremtés maradandóbb nyomot hagy. A jövőkép nagyon erős összetartó és megtartó erő - ezért (bár ez is időigényes) nem célszerű átugrani ezt a lépést sem, mert az a kőműves fog megmaradni a csapatodban, amelyik a munkáját úgy írja le, hogy katedrálist épít, nem az, aki azt gondolja, ő téglákat rak egymás mellé.
5. A pozícióból származó autoritás vagy tekintély annyira rövidéletű, hogy a csak pozícióból (értsd: erőből) irányító főnökök többnyire egy percre sem tudják magukra hagyni az embereket, a szervezetet, mert "ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek". Vagy nem mennek szabadságra, vagy az utolsó pillanatban jelentik be, vagy egyéb nyakatekert módokon igyekeznek biztosítani a rendet és a fegyelmet. Hasznosabb tehát a lojalitás és a bizalom.
6. Az együttműködésen alapuló munka már önmagában egy macerának hangzik - de hosszabb távon és lojalitás szempontjából sokkal kifizetődőbb.
7. Nem kell mindenkit megnevelni - aki nem illik a csapatba, érdemes fölszabadítani az idejét: hadd keresse meg a számára komfortos helyet. Sokszor létszámban kevesebb ember több feladatot tud elvégezni, vagy minőségibb módon, mert magáénak érzi, vagy mert együttműködésen alapszik a munkavégzés. (lsd előző pont)
8. Az operatív feladatokról áttevődik a hangsúly a stratégiaira: mindig két-három, esetleg több lépést előre kell gondolni, és az bizony nem a napi szintű rutinmunkából következik. Az csupán alapja lesz a fejlődésnek.
9. Releváns visszajelzést kell adni a munkáról, a feladatok végrehajtásáról.
10. Mindezekhez persze a vezetőnek is folyamatosan fejlődnie kell a maga útján: nyitottság és tudatosság kell, hogy jellemezze. Elfogadni azt, hogy ez is egy folyamat, kudarcokkal, leckékkel, célokkal és újratervezésekkel.

Amint látszik, ez mindenképpen időigényes - de az is, ha valaki saját maga rabszolgája lesz, mert nem mer vagy nem tud delegálni, nem bízik senki munkájában, csak úgy lehet elvégezni a feladatot, ahogy ő elképzelte, amikor nem csupán a végeredmény fontos, de a lépéseket is kontrollálni akarja.

Az idő így is, úgy is eltelik - csak az egyiknek a szinte garantálható kiégés az eredménye.

A döntés viszont a tied.

Oszd meg azokkal, akik számára hasznosak lehetnek ezek a gondolatok!

Szeretettel:

Mariann

Kell-e nekünk még egy online teszt, amikor a "mi az indián neved" tartalmát sem hevertük még ki?

Jogos a kérdés, főleg annak fényében, hogy citromfacsarásról és limonádékészítésről szól egy önfejlesztő topik kapcsán.
Ha olvasod a blogot, akkor tudod, hogy a "citromfacsarás" jelen esetben nem gasztro tájakra vezet el - hanem sokkal inkább önmagunkhoz.

Hiszem és tudom, hogy az élet mindenkinek ad citromot. És citrom alatt mindenféle nehézséget értek. Még csak kategorizálni sem szeretném, mert annyi féle háttérrel, kultúrával, családdal, öröklött mintával, stb. rendelkezünk, hogy mindegyik citrom egyedi. Amikor azt hiszem, hogy már mindenfélét láttam-hallottam, akkor jön egy újabb ügyfél és elmesél egy olyan történetet, hogy a lélegzetem is elakad. De az ügyfél köszöni, jól van: fogta a citromját és csinált belőle egy óriási limonádét. Igaz, hogy évekbe telt, igaz, hogy többször elbukott - de mindig tudta, hogy ebből a helyzetből ki lehet kecmeregni.
És van, aki olyan citrom miatt akad el, ami egy kósza tea ízesítésére sem elegendő. Mégis ott kesereg felette - annyira a citromra koncentrál, hogy nem látja tőle a lehetőségeket.

Van tehát mindenféle helyzet is, citrom is.

Amikor coacholok, vagy előadok, gyakran mesélek. Azt a megfigyelésemet is elmesélem, hogy alapvetően háromféleképpen reagálnak az emberek a citromjaikra:

• nyalogatják egy életen át és szomorkodnak, hogy nekik csak citrom jutott, nem limonádé
• tervezik, hogy a szép, lédús citromjukból csinálnak majd egyszer limonádét
• limonádét csinálnak - akár vannak hozzávalóik, akár nem, akár tudják hogy kell, akár nem.

Ezt meg is írtam a könyvemben, aminek - hogy, hogy nem - Citromfacsaró lett a címe. Ebből a szempontból járom körül azt az öt nagy siker-blokkot, amin el tudunk hasalni, ha nem megfelelőképpen állunk hozzájuk, ha nincs csőre töltve a limonádékészítő szerkezetünk. Mert hát ez a "citromtulajdonosság" nem halálos ítélet. Olyan ez, mint bármi más az életünkben: használhatjuk kifogásnak és használhatjuk fejlődésre is.

Ezzel együtt azért jó, ha van egy kiindulási pontunk - egy viszonylag objektív helyzetfelmérésünk, ami az mondja nekünk, hogy "na, innen indulunk, és határ a csillagos ég".

Mert valójában nincs olyan állapot, amiből ne tudnánk tovább fejlődni, ahol már elértük buddhai magasságainkat, és nincs más dolgunk, mint a kegyünket sugározni a körülöttünk állókra.

És ha ez így van, akkor célszerű kijelölni a kiindulási pontot. Ez az eset pedig úgy esett, hogy még a könyv megjelenése környékén egyszercsak, úgy este 11 fele kaptam egy messenger üzenetet az egyik tesztolvasótól: "Tudom ám, én mi vagyok! Tervező!" Örömmel nyugtáztam, mert valóban - a viselkedése tényleg erre hajazott.
De aztán egyre gyakrabban kaptam meg kérdésként, hogy "szerinted én mi vagyok?" Úgyhogy egyszerűbbnek láttam összerakni egy tesztet - ami a siker-blokkokhoz való viszonyunk alapján segít megtalálni azt a kategóriát, ami leginkább jellemzi a viselkedésünket.

Aztán ezen felbuzdulva felmerült bennem, hogy érdemes lenne megnézni, hogy melyik kategória milyen arányban képviselteti magát. Van egy elképzelésem és egy teóriám - hogy a teljes társadalomra vetítve ez hogy nézhet ki. Ha jól körülnézel, és beleveszel mindenkit a környezetedben (a gyári munkásoktól a zöldbab-betakarítókon át a nagyvállalatoknál ücsörgő multikatonákig és a közszférában robotoló meg a "szerezz-egy-diplomát-aztán-majd-eldöntheted-hogy-mit-csinálj" típusú embereket is figyelembe véve - szóval mindenkit), akkor nyilvánvaló, hogy nem annyira limonádékészítők országa vagyunk.

Ehhez mondjuk elég felcsapni a Facebookot bármely tetszőleges oldalnál és elolvasni egy random bejegyzés alatti megjegyzéseket. Ha citromfacsarós szemüvegen át nézed, akkor hamar észreveszed a Citromtulajdonosokat - igen, ők lesznek a legtöbben. "Minek ment oda..." "Erre-bezzeg-van-pénz/esze/stb." "És-nekem-ki-segít???" és még sorolhatnánk. A Limonádékészítők éppen limonádékészítéssel vannak elfoglalva, ezért kevésbé aktívak hozzászólásilag.

Szóval igazán pontos képet nem kapok majd a teszt segítségével sem - de tettem a tesztbe korrigáló faktorokat, így a kép reális lesz.

Ezért arra biztatlak és kérlek, hogy töltsd ki te is a Nagy Online Citromfacsaró Tesztet, hogy kiderüljön:
1. melyik kategória viselkedése a legjellemzőbb rád - ezzel nagyon jó kiindulási alapot kapsz, mert innen kell tovább lépned, nem kell a teljes skálát bejárnod.
2. milyen arányban képviseltetik magukat a Citromtulajdonosok, a Tervezők és a Limonádékészítők azok között, akikhez eljut a Teszt híre és kitöltik. Jó lenne tudni, hogy sokan készek és képesek a fejlődésre és a változásra.

Hogy még emberibb és megfoghatóbb legyen: arra is kérlek, hogy oszd meg velem egy olyan történetedet, amikor sikerült limonádét készítened a citromjaidból. Amikor előremenekültél a nehézségeidből. Amikor nem hitted el, hogy ennek már így kell maradnia. Amikor az utadba akadó kövekből lépcsőt építettél falak helyett. Ezeket a történeteket is gyűjtöm, mert lélekemelők, léleksimogatók és bátorítást adnak a nehéz időszakokban.

(Mondok egy saját példát: introvertált lévén nem igazán szerettem megszólalni mások előtt. Sokáig úgy számoltam az embereket, hogy egy ember, két ember, tömeg. A multikultis munkahelyemen viszont folyton noszogattak, hogy vállaljak olyan szerepeket, amikor "tömegek" előtt beszélek, vendégeket vezetek körbe, feljebb lépek a ranglétrát, és így tovább, és így tovább. Beláttam, hogy nem retteghetem végig az életem a nyilvános beszédtől - így fogtam magam és az első adandó alkalommal beiratkoztam trénerképzésre, merthogy a trénerek bizonyára tudnak mások előtt beszélni. Igazából önvédelmi módszernek szántam, de olyan jól sikerült, hogy egyedüli magyarként beküzdöttem magam a főállású, nemzetközi tréner csoportba és hamarosan EMEA szerte tartottam tréningeket IBM-es tanácsadóknak.)

Töltsük hát ki minél többen a tesztet (tudod, hogy szignifikáns adatmennyiség legyen...) - és lépkedjünk szépen tovább a fejlődés útján!

Itt éred el: www.citromfacsaro.hu/teszt

Jó limonádékészítést!

• Már az első hétfőn dugába dől a nagy "bikini-body diéta", mert le kellene mondani valami finomságról, vagy mert komoly előkészületeket igényelt volna a menü előkészítése. 
• A konditermek februárra elnéptelenednek, mert januárról februárra hihetetlen módon csökken ezeknek a helyeknek a vonzereje. 
• Az üzleti célkitűző évindító események ugyan még tele vannak, de a tervek megvalósulási aránya szinte egyenlő a nullával - és hogy ez kiderüljön, nem kell várni decemberig, mert már márciusban kutyához vágtuk a csapot. 
• A network marketing mindaddig rendkívül vonzó, amíg a sokévnyi munkát belefeccölt sikeres vezetők állnak a színpadon és az eredményeikről számolnak be. Akkor még úgy tűnik, hogy ezt bárki elérheti. Apró, pici szépséghiba, hogy a "bárki" nagy valószínűséggel szintén csak a bónuszokat és egyéb juttatásokat tartja vonzónak, a vele járó MUNKÁT nem. 
• Hihetetlen elánnal ugranak az emberek a "passzív jövedelem" kifejezésre - elfeledve azt, hogy nagyon is aktív munka előzi azt meg. 

"Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót.

Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek.

Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban.

Ez ez én tehetségem." (Paján-Bánhidy: Sportalkímia)

1. Tűzd ki a célodat, és legyen ez a kényelmesen elérhetőn túl!
2. Kötelezd el magad LELKILEG a végigcsinálás mellett!
3. Fogadd el, hogy ez egy rázós út lesz - számos nehézséggel és buktatóval! Akard megfizetni az árát is!
4. Tekints ezekre ajándékként: olyan rejtett képességeid tárulnak föl, olyan lehetőségek sodródnak eléd, amelyekről nem is álmodtál korábban.
5. Maximális rugalmassággal állj a megvalósításhoz! Ha egy megoldási mód nem jött be, tedd fel a kérdést: "Hogyan tudnám mégis megoldani?"

Annyi kusza és félinformáció van a fejekben a coachinggal kapcsolatban, hogy valójában nem is csoda, hogy jelenleg ezt egy felkapott, de meg-nem-értett divathóbortnak tartják. Amikor belépek egy üzleti találkozóra vagy bármilyen szervezett rendezvényre, ahol üzletemberek vannak: ha eldobnék egy palackot, biztos, hogy legalább három coachot eltalálnék vele. Ilyenkor rendkívül hatékonyan - pusztán a jelenlétemmel - megemelem az egy négyzetméterre eső coachok számát. :)

Akkor mi az alapja annak, hogy bár ma már mindenki (is) coach, mégis alacsony a szakma presztizse? ÉS még a jóknak is akad nehézségük a megítéléssel?

Ennek leginkább két oka van.
Az egyik az, hogy nagyon alacsony a piacra való belépési küszöb. Néhány hétvége alatt elvégezheti bárki a tanfolyamot. És néhány hónap bizony nem elég ahhoz, hogy valaki szakmailag felkészült legyen.
A másik abból táplálkozik, hogy "hallottam már valakit, aki látott olyat, aki beszélt egyszer egy coach-csal". És hát mind csaló... Szóval mindenki találkozott már ezer coach-csal, de kevesen dolgoztak akár eggyel is. Nemhogy témánként, nehézségenként eggyel-eggyel... Esetleg olyannal, aki szakosodott egy helyzetre vagy területre. Nincs tehát valós tapasztalat, csak hiedelem és prekoncepció.

Sokan azt gondolják, hogy tudják, hogy mit csinál egy coach, hogyan dolgozik, miben tud segíteni, amikor azonban rákérdezek, akkor kiderül, hogy távolról sem olyan egyértelmű a kép. Keverednek a dolgok, fals infókból és homályos elképzelésekből táplálkozik a coachok imidzse. Nosza, romboljunk le és tegyünk helyre néhányat!

1. A coach majd jól megmondja a tutit

Nos, ez is elképzelhető, bár kicsi az esélye. Sokan keverik a coachot a tanácsadóval. A tanácsadók kimentek a divatból, ezért most klasszabbul hangzik, ha coachnak hívják magukat. Találkoztam már pénzügyi tanácsadóval, meg hálózatépítővel, meg csuda tudja még kivel, aki mind-mind coach volt.
Tehát a coach nem mentor, nem tanácsadó és nem pszichológus - hogy csak a leggyakoribb keveredéseket említsem. Miben különböznek ezek egymástól? Nagy vonalakban a következőkben:

Coach: olyan szakember, aki segít elérni a céljaidat - szerintem a legcsúcsszuperebbek nem csak ezt érik el, hanem olyan transzformációhoz segítenek hozzá, hogy a változásod belülről fakad, új szemüvegen át látod a világot és nem csupán a célod éred el, hanem többé, jobbá válsz a folyamat során. És ez a változás veled is marad.
Mentor: a mentoring sokkal inkább kapcsolat-fókuszú támogatás. Ilyenkor a mentor a szárnyai alá vesz és megtanítja neked a szakma csínját-bínját. Azért, mert ő már elért valamit az adott területen, és azért, mert erős a kapcsolatotok.
Tanácsadó: a tanácsadónak van valamilyen specifikus módszere és/vagy tudása, amire neked szükséged van a fejlődéshez, növekedéshez. Többnyire ugyanezt adja mindenkinek: ha ezt az eredményt akarod, ezt kell tenned. Pont. (Persze, tudom, differenciál - de a lényeget érted: ő a szaki, aki megmondja, hogy mit kell csinálnod.)
Pszichológus: hát ez ugye egy másik biznisz. Ehhez mondjuk pszichológus végzettség kell, és egyéb technikai dolgok, de a legnagyobb különbség, hogy a pszichológia sokkal inkább múlt fókuszú lélekápolás, míg a coaching jövő fókuszú, és igen gyakran cselekvésorientált. (Kéretik pszichológusoknak nem felkoncolni...)
És természetesen ne feledjük el az adu ászt: a legjobb barát! Na, ő tényleg megmondja a tutit. Ha kell, ha nem. És mivel a barátod, pont úgy fog gondolkodni, ahogy te (leginkább), és véletlenül sem szakértő, szóval akár tévedhet is. De legalább jó cimbik vagytok. Tényleg: minek neked coach, ha van egy okos barátod?

És itt van a kedvencem a tutival kapcsolatban: "elég egyszer, max. kétszer találkozni vele, és megoldódik minden gondom". Akkor valószínűleg varázslóval találkoztál, vagy mondjuk Tony Robbins-szal. Több évnyi elakadást vagy hiedelmet egy alkalommal elpucolni? Most tényleg? Évtizedek óta csinálsz valamit és majd két üléstől elmúlik?

A coaching valójában egy hihetetlenül hatékony módja a személyes fejlődésnek. A coach segít, hogy a saját helyzetedet más szemszögből is megvizsgáld és támogat abban, hogy megtaláld a saját megoldásodat. Így tehát a személyes növekedés egyik legjobb módszere is.

2. A coaching parasztvakítás, a gazdagok hóbortja

Pénzbe kerül, ezt mondjuk nem tagadom. De a parasztvakítással azért vitatkoznék. Ha még nem voltál coachingban, akkor tényleg elég hülyén néz ki, hogy azért fizetsz, hogy valaki leüljön veled beszélgetni, ÉS MÉG CSAK MEG SEM MONDJA A TUTIT!

Parasztvakítás akkor lesz, ha semmi, de semmi eredménye ennek a folyamatnak. Ha nincs változás. Nincs fejlődés. Nem tudod megfogalmazni a céljaidat. Meg tudod fogalmazni, de egy pöttyet sem kerülsz hozzájuk közelebb. Ha megmondja a tutit, és neked az nem is fekszik, tiszta kényszer az egész, nem illeszkedik a személyiségedhez. Nincs maradandó változás. Ha egy felkészületlen coach-csal találkozol, akinek fogalma sincs szakmáról.

Lehet, hogy a gazdagok hóbortja, de szerintem inkább a céltudatosak és hatékonyak eszköze. Ha a világ legnagyobb cégeinek vezetői, az élsportolók, a semmiből kitűnő "nempercemberek" úgy gondolják, hogy a piszok limitált idejükből áldoznak arra, hogy fejlődjenek, akkor lehet, hogy ez olyasmi, amire érdemes figyelni. Nehogy azt gondold, hogy a pénz a legfontosabb erőforrásod. Természetesen fontos - de a pénz jön és megy. Ha elköltöd, keresel helyette másikat. Lesz bevételed. A pénz áramlik.
Az idő azonban nem. Az ha egyszer elmúlt, akkor soha nem kapod már vissza. És akik a csúcson vannak, tudják ezt. Mégis - vagy éppen ezért - jól beosztják. És bizony jut belőle személyes fejlődésre. Elgondolkodtató, nem?

3. Minden coach egyforma: egyet láttál, mindet láttad

Öööö, igen. Végülis. Ahogy minden nő/férfi egyforma. Többnyire van két kezük, két lábuk, két fülük, egy szájuk. És ez fontos: két fülük és egy szájuk. Remélhetőleg ilyen arányban is használják. Kétszer annyit figyelnek és hallgatnak, mint amennyit beszélnek. Ugyanis nem a coach a főszereplője ennek a folyamatnak. A coach "csupán" egy katalizátor. Egy tükör. Reflektál és kérdéseket tesz fel. Összefoglal és visszaad.
És nagyon nem egyformák. Mint minden szakmában, itt is vannak különbségek. Vannak jó burkolók, meg tragikusan rosszak. Jó autószerelők, meg kóklerek. Végülis főzni is mindenki tud, mégis a Michelin csillagos éttermekbe járnak a népek kulináris élményekért. Oda tudatosan, máshol meg lehet szerencséjük.

Szóval érdemes kicsit utánajárni, hogy kivel szeretnél dolgozni. Hány év tapasztalat van mögötte? Hiteles-e abban, amit csinál? Van-e saját tapasztalata vagy tankönyvszagú, amit mond és csinál? Tudja-e, hogy milyen egy igazán nehéz, embert próbáló helyzetből kikeveredni? Saját jogon bölcs, vagy Coelho idézeteken edződött? Képes nem bevonódni a szituációba, vagy zuhan veled? Erős bástya, vagy ingatag fűszál? Amikor találkozol vele: azt érzed, hogy jó helyen vagy, vagy csak idegesebb leszel?

Nyilván az sem árt, ha van papírja arról, hogy tudja mit csinál. De mivel nincs ma Magyarországon standard képzés, ezért szerezhetett papírt három hónap alatt meg évek alatt is. (Nem, a többéves képzés nem azért van, mert oda a lassúbbak járnak...) Egy jó coach látja a lelkedet - nem mindegy, hogy kinek adsz hozzáférést.

Egy hatékony coaching folyamat hihetetlen erőket mozgat meg és segít hozzáférni azokhoz a belső erőtartalékokhoz és értékekhez, amelyek amúgy már ott vannak, csak esetleg nem tártad még fel őket, nem használod napi szinten, nem fogalmaztad még meg, és hasonlók. Tudom, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondolnád, és több van benned, mint hiszed.

4. Majd elmegyek egy tréningre és megoldódnak a dolgaim. Vagy még egyszerűbb: elolvasok pár könyvet

Tedd azt. Mert ezek jók.
A tréning nagyon jó eszköz: azonnal kipróbálhatsz valamit, szinte a gyakorlatban tanulsz. Egy hátránya van, hogy megint neked kell igazodnod ahhoz, amit a tréner szerint meg kell tanulnod. Ha mázlid van, akkor jó tréner kezei közé kerülsz, és figyelembe veszi a tanulási stílusod (is). Ha még nagyobb szerencséd van, akkor pont akkor kapod, pont olyan mennyiségben, pont azon a szinten (és a többi, és a többi), ahol, ahogy és amikor szükséged van a tudásra.

A könyvek pedig igazi aranybányák. Nem hiszem, hogy létezik olyan téma, amiről ne írtak volna még könyvet. Remélhetőleg jót is. Bármikor leveheted a polcról, fellapozhatod újra és újra. Hihetetlen mennyiségű tudás és bölcsesség halmozódott föl papíron (vagy e-bookon). De van-e időd mindet elolvasni? Mérő Lászlótól hallottam, hogy a coach valójában bérolvasó... Ebben lehet valami �
De megint csak van itt egy kis bibi. A könyv hiába zseniális - kizárólag az olvasóra van bízva, hogy jönnek-e a felismerések. Hogy meglátja-e az összefüggéseket. Hogy tudja-e saját helyzetére alkalmazni az olvasottakat. A könyv bizony nem tesz föl kínos kérdéseket. Te csak olyanokat fogalmazol meg, amikkel még komfortos vagy. Esetleg felteszed a nehezebbeket is, de benne ragadsz egy ördögi körben, és nem tudsz továbblépni. Mert nincs hozzá eszközöd. Mert nem tudsz eltávolodni a helyzetedtől.

És igen, még sok-sok hasznos eszköz van. Kiegészítésként - a coaching mellett, mert az valóban személyre szabott, olyan ütemben halad, ahogy te haladni tudsz. Ne akard megspórolni a fejlődést, mert mindig ugyanazokat a köröket fogod futni. Állj bele a saját fejlődésedbe, még ha kényelmetlen is, mert ez visz igazán előrébb. "Mindegy, hogy az apád milyen magasra nőtt, a te növekedésed a te dolgod." - tartja az ír mondás.

5. Nehogy már egy coach tudja, hogy mit kell csinálnom! Nem is ismeri a cégem. Meg engem se!

Ez valamelyest összecseng azzal, hogy sokan azt várják, hogy a coach majd megmondja lépésről lépésre a feladatokat és most már "csak" végig kell csinálni. A végigcsinálás sem megy a legtöbbünknek - merthogy itt jönnek elő a korlátaink, a hiedelmeink, a nehézségeink. De ha az úton egy coach segítségével haladsz, akkor közösen arrébb tudjátok tolni az akadályokat. És nem kell behatóan ismernie a coachnak a cégedet. Az a tanácsadó feladata. Azt kell tudnia, hogy te hogyan tudod majd megfejlődni a megfejlődnivalódat.

Makacsul hiszek abban, hogy egy szervezet fejlődésének felső korlátja a vezető fejlődésének a felső korlátja. Vagy póriasabban: fejétől bűzlik a hal. Ha a vezető nyitott és fejlődik, magával húzza a céget is. Ha nem, akkor senki sem tud gyorsabban fejlődni, elfejlődni mellette, mert nem fogja hagyni. Nem feltétlen gonoszságból, azért mert nem érti, nem értékeli.

A coachnak tehát nem dolga átvilágítania a cégedet. Téged kell értenie. Ahogy az edző sem futja le a távot a sportoló helyett, nekünk, coachoknak sem kell megoldanunk helyetted a feladataidat. Ha jó coach-csal dolgozol, akkor pont azt kapod tőle, amire szükséged van, hogy jobb lehess. Olyan, mintha lenne alattad egy biztonsági háló: ha zuhansz elkap, de igazából ez csak azért van ott, hogy megnyugtasson, mert valójában tudja, hogy képes vagy megugrani, amit meg kell. Nincs is szükséged a hálóra.

+1 A coach valami superhuman - tuti, hogy minden kerek vele, már-már tökéletes emberszerű képződmény

Az a helyzet, hogy a coach is csak ember - ugyanolyan indíttatásokkal, driverekkel, nehéz múlttal, nehézségekkel, mint bárki más. Ember, akire ugyanúgy hatnak azok a tényezők, amelyek mindannyiunkra. Láttam már mindenféle embert, és itt a hangsúly az EMBER-en van. Volt, akivel finoman szólva is nehezen lehetett kijönni. Remekül segített bizonyos szituációkban, de önmagára nem mindig tudta mindezt értelmezni. Láttam olyat is, akinek dollárjel volt a szeme helyén, mint Dagobert bácsinak. És találkoztam olyannal is, akire felnéztem, mert hiteles volt. Nem próbált többnek látszani, mint ami volt. Megnyugtató volt a társaságában lenni. Tudta, hogy mikor kell csendben maradnia, és mikor kell tovább ösztökélnie a másikat.
De mindenek előtt a coach várhatóan olyan szakember, aki folyamatosan képzi magát, tanul, nem elégszik meg azzal, ahol tart, amit tud, mert tisztában van azzal, hogy milyen hihetetlenül sok mindent nem tud még. És minden egyes újabb elsajátított anyag egy újabb eszköz arra, hogy másoknak segíthessen.
Tehát nem hibátlan - de fejlődik.

Tudom, hogy még sok kifogás, fals infó létezik a coachokkal kapcsolatban. Mint minden szakmával kapcsolatban. Ezért azt javaslom, hogy járj nyitott szemmel. Nem csak az fontos, hogy mit mondanak, hanem az is, hogy ki mondja.
Értő módon fogadd ezeket az információkat. Kérdőjelezd meg, ha szükséges, de kellő bizalommal fordulj a coaching felé, mert remek módszer, ha elég nyitottan állsz hozzá.

Dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen!

Megvan?

Akkor most képzeld el az alábbi helyzetet: egy szép napon (még kisgyerekként, mint mondjuk Mozart, vagy 40 körül, mint Szőnyi Ferenc triatlonista, ultrafutó, ironman) egészen félreérthetetlen jelet kapsz az Univerzumtól. Nagyon pontosan tudomásodra adják, hogy miben vagy jó, mivel kell foglalkozz, miben fogsz elévülhetetlen érdemeket elérni (legyen ez "eternal fame" vagy éppen egy, vagy több ember életének pozitív módon történő megváltoztatása).
Innentől nincs, nem lehet kétséged azzal kapcsolatban, hogy mi végre vagy itt a Földön.
Tegyük fel, hogy ez mindenkinek megadatik. A jel.

Nagy valószínűséggel csak a tudatosak értik is meg, hogy ez bizony egy jel volt, most már nem kell töprenkedni azon, hogy mi legyek, ha nagy leszek, mert tudom. De vajon azok, akik megértették, akik olvasták/meghallották és értelmezték a jelet - ők vajon végigmennek a kijelölt úton?

Garantálom neked, hogy sokan közülük nem. Mert az út kijelölése nem ígéret volt arra, hogy könnyű életed lesz - csupán arról szólt, hogy mostantól tudhatod, hogy merre indulj el.

Tehát HA megtalálod is az utad, HA egészen biztos lehetsz benne, hogy mit kell követned - akkor sem biztos, hogy egyszerű lesz. Sokkal valószínűbb, hogy az utadat bizony ki kell taposnod. Még ha van is térkép és iránytű a kezedben, akkor is van tennivalód bőven.

Valahol mindig irigyeltem azokat az embereket, akik mindig is tudták, hogy mi a hivatásuk. Akik tudták, hogy honnét hová akarnak eljutni. Akik tisztában voltak és vannak a tehetségükkel - és nem félnek használni azt.

De még jobban irigyeltem azokat, akik halált megvető bátorsággal követték is az útjukat. Mert nagy dilemma ez: azért találkozom akadályokkal és nehézségekkel, mert valójában nem ez az én utam, és az Univerzum (ide helyettesítsd be az általad elfogadható felsőbb erő nevét) figyelmeztet, hogy keressek tovább, VAGY ez a normális, tanulási folyamatokkal teletűzdelt fejlődés módja? Az ezoterikus megközelítéshez nem értek, de el tudom fogadni, hogy valakinek az a karmája, hogy ne, vagy ne úgy érjen el sikereket, ahogy ő azt eredetileg gondolta. Bár számomra ez is arról szól, hogy nem csupán egy megjelenési formája lehet a sikernek, nem csak egyféleképpen lehet önmegvalósítani vagy boldoggá válni. Az érzéseink itt is egészen biztosan irányt mutatnak: ha görcsös, erőszakos módon kell továbbhaladnom, akkor minden bizonnyal inkább külső elvárásokról lehet szó. Ha a nehézségek ELLENÉRE is azt érezzük, hogy ez a mi utunk, mert az eredeti cél jó, magasztos, támogató, másokat (is) szolgál, akkor szintén tudhatjuk, hogy nem divathóbortból vagy mások kedvéért választottuk ezt az utat.

Így vagy úgy, a nehézségek megjelenése vízválasztó szokott lenni. Az igazán elkötelezettek tudják és értik, hogy a tehetség, a vonzalom, a vágy önmagában kevés ahhoz, hogy sikerre vigyünk bármit is. Az a pillanat, amikor azt érzed egy tevékenység kapcsán, hogy "ez az! Ez az én utam!" - akkor csupán a rajtvonalhoz álltál még fel. Az nem az utolsó méterek kimaxolása még - onnantól kezdődik az igazi munka. Ha úgy érzed, hogy feloldódsz egy tevékenységben, vagy az eredmények, a célok megvalósítása igazolja, hogy az, amit teszel igazán nemes, megvalósításra érdemes, az még nem jelenti azt, hogy onnantól egy kellemes, délutáni séta ígéretével kell számolnod csupán. Ez a felismerés csak abban segít, hogy emlékezz, hogy miért kezdtél bele egyáltalán. Hogy amikor elbizonytalanodsz, tudd, hogy mi értelme van megtenni a következő lépést. Ez az, amit az önfejlesztésről és személyiségfejlesztésről szóló anyagok úgy definiálnak, hogy a nagy MIÉRT-ed. Ha ez nincs, akkor tényleg csak szenvedés vár rád szenvedély helyett.

Egész egyszerűen elkerülhetetlen, hogy nehézségekkel találkozz. És ez így van jól - hiszen minden egyes alkalommal, amikor új szintre lépsz, akkor új készségekre van szükséged. Új módszereket kell megismerned. Új emberekkel fogsz együtt dolgozni. Új szituációkban kell helytállnod. Ez a fejlődés. És a nehézség a megjelenési módja.

Az utadat tehát nem elég megtalálni, azon rajta is kell maradnod. És ez sokszor azzal jár, hogy ismeretlen, addig járatlan ösvényeket taposol magadnak.

Nos, hogy ennél sokkal konkrétabb útmutatóval is szolgáljak - íme öt szempont, amit nem hagyhatsz figyelmen kívül, ha az utadat ki akarod taposni.

1. Légy kitartó! Légy következetes!

Talán ez az egyik legnehezebb elem a felsoroltak közül. Mert ahhoz, hogy eredményes legyél, a kudarcok ellenére kell cselekedned. A legtöbb kudarc oka a következetlenség. Az, hogy még az előtt feladunk dolgokat, hogy eredményt látnánk belőle. Csak mert megpróbáltad egyszer, kétszer, esetleg ötször vagy akár százszor is, lehet, hogy az még nem elég. Vagy annál hosszabb idő múlva jelentkezik az eredmény.
Nem elég tehát az megérteni, hogy milyen időtávon lehet sikered - azt is értened kell, hogy ezen az időtávon is következetesen kell haladnod. Ne a célt cseréld le, hanem a hozzávezető utat változtasd meg, HA biztos vagy benne, hogy nem működik.

Michael Jordan 1993-as nyilatkozatában ezt mondja:
"Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni."

2. Vedd magad körül a megfelelő emberekkel!

Sokszor bizony a támogatás hiányában bukik el a megvalósítás. Ha nincsenek körülötted olyanok, akik hisznek benned, esetleg direktben akadályoznak is, akkor hihetetlenül nehéz lesz az előrejutás. Tudom, hogy már ezerszer hallottad, hogy a téged körülvevő öt ember átlaga vagy - de ha egyszer így van... mi mást is mondhatnék neked én is?
Azt is szoktam mondogatni ügyfeleknek, hogy ne olyanokkal vedd magad körül, akikkel közös a múltad, hanem olyanokkal, akikkel közös a jövőd. És olyanokkal is, akik már elérték azt, amit te szeretnél elérni. Ők tudnak téged támogatni. Akár szakmailag, akár lelkileg. Az ő tapasztalatuk, az ő tudásmorzsájuk fog továbblendíteni téged az akadályokon.

Nem kell mindent egyedül csinálnod. Nem kell mindent magadnak felfedezned. És segítséget kérni is ér. Ha megfelelő emberek vannak körülötted, akkor támogatnak, biztatnak. Valamint őszinték veled. Az utadat persze akkor is neked kell kitaposnod. De legalább nem széllel szemben.

3. Tedd bele a munkát!

Nos igen - ha egyszer már megvan az út, jogos elvárás lehetne, hogy fanfáros örömünnep keretében megkoronáznak: pusztán azért, mert kiderült, hogy mi a te utad. Csakhogy befektetett munka nélkül nem jogos elvárni a sikert. Az, hogy valaki tehetséges hegedűs, még gyakorolnia kell. Az aranytorkú énekes sem jut semmire, ha nem tanulja meg használni a hangját. Hiába van valakinek jó gömbérzéke, ha nem teszi bele azt az extrát, amitől a jóból kiváló lehet.

Puskás Öcsiről (és persze az Aranycsapat többi tagjáról) mesélik, hogy edzések előtt érkezett, hogy gyakorolhasson és edzések után még pályán maradt, mert tökéletesíteni akart egy-egy mozdulatot. Ők voltak azok, akik kapufa-rugó versenyt rendeztek. Nem kapura lövést, hanem a kapufát kellett eltalálniuk, hogy pontosabban tudjanak célozni.
Szinte minden nagy sportolóról kering ilyen történet, ami azt mutatja, hogy milyen alázattal viseltettek a munkájuk iránt, és hogy mennyi extra óra gyakorlás és erősítés van a sikereik mögött.

A munkádban és a mindennapjaidban is az hoz majd eredményt, ha a kötelező penzumokon túl is teszel a sikeredért.
Azt is tartsd azonban szem előtt, hogy a befektetett munka nem az egyetlen tényezője a sikernek. Sokszor találkozom emberekkel, akik értetlenül tárják szét a karjukat: beleteszik a munkát, a siker mégis elmarad. Ez egy tényező a sokból - de nem elkerülhető. Hosszú távon biztos, hogy nem. Ideig-óráig lehet bárki sikeres, de a befektetett munka adja a biztos alapokat.

4. Légy tisztában önmagaddal!

Mit mondjak, ez sem egyszerű. Annyira könnyen címkézzük fel magunkat és címkéznek fel minket mások, hogy sokszor elfelejtünk a dolgok mögé nézni.
Nekem például volt egy általános iskolai osztálytársam, aki zseniálisan jó volt matekból, de halálra unta magát az órákon és hát nem is volt iskola-komform a viselkedése, ezért hamar megkapta a "rossz gyerek" címkét. Biztos, hogy sokkal többre vihette volna (bár igaz, nem ellenőriztem le, hogy mennyire elégedett a sorsával), de nagyon nehéz a skatulyákból kimászni. Akár mi aggatjuk magunkra, akár mások ránk.

Valószínűleg nem vagy polihisztor és nem vagy zseni az élet összes területén. De - hiszed, vagy sem - ez nem is elvárás. Nem kell mindenben IS tökéletesnek lennünk. Azt viszont fontos tudni, hogy miben vagyunk jók. Mik az erősségeink. Ezekre lehet és érdemes építeni. Majd úgyis megtanulsz még egy sereg mást is, mert nem tudod elkerülni, szépen lassan magadra szedegetsz olyan készségeket is, amiről el sem tudtad képzelni, hogy valaha közöd lesz hozzá. Mégse az legyen a fókuszod, hogy mi NEM az erősséged. Az valószínűleg egy nagyobb halmaz, mint az, amiben kiemelkedő tudsz lenni. Így hát nem is érdemes sok apróságot javítgatni. Sokkal nagyobbat tudsz előrelépni, ha a már meglévő jókat turbózod tovább.

Fontos, hogy objektíven tekints magadra - nem kell álszerénykedni, nem másnak kell megfelelj. Rólad szól. Ez a TE utad.

5. Tanulj folyamatosan!

Azt hiszem, ezt magyarázni sem kell. A fejlődés sebessége szinte minden területen exponenciális, a te szakterületed sem kivétel ez alól. De nyilvánvaló, hogy nem csupán a technológiai fejlődéssel kell lépést tartani - legalább ilyen fontos a személyiségfejlődésed, az önismereted, a vezetői készségek fejlesztése és még hosszan sorolhatnánk az úgynevezett "soft skill-eket". IS. És mást is.

Igazából a szemlélet a fontos. Az "így csinálom, mert így szoktam" nem visz nagyon messzire. Sőt.
És a puszta információ-halmozás sem. Információ dömping van. Mindenről mindent meg lehet tudni percek alatt. De ezeknek az adatoknak a szintetizálása, az adatok információvá alakítása már komolyabb feladat.

Keress mentort, fejlesztő szakembert, keress példaképeket, támogató csoportot, de mindenek előtt légy nyitott a tanulásra és a fejlődésre. Ez lesz a kulcsa annak, hogy lépést tudj tartani a változásokkal, és ne érezd úgy egy napon, hogy az élet elhúzott melletted.

Eddig hát az öt szempont, ami segít téged az utadon. És hogy mi az ezt megelőző lépés? Hogy döntsd el, hogy elindulsz. Ha pedig már elindultál, maradj rajta, akkor is, ha néha nehéz.

A témát még sokáig boncolgathatnánk, ha részletesebben akarsz olvasni róla - és még szórakoztató történeteket is - akkor neked való a Citromfacsaró című könyvem, annak is az első fejezete, ahol erről (is) szó esik.
Megvan már? :)

Nagy a kuszaság a megnevezésekben és a fejekben - sokszor nem is tudjuk, hogy milyen szakértőre vagy segítségre, támogatóra van szükségünk egy-egy nehéz helyzetben. Márpedig szükségünk van, csak tudjuk, hogy kihez érdemes fordulni, mikor és mivel.

Pszichológus

Kezdjük mindjárt a pszichológussal - egészen röviden, mert az egy totálisan másik szakma és kevéssé kapcsolódik az üzleti világhoz. De azért jó ha tudjuk, hogy mikor és miért van rá szükség.
Ahogy a többi szakmát is, ezt is övezi némi mítosz és némi félreértés is.
Nálunk sokkal kevésbé gyakori, hogy - mint az amerikai filmekben - valaki kapja magát és elmegy "agyturkászhoz", mert valami elakadása van a világban. Ha mégis elmegy, többnyire inkább titkolja, mert bár tudja, hogy nem "bolond", mégiscsak negatív a felhangja, hogy valaki lelki segítőre szorul. Persze tudom, hogy esetleg a te közvetlen környezetedben nem, de általánosságban elmondható, hogy a mai napig csodálkozva húzzák fel a szemöldöküket az emberek, ha csak úgy bedobod egy baráti beszélgetésen, hogy "épp a pszichológusomtól jövök...".

Photo by Mati Mango from Pexels

Tehát: a pszichológusok az emberi viselkedéssel kapcsolatos tudományterületen működnek és elsősorban lelki, magánéleti és főként múltbéli események feldolgozásában lehetnek nagy segítségünkre. Mivel minden elakadásunk belőlünk fakad, abból, hogy hogyan viszonyulunk a minket érintő eseményekre, hogyan dolgozzuk fel, ezért nagyon fontos szerepet játszhat az életünkben. Főként ismétlődő, mintázatként megjelenő, esetleg traumatikus események megértésében és feldolgozásában tud segíteni. Ne vessük el tehát ezt a lehetőséget se - hiszen nincs egy üzleti és nincs egy külön magán személyiségünk.

Mentor

Mentorokkal már sokkal gyakrabban találkozunk vállalati körökben. Tapasztalatom szerint nagyvállalatoknál fontos szerepe van a mentoroknak - így ugyanis vállalaton belül tarthatják, sőt megoszthatják a releváns tapasztalatokat, felgyorsíthatják a tanulási és fejlődési folyamatokat. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy ez egy kapcsolat-orientált viszony: a mentor (a tapasztaltabb, a szervezet életében régebben részt vevő kolléga) gyakorlatilag a szárnyai alá veszi az újonnan érkezőt, a kezdőt, a kevesebb vagy más irányú tapasztalattal rendelkező munkatársat. A kötőanyag a köztük lévő kapcsolat - ebben még van némi alá-fölé rendeltség (nem feltétlen szervezetileg), szenioritás, de alapvetően ez egyfajta "mindenkinek-van-benne-valami-jó-és-hasznos" működési mód.

A szervezet számára rendkívül hasznos, mert a tudás cégen belül marad. A tehetségek nem kallódnak el, azok pedig, akik ismerik a céget és a folyamatokat nem égnek ki, hanem más módon kamatoztatják a tudásukat és a nemlétező szabadidejüket hasznosan töltik.
A mentorált sokkal hamarabb eligazodik és fejlődésnek indul, ezen felül hihetetlenül erős kapcsolatrendszerre tesz szert, valamint támogatókat tudhat maga mögött. Mint tudjuk: többnyire vállalathoz megyünk dolgozni, de vezetőt hagyunk ott. Ha azonban van egy erős kapcsolati hálónk, akkor akár a szervezeten belül is maradhatunk, hamarabb jutnak el az információk hozzánk, lépéselőnyben vagyunk.
A mentor pedig megoszthatja a tudását és tapasztalatait valakivel, taníthat. Az, amit valószínűleg sok éve jól csinál már nem szórakoztatja annyira, így a tudás megosztása lehet egy új irány, amiben kiteljesedhet. Ezen felül felmérések bizonyítják, hogy a kor és a tapasztalat előrehaladtával a fókusz a teljesítmény fokozásáról átkerül a kapcsolatépítésre, az emberi kapcsolatok fontossága kerül előtérbe. De a kapcsolatrendszer bővítése a mentor számára is számottevő előnyökkel jár, akár cégen belül, akár azon kívül.

Újabban egyre gyakrabban találkozom az üzleti mentorokkal - ami sokkal közelebb áll számomra egy tanácsadóhoz, főleg, ha üzleti modellként alkalmazza valaki. Ugyanakkor működik az is, hogy valaki valóban talál egy olyan, külső, a saját területén elismert és sikeres szakembert, aki nem anyagi haszonszerzés céljából, hanem a korábban említett módon a szárnyai alá vesz valakit, aki kezdőnek vagy kevésbé tapasztaltnak számít az adott szegmensben. Ilyenkor egyfajta kapcsolatorientált, útegyengetős viszony alakul ki, amiből hihetetlenül sokat lehet tanulni.
Nagy becsben érdemes tartani az ilyet, hiszen ezer és más rendkívül fontos kötelezettsége és érdeke van a mentornak, amit hajlandó a mentoráltja kedvéért félretenni és alkalmanként tanácsokkal ellátni, tanítani.

Tanácsadó

Nagyon leegyszerűsítve a tanácsadó az a szakértő, aki egy meghatározott területen, adott módszer mentén, meghatározott díjazás fejében megmondja a tutit az ügyfélnek. Az ügyfélnek ilyenkor csak végre kell hajtania az előbb említett tutit és kész is a növekedés. A tanácsadó külsős, nagy piaci tapasztalattal rendelkezik, többször és több iparágban/városban/régióban/cégméretben/stb. dokumentálhatóan vitte sikerre az ügyfelei üzleti vállalkozását vagy annak egy részét. Olyan tanácsot ad, amelynek végrehajtásával mérhető eredmény jön létre. A szaktudása és független státusza lehetővé teszi, hogy a problémára fókuszáljon, sokkal gyorsabban felismerje azt, mint az, aki eleve érintett és esetleg nem is érdekelt se a feltárásban, se a megvalósításban.

Úgy is mondhatjuk, hogy (én vagyok az utca hírmondója) kigyúrta magát egy szakterületen, és amikor külső szakértőként megszakérti a te üzleti tevékenységedet, pontosan tudni fogja, hogy hol lehet úgy belenyúlni a rendszerbe, hogy az megjavuljon. Merthogy olyat tud, és annyit, amit és amennyit te sosem fogsz - nyilván, hiszen te másban vagy jó.

Mármint ideális esetben így működik, néha meg úgy, hogy azt adja neked, amit ő tud, függetlenül attól, hogy neked arra van szükséged, vagy valami más hatékonyabban tudna segíteni. Ha CRM szakértővel beszélsz, akkor az lesz minden bajodra a gyógyír, ha online marketingessel, akkor nyilvánvalóan az, ha pedig szervezetfejlesztővel, akkor az.
De mivel ez a te céged, a te felelősséged is - így neked kell meghatároznod, hogy mi az aktuális bottle neck - azaz a legszűkebb keresztmetszet, amivel a meglévő problémát elháríthatod. Valószínűleg minden területen lehet finomhangolni, de egyszerre csak egyet érdemes csinálni. Mégpedig azt, amivel a legnagyobbat léped előre.

Coach

Azt hiszem, hogy ezt a szakmát övezi a legtöbb misztikum és a legtöbb félreértés is. Kezdjük ott, hogy fura neve van. Értelmetlen. Nem jelent semmit. Mármint jelent - mégpedig azt, hogy edző - de minek nekem egy edző az üzleti életben??? Nem vagyok én sportoló!
Pedig valóban onnan ered az elnevezés - egy élsportoló teljesítményét hihetetlen mértékben meg tudja növelni egy megfelelő edző. Aki persze nem csinálja meg a gyakorlatokat a sportoló helyett, de külső szemlélőként és szakértőként, mindig a leginkább odavaló módszerek alkalmazásával, a sportoló erősségeire építve előrébb tudja őt segíteni az úton. Ezt a tapasztalatot vitték tovább az üzleti életbe és őrületes eredményeket értek el.

Merthogy vezetőnek lenni valahol azért nagyon magányos feladat. Ebben tud segíteni egy remek coach, aki segít feltárni az összefüggéseket, tükröt tart és felteszi a (néha kényelmetlen) kérdéseket is. A coaching sorozat így egy fejlődési folyamat, növekedés, előrelépés. Pontosan ez csorgott át a magánéleti vonalra is (life coaching), hiszen azok, akik részt vettek üzleti coaching folyamatban, komoly változásokat értek el életük más területein is.

A coach tehát egyáltalán nem megmondó ember - nem ő hozza a megoldásokat, nem ő jelöli ki a bejárandó utat. De nem is csak üres fecsegés - komoly munka folyik: leginkább lelki vonalon. Korábbi beidegződések, hitrendszerek, minták lebontása, átkeretezése. Az erősségek feltárása és kibontakoztatása. A coach az ügyfelével együtt halad az úton: kicsit mellette, kicsit mögötte, irányokat felvázolva, lehetőségeket megmutatva.
Ez egy borzasztó erős bizalmi viszony. Nem csupán azért, mert a coachee (az ügyfél) olyanokat is elmond a coachnak, amit másnak nem, de azért is, mert egy valamire való coach olyat is tud az ügyfeléről, amit esetleg még ő maga sem tud önmagáról. Mindig csak annyit tesz az ügyfele vállára, amennyit az elbír, de még fejlődésre, növekedésre ösztönzi.

És hogy miben más, mint a pszichológus? A coaching leginkább jövő és cselekvés fókuszú. Többnyire egy adott cél elérésére szerződnek. De a legkiválóbbak ennél sokkal többet adnak. Értékrend-szintű átalakulást, fejlődést. Zsigeri szintű változást. Mint amikor szintet lépsz, és már soha többé nem látod úgy a világot, ahogy korábban láttad.
Ez a valódi coaching: varázslat.

Nos, azt hiszem, hogy a legismertebb lehetőségeket tisztába tettük. Használd azt, ami leginkább szolgál téged - mert nem kell egyedül megküzdened a világgal, nem kell mindent magadnak felfedezned.
Nem kell szuperhősként helytállnod mindig mindenben.
Merj ember lenni és tedd le a fölösleges terheket!

Annyi mindent lehet olvasni a sikerről - ha valami felkapott téma, hát ez biztosan az. Attól függően, hogy ki hol tart éppen az életében, a bizniszében, el akar adni neked valamit vagy nem, nagyon sok megközelítése van a "siker" témájának.
Én is naponta olvasok a témában, hallgatok előadásokat, webinarokat, sőt: írok róla, és dolgozom az ügyfeleimmel. Hol innen, hol onnan közelítve, de mégis csak a siker iránti vágy hatja át az életünket: jók akarunk lenni a különböző szerepeinkben, kiemelkedőek lenni a munkánkban, anyagi függetlenséget teremteni, és még hosszasan sorolhatnám.

Csakhogy ezek legtöbbször álmok maradnak: távolról egészen célnak tűnnek, de valójában csak kevesen valósítják meg. Mert célja tényleg van mindenkinek, de nagyon kevesen köteleződnek el mellette.

De nézzük, mi az a 7 dolog, ami megakadályoz abban, hogy valóra váljanak az álmaid?

1. Nem tudod igazán, hogy mire vágysz - kevered a sikert a kiteljesedéssel.

 Ezek a vágyak leginkább siker-orientáltak. Jól körülírható, fizikailag megfogható, elérhető eredményekre vágysz. Már ha ennyire konkrétan megfogalmazod. De a többség persze eddig sem jut el. Leginkább a "több pénz", "jobb munka", "több szabadidő", "sikeresebb üzleti élet", "több ügyfél, nagyobb bevétel" tengelyen mozog. A minőségi célok, a kiteljesedés egy másik szint. Röviden: mozgó célok vannak, amik nem is elég pontosak ahhoz, hogy tudjuk pontosan mit kell tennünk, mik a mérföldkövek, hogyan érhetem el.

2. Úgy akarsz változást, hogy közben minden maradjon a régiben - nem igazán akarsz invesztálni a sikerbe

 Abba is igen kevesen gondolnak bele igazán, hogy az új dolgokkal új feladatok is jönnek. Új nehézségek. Új buktatók. Inkább csak a jobb eredmény érdekel, változatlan körülményekkel. Szeretnél magasabb pozíciót? Nagyobb lesz a felelősséged is. Nem csupán papíron. Szeretnél nagyobb bevételt? Akkor valószínűleg új dolgokat kell csinálnod. A nagyobb bevétel más rendszerrel jár együtt - azt is működtetni kell. A változások időbe telnek - ki kell alakítani az új folyamatokat. Ha csupán egy lakásból egy nagyobb házba költözöl, megnő a komfortérzeted - de új feladatok jönnek, amik eddig nem voltak. A füvet le kell majd nyírni, a kertet rendbe tenni, a házat karbantartani. Ha egyszer, egyféle elköteleződést mutatsz, azzal még nem jutsz messzire. Folyamatosan, sok fronton kell készen állnod az új helyzetekre.

3. A sikertelenséget kudarcnak tekinted - nem vagy felvértezve rugalmassággal

 A változás azt jelenti, hogy olyan területre merészkedsz, ami sok tekintetben új. Az újat meg kell tanulnod - és ez időnként fájdalommal, bukással, nehézségekkel jár. Lesznek olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy ég a földdel összeszakadt, amikor minden a feje tetejére áll. Olyan, mintha összeesküdött volna ellened a világ. Kívülről bizony csúfos kudarcnak tűnhet. Mindeközben pedig éppen csak tanulsz. Ha elég rugalmas vagy. Ha leckeként tekintesz rá. Ha fel tudod tenni a kérdést magadnak: "Mit tanít nekem ez a helyzet? Mit kell másként csinálnom?" Ezek azok a csodás pillanatok, amiket könnyű elszalasztani, mert ritkán vagyunk ennyire tudatosak, az ösztöneink azt súgnák, hogy meneküljünk, csináljunk vissza mindent, mert a régi rossz is jobb volt (azt legalább ismertük), mint ez a folytonos változás, ez a katyvasz, amit magunkra rántottunk.

4. Feltételrendszerekhez kötöd a cselekvést - nem mész a dolgok elébe

 Majd akkor tolok bele több energiát, ha/amikor... Majd akkor teszem meg a következő lépést, ha.... Gyakran ezek a kezdő, kívülálló feltételezésein alapuló hiedelmek, ezért nem is valósak. Csak akkor csinálni valamit, ha majd minden pöpec lesz. Csak akkor élesítem a weboldalamat, amikor az már hét nyelven beszél, önműködő, és a gombnyomás után már csak arról kell gondoskodnom, hogy a rámömlő pénzkazlat elég gyakran forgassam át egy favillával, nehogy bepenészedjen.
Az előzetes elképzeléseinket célszerű először tesztelni, próbálgatni, mert nem feltétlen alakulnak úgy a dolgok, ahogy elképzeltük (sőt!). Nem célszerű mindennel kivárni, amíg a háttérben tökéletesítgetjük. Sokszor a piac nem igazolja vissza a feltevéseinket. Ami fejben tökéletes rendszernek látszott, az elvérzett az első teszten. Akkor bizony újra neki kell futni.

5. Nem, vagy rosszul használod a kapcsolatrendszeredet.

 Klassz dolog a magányos harcos, aki egymaga lekaszabol mindenkit, ha a szükség úgy hozza. De a valóságban nem így működünk. Szükségünk van a körülöttünk lévők támogatására. Szükségünk van a lelki támaszra, a kapcsolatokra, arra, hogy a már meglévőre építsünk. Fontos, hogy még ha egyedül is, de ne magányosan csináljunk végig ilyen nagy horderejű dolgokat. A polihisztorságról már nem is beszélve.

Nagy valószínűséggel nem értünk mindenhez IS, és időben is sokkal jobban jövünk ki, ha felhasználjuk mások tapasztalatát.

6.  Azt hiszed, hogy pont csak egy dolog választ el a sikertől - ha azt megugrod, akkor minden kerek lesz

 Ez egy furcsa mítosz, ami miatt könnyű eljutni arra a pontra, hogy kutyához vágjuk a csapot és feladjuk az egész változósdit, sikeresdit. Megkönnyítjük a saját helyzetünket, ha mindezt egy folyamatnak fogjuk föl. Olyan folyamatnak, ahol mindig lesz egy olyan dolog, ami ott és akkor elválaszt a sikertől. Aztán megoldjuk, és jön a következő nehézség, akadály vagy megoldandó feladat. Ha gyalog útnak indulunk egy hosszabb túrára, akkor nem túl életszerű azt várni, hogy egyetlen döccenő lesz csupán. "Na, egy kátyú/emelkedő/kidőlt fa megvolt, innentől kellemes délutáni séta az egész..." Persze lehet, de akkor nem igazán eveztél ismeretlen vizekre, és ne is várd, hogy változás és siker koronázza az erőfeszítéseidet.

7. Azt mondják, hogy elég szenvedélyesnek lenned, elég, ha szenvedéllyel csinálnod azt, amit szeretsz.

 Ez ugye hasznos, de többnyire nem elégséges. A sikernek vannak a szenvedélyen túlmutató részei is - azok, amelyek többnyire a nemszeretem kategóriába esnek. Ha valóban komolyan gondoltad a sikert és az előrelépést, azt, hogy az álmaid valóra válnak, akkor nem tudsz a kényelmes oldalon maradni. Lesznek olyan részek is, amiket nem szeretsz. Ugyanakkor ezt is érdemes úgy nézni, hogy mit tanulok belőle. Ha vezető leszel, ha följebb lépsz a ranglétrán, akkor hiába szereted a motivációs részt, vagy a komplexebb szakmai feladatokat, bizony kell teljesítményt értékelned is, kell differenciáltan fizetést adnod, jutalmaznod, néha pedig elküldeni azokat, akik nem valók a csapatodba. Ha ezt meg akarod úszni, vagy eldöntöd, hogy nem szereted, akkor nem érted a fejlődés lényegét.

Mindezek után akkor felmerül a kérdés:

MI A MEGOLDÁS?

Kezdjük azzal a nem túl korszakalkotó gondolattal, hogy ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint eddig, minden ugyanúgy is marad. Ahhoz, hogy más eredményt kapj, változtatnod kell. A változás viszont elég macerás. A kezdeti lelkesedés hamar kifullad. Jönnek az első nehézségek, csökken a motiváció, megjelennek a tényleges akadályok, a napi taposómalom és a rutin visszapattint mindent a korábbi helyzetbe.

Cserébe legalább ismered a problémákat. Ha nem is szereted, de tudod, hogy mit hogy kell megoldani, mi a túlélés záloga. Haladni ugyan nem tudsz a vízben, de a fejed legalább a víz felszíne fölött tartod. Mondjuk ez is egy állapot. És mindeközben álmodozol arról, hogy egyszer majd minden megváltozik.

A valódi, tartós, mindent átható változás azonban nem egyszerű. Ha csak elhatározás kérdése lenne, akkor az újévi és egyéb fogadalmait mindenki végigcsinálná, büszkén mutogatná az eredményeit, a FB bejegyzések valódi hírek lennének, nem furcsa kirakata az álmok és a lehetőségek keveredésének. De mély, rendszerszintű változás nélkül nincs tartós eredmény se. Nem lehetséges fenntartani a felszínes, látszólagos, időleges változásokat. Előbb-utóbb, de inkább előbb, minden a régi kerékvágásba kerül vissza.

Hogyan érhetünk el egyáltalán változást?

Az első szint, amikor az álmokra építünk vagy az akaraterőre. Sajnos egyik sem elég erős ahhoz, hogy a változás tartós legyen. Az álmok és vágyak jönnek-mennek, az akaraterő pedig könnyen kifárad. Eléggé a széllel szembe pisilés tipikus esete: a körülmények ELLENÉRE akarunk valamit véghezvinni. Van rá esély - csak elég minimális. Nézzük például az étkezési szokásokat. Egyszer egy kedves ismerősöm megbetegedett, és az orvos diétát írt elő számára. A nem túl hosszú időszak (egy-két hónapról beszélünk) teljes kínszenvedésnek bizonyult, gyakorlatilag az első naptól kezdve ment a visszaszámláló, hogy mikor kerülhetnek vissza az étrendbe a rántott hús, az olajban sült cuccok és a csülökpörkölt. Akár a motiváció is lehetett volna elég erős: egy igen komoly betegségből való felépülés forgott kockán, de ezt a diétát kizárólag az akaraterő tartotta fenn - mégpedig pont addig, ameddig muszáj volt.

A második szint már kicsit egyszerűbb - tovább is működőképes. Egészen addig, amíg homok nem kerül a gépezetbe. Ez a folyamat-szintű változás. Ilyenkor kevésbé kell az akaraterőre támaszkodni, mert olyan folyamatokat és rendszereket alakítunk ki, amelyek automatikussá teszik a változást, illetve kikövezik a változáshoz vezető utat. Ilyenkor igyekszünk az akadályokat elgördíteni az útból, könnyűvé tesszük az úton maradást. Maradva az előző étkezéssel kapcsolatos példánál: aki már diétázott életében, az tudja, hogy az előre megrendelt, házhoz/íróasztalhoz szállított ételek, gyakorlatilag megváltást jelentenek, és megmentenek minket attól, hogy nyílt színen vérezzünk el az akaraterőnkkel folytatott csatában. Főként amikor a desszertpulthoz érünk az üzemi konyhán. Vagy a boltban. Vagy bárhol másutt. Ha csak egészséges dolgok kerülnek az asztalra, nincs egyezkedés, nincs variálás, nincs önámítás. Jól megkomponált egészséges menü van. Pont. Gondot jelenthet, ha szabadságra megyünk, ha új kiszállítót kell keresnünk, ha ideiglenesen megváltozik a felállás. Valamiért. Bármiért.

A teljes és végleges változást egyetlen dolog hozhatja el: ha értékrend-szinten, identitásunkban szereljük meg a dolgokat. Amikor tökéletesen azonosulunk valamivel, vagy éppen állást foglalunk valami ellen, mert hit és értékrend szinten nem tudunk tovább változatlanok maradni. Ha valakinek mély meggyőződése lesz, hogy az egyetlen helyes táplálkozási irányzat, amivel magát/a Földet/az állatokat, stb. megmentheti, a vegetarianizmus/vegán étkezés/paleolit táplálkozás/ketogén diéta (a megfelelőt húzd alá!), akkor nincs az az isten, hogy rávegyed az illetőt, hogy oda nem illő ételt fogyasszon. Ez az értékrend-alapú változás. Ez az, ami átütő sikert hoz. És véglegest.

Ezen a szinten kell elköteleződnöd a változás és a sikered mellett.
Amikor nem hagysz más opciót, mert más nem fér az értékrendedbe.

Ha még többet akarsz olvasni ebben a témában, akkor: www.citromfacsaro.hu.

EGYMILLIÓSZOR TÖBB ÜGYFÉL mindössze egy hét alatt!
KIROBBANÓ FORMÁBAN 5 nap alatt!
KEVESEBB, MINT KÉT HÉT ALATT kezdőből a piacod szakértőjévé válhatsz!

Ugye milyen szép ígéretek?
És most nem a marketing/sales/pszichológiai részre gondolok - aki el akarja adni a portékáját, fel fogja használni az összes létező technikát, hogy ezt meg is tegye (tudásától és lehetőségeitől függően).

Engem sokkal inkább a másik oldal érdekel - az, aki felül ezeknek az ígéreteknek, ÉS nem akarja beletenni a munkáját és az idejét.
Nem megóvni akarok senkit attól, hogy bedőljön - eléggé felnőttek vagyunk ahhoz, hogy vállaljuk a következményeit annak, ha mégis.

Sokkal inkább az a tendencia foglalkoztat, amit leginkább INSTANT CSODAVÁRÁSNAK neveznék. Amikor önismeret és önkritika nélkül ugranak emberek egyik csodás ígéretről a másikra és akarnak azonnali megoldást mindenre.

Pont így működik ez az üzleti életben is. Meg persze a magánéletben is. Meg úgy általában mindenütt. A vágyak megvannak, nagyon tudom vizualizálni is. Akarom a csodát. Nagyon. Csak a munkát nincs kedvem beletenni, mert azzal csak a macera van. Nézd meg, hogy a vállalkozásod melyik szinten van (tapogatózás? kezdő? emelkedő/fejlődő? kiegyensúlyozott? vezető?) és azt a szintet tökéletesítsd, majd célozd meg a sorban utána következőt.

Van a fejlődésnek egy természetes ritmusa - ahogy a természetet sem sarkallhatod gyorsabb körforgásra, neked is meg kell várnod azt, hogy készen állj a következő szintre lépni. Átugorhatsz szinteket, de vissza fogsz pottyanni az előzőre, ha szerencsés vagy, csak az előzőre, ha nagyobb leckét kell megtanulj, akkor eggyel alacsonyabb szintre.

Ha nincs benned alázat végigjárni az utat, akár el se indulj, mert "tudtam-hogy-úgysem-sikerül" típusú ember lesz belőled, pont olyan, akik azonnal ugranak mindenre, mindenről és mindenkiről tudják, hogy csak kihasználják őket, pontosan tudják, hogy mi hogy nem fog működni.

Látom az arcokon a sokkot, amikor arról beszélünk, hogy mennyi munka és mennyi idő lesz, mire változnak a jelenlegi eredményei, hogy milyen árat kell fizetnie a változásért - nem, nem forintban, hanem áldozatban. Látom, ahogy zakatol az agyuk, hogy "te jó ég! Három-hat hónap??? Na ne már! Annyi idő alatt én már milliomos/szupermodell/önmegvalósító/boldog etc. akarok lenni!"
Amikor nem akarnak azzal foglalkozni, hogy az alapok meglegyenek, mert azon már rég túl vannak - valahogy azonban mégsincs mire ráhúzni a következő emeletet.

Ha megtettél mindent az adott szinten, akkor természetes következő lépés lesz a fejlődés. Akkor nem ér váratlanul a jobb lehetőség, a növekedés, a több ügyfél, az összetettebb rendszer működtetése, mert kisebb skálán már megtanultad. Ha már biztonsággal futsz rövidebb távokat, könnyebb felkészülnöd a maratonra, de ha még csak totyogó vagy, hiába beszélünk arról, hogy mire kell figyelned féltávnál...

Nézz magadba néha, és tedd fel a kérdést magadnak, amikor elégedetlen vagy a helyzeteddel és úgy érzed, hogy egy helyben toporogsz:

• Megtettem mindent annak érdekében, hogy előrébb lépjek?
• Megtanultam mindent, ami ahhoz kell, sikeresebb legyek?
• Beletettem mindet, vagy csak a felszínt kapargattam?

Nincsenek erre sablon válaszok. Úgyis mindenki tudja, hogy mi az igaz válasz. Az eredmények pedig visszaigazolják.

Ha nagyon nem tudsz egyről a kettőre lépni, akkor kezdj el gyanakodni, hogy nem állsz készen. Kaptad a leckéket, de mégsem tanultad meg. Hogy kikerülted a nehéz helyzeteket. Hogy másokat hibáztattál, ahelyett, hogy magadba néztél volna. Hogy szeretted volna megúszni. Hogy mástól vártad a támogatást, ahelyett, hogy beleálltál volna a nehéz helyzetbe. Ha pedig beleálltál: tényleg megtanultad-e a leckét.

Ahogy látom, sokan inkább elfoglaltak maradnak, csak töltik az idejüket (busy work), mintsem bevállaljanak fajsúlyosabb feladatokat. Valójában tudják, hogy mi az, amit kerülgetnek, de inkább olyan helyzetet teremtenek, ami kitölti az idejüket - és ezt pajzsként hordozzák maguk előtt, alibiként lobogtatva a kifogásokat.
Ilyenkor az az érzésem, hogy a legnagyobb tragédia, ami ezekkel az emberekkel történhet, hogy teljesül a vágyuk. Rájuk szakad a kvantumugrás eredménye, azt azonban nem tudják kezelni. Marad az önmarcangolás, az önbecsülés hiánya, az űr, amit soha nem töltött ki az a magabiztosság, hogy tudom, mit csinálok és annak milyen eredménye van.

Amikor azonban készen állsz, mert megtanultál mindent, amit ott meg lehetett tanulni, ki fog nyílni egy ajtó, és azon te jó érzéssel (bár némi izgalommal) beléphetsz.

Persze fel lehet gyorsítani ezt az egész folyamatot jó nagy adag tudatossággal (mindfulness), fókusszal és a megfelelő segítséggel megtámogatva - de hogy át lehessen ugrani szinteket, nos, abban nem hiszek.

Mielőtt tehát bevállalsz egy kvantumugrást, egy minőségi váltás ígéretét, kérdezd meg magadtól, hogy KÉSZEN ÁLLSZ-E RÁ - vagy csak újabb csalódásra kárhoztattad magad.

Mi is az a reziliencia? Ez a remek szó a rugalmas ellenállási képességünket írja le - és hát elég könnyű belátni, hogy a stressz kezeléséhez (azaz a jelentős megküzdést, alkalmazkodást igénylő ingerekhez) a rugalmasság nem csak hogy előnyt, de magát a túlélést jelentheti. Azt írja le, hogy mennyire vagyunk képesek alkalmazkodni, milyen gyorsan áll vissza a rendszer a behatás előtti állapotába. Ha reziliensek vagyunk, akkor viszonylag gyorsan, ha nem, akkor sokáig fennállhat a káros inger, ez pedig krónikus stressz-szindrómát okozhat. A kérdés tehát az: törik vagy hajlik?

Mi kell ahhoz, hogy ne törjünk, hanem gumilabda módjára visszapattanjunk?

A 2. részben említett gondolkodásmód fontosságát idecitálva: értenünk kell, hogy a változás, a fejlődés, a célok elérése olyan helyzeteket hoz, amelyekre nem vagyunk felkészülve, nincs benne rutinunk. Éppen ezért olyan szituációban találjuk magunkat, amit hagyományosan kudarcnak tekinthetnénk. Kivéve persze, ha ezt tanulási folyamatnak foguk föl - azaz a fejlődő szemlélet jellemez minket és tudjuk, hogy a képességeink gyakorlás útján fejlődnek, valamint, hogy a kudarc nem más, mint lehetőség a tanulásra és az irányváltásra. A nehézségek - szemben a rögzült szemlélettel - kísérletezésre buzdítanak minket és a folyamatos fejlődés innen fakad. Természetesen itt is fontos, hogy ez a feszültség ne álljon fönn állandóan, hiszen még akkor is meg kell néha pihennünk, és biztonságot kell teremtenünk, ha egyébként személyiségünket tekintve kockázatvállalók vagyunk.

Nagy szükségünk nincs erre a kockázatvállalásra, ha folyamatosan a megszokás-zónánkban mozgunk, de ott nincs is fejlődés. Se kudarc. Se stressz. Ezért inkább az a kérdés, hogy mekkora ez a megszokás-zóna. Ha olyan kicsi, hogy zéró toleranciát mutat a legkisebb változás kapcsán is, akkor bizony erős korlátokat állítottunk az üzleti sikereinknek. Ha azonban ez egy jól bejáratott, folyamatosan bővülő, nagy mozgásteret biztosító megszokás-zóna, akkor kevésbé van szükségünk stresszkezelési technikákra, mert hihetetlenül gyorsan és jól tudunk reagálni az ismeretlen és új helyzetekre is.

Mivel a stressz egyértelműen része az életünknek - kiiktatni teljes mértékben nem lehet, de nem is érdemes, ha nem akarunk vegetálni csupán, de fejlődni, növekedni. Érdemes tehát úgynevezett "megküzdési technikákat" alkalmazni. Alapvetően kétféle megküzdési módszer ismert irányultságát tekintve: az egészségtelenek rombolnak, még több kárt okoznak. Ilyenek az alkohol, a drog, a gyógyszer, a dohányzás, az úgynevezett stresszevés és még hosszan sorolhatnánk. Ezek ugyan segítenek a pillanatnyi stressz-állapotot oldani, megoldást azonban semmiképpen sem jelenthetnek.

Az előrevivő megküzdési technikák azonban nem csak az adott stressz-szintet csökkentik, egyéb jótékony hatásaik is vannak hosszabb távon – segítenek például kialakítani és később fenntartani a fejlődő gondolkodásmódot.

Nézzük meg ezeket: (rövid részlet a Citromfacsaró című könyvemből)

1. "Vedd magad körül támogató emberekkel! Legyél barátokkal, elfogadó, segítő, megértő családtagokkal. Egyedül lényegesen nehezebb szembenézni bármilyen nehézséggel. Legyenek körülötted olyanok, akik szeretettel és megértéssel vesznek körül, biztatnak és támogatnak is, ha kell. Nagyobb eséllyel tudsz segítséget kérni és elfogadni tőlük. Persze időnként éppen az ilyen támogató kör hiánya miatt találsz magadban megoldásokat, vagy egészen hihetetlen képességeket.
2. Légy része olyan közösségeknek, amelyek nem csak tolerálják, de egyenesen bátorítják a fejlődést! Olyanoknak, ahol a fejlődés és a tanulás a norma. Ezek lehetnek szakmai csoportok vagy önsegítő körök, társaságok. Itt is igaz, hogy amennyiben szükséged van rá: kérj segítséget.
3. Dolgozz a pozitív önképeden! Nem születik senki negatív önképpel. Ezt az évek során szedegetjük fel és alakítjuk ki magunknak. De ez nem egy életfogytiglani ítélet. Ez változtatható. Csak akkor marad negatív, ha elhiszed.
4. Tűzz ki reális célokat! Meg nem reálisakat is. Egyáltalán: tűzz ki célokat. Nagyságrendekkel könnyebb elérni olyanokat, amiket legalább megfogalmaztál.
5. Cselekedj! Rendszeresen, ne kampányszerűen. Tedd a cselekvést is szokásoddá. Minden nap dolgozz a céljaidon, így rendszeresen lesz sikerélményed is. Minden kis lépés közelebb visz ahhoz, hogy megküzdj a stresszhelyzettel.
6. Legyen stresszlevezető technikád! Ismerd magad annyira, hogy tudd, mi segít lazítani. Ne feledkezz meg a rendszeres testmozgásról – legyen az séta, úszás, futás, tánc, vagy egyéb mozgásforma. A mozgás olyan hormonokat szabadít fel a testben, amelyek önmagukban is hozzájárulnak a jóllétünkhöz. A dopamin, az endorfin és a szerotonin különleges örömkoktélhoz juttatják a testedet – mindezt a mozgásnak köszönhetően. Ugyanilyen fontos a meditáció, a lecsendesedés és a befelé fordulás, a relaxáció is. De lehet a repertoárodban zene, tánc, festés, egyéb kézműves tevékenység is – a lényeg, hogy ki tudj kapcsolni ezek alatt a tevékenységek alatt.
7. A jó kommunikációs készség rendkívül fontos. És itt a hangsúly a JÓ-n van. Nem azon, hogy sokat, vagy, hogy választékosan tudsz beszélni. Hanem azon a kétirányú folyamaton, aminek lényeges eleme az empátia, amikor képes vagy a szükségleteidet megfogalmazni, és előrevivő kérdéseket feltenni.
8. És persze ne feledkezz meg a jó problémamegoldó készségedről sem. Ebben az esetben is fontos, hogy legyen egy olyan készleted a rendelkezésedre álló technikákból, amelyeket tudatosan és szükség szerint tudsz alkalmazni. Mindenekelőtt maradj rugalmas és nyitott. Gyakran olyan módszereket kell alkalmaznod, amit korábban még nem, vagy ami nem tipikus a környezetedben.
9. Ünnepeld meg a győzelmeidet és gyakorold a hálát! A pozitív hozzáállás és optimizmus segít az erősségeidre koncentrálni, azokra, amiket már – akár a múltban mással kapcsolatban is – elértél vagy megtettél. Ezekből tudsz erőt meríteni olyankor, amikor ez nem jön könnyedén. Ilyen esetekben is jól jöhet a hálanapló – ez olyan lehet, mint egy fényképalbum: segít felidézni a szép emlékeket, a jót, amiért valóban hálás lehetsz.
10. Légy következetes! Fogadd el, hogy számos áttöréshez vagy eredményhez egyszerűen csak idő kell és kitartás. Az, hogy újra és újra végigcsinálj valamit. Egyszeri kiugró teljesítménnyel nem lehet tartós sikereket elérni. Attól, hogy egyszer megpróbáltad, ritkán lesz eredmény. Ha csak minden nap egyetlen lépést teszel előre az utadon, de azt nagyon is következetesen megteszed, akkor előbb-utóbb eléred a célodat.
11. Alakítsd az elvárásaidat! Kezdj neki úgy a feladatoknak, hogy azok sikerülhetnek. Hogy lehetséges a megoldásuk. Ha eleve abból indulsz ki, hogy ez egy halva született öltet, úgysem fog sikerülni, akkor valóban."

+1 Légy kedves; szeress; segíts másoknak! Számomra ez volt a legmeglepőbb, amikor először olvastam erről Dr. David Hamilton oldalán. A stressz ellentéte ugyanis nem a nyugalom, a nem-stressz, ahogy gondolhatnánk. A stressz ellenpólusa a szeretet. A kedvesség. Az odafordulás másokhoz. Míg a stressz úgynevezett "stressz hormonokat" (kortizolt és adrenalint) generál a szervezetben, ami aztán igen káros folyamatokat indít el, az ezzel ellentétes állapot (többek között) oxitocint és nitrogén-oxidot állít elő. Ez pedig számos kedvező hatással bír: jó hatással van az idegrendszerre, a vérnyomásra, a kedélyállapotra, sőt, hosszú távon fiatalít is.

Lássuk be: a stressz tehát nem egy végzetes sorscsapás, amit el kell viselnünk - hatással lehetünk arra, hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket, és mi magunk is sokat tehetünk a helyes kezelése érdekében. Sőt, a megfelelő mennyiségű és intenzitású stressz számos előnnyel jár.

Vedd a kezedbe az életed, és ne darálódj be! Légy tudatos!