Coachként leginkább abban hiszek, hogy a legteljesebb és legjobb hozzáférésünk saját magunkhoz van: a többieken általában nincs egy nagy piros gomb, amit megnyomva elérjük a kívánt változást a másik viselkedésében.

Így aztán (jobb híján) fókuszáljunk inkább arra a területre, ahol a legnagyobb hatásfokkal tudunk eredményt elérni - magunkra. Ez a helyzet a stressz kapcsán is: a körülményekre és másokra nem, vagy csak nagyon korlátozottan tudunk hatást gyakorolni; azaz vagy dolgozunk magunkon, és stresszor ránk gyakorolt hatását alakítjuk, vagy fel is tehetjük a kezünket és átadhatjuk magunkat a stresszben való teljes elmerülésnek. (És az önsajnálatnak. És a mások hibáztatásának. És a betegségtüneteknek. És a tehetetlenségnek.)

De ahogy minden más helyzetnek, ennek is mi magunk vagyunk a legfontosabb kulcsa.

Az előző cikkben megnéztük, hogy mi a stressz, mi a szerepe és miért jó. Lássuk most, hogy mit kell tudnunk a gondolkodásmódról! Mégis hogyan befolyásolja a stressz szintjét, azt, hogy miként éljük meg a nehéz helyzeteket.

A kétféle gondolkodásmód

A legtöbb stresszor, azaz stresszt okozó faktor objektíven nézve csak egy tényező - mindenféle előjel nélkül; az érzelmi töltet és az előző cikkben említett elvárások teszik "valamilyenné" a faktorokat. A stressz definíciója szerint "jelentős megküzdést, alkalmazkodást igénylő inger". Az, hogy a stresszt hogyan kezeljük, attól függ, hogyan viszonyulunk a megküzdéshez és az alkalmazkodáshoz: rögzült vagy fejlődő szemlélettel – a következő táblázatban foglaltam össze:

(forrás: Citromfacsaró – Carol S. Dweck nyomán)

Látható, hogy a fejlődő szemlélet merőben más hozzáállást eredményez, mint a rögzült tudat: ennek a szemléletnek a "megküzdés" és az "alkalmazkodás" definíció szinten részei. Ha pedig egyszer már hozzászokunk a változáshoz, sőt, az elvárásunk éppen az, hogy a változás mindennapos, sokkal könnyebb ezt nem stresszként, hanem lehetőségként megélni. Így aztán, mivel ezek a változások, és a velük való “megküzdés és alkalmazkodás” nem jelentenek újdonságot, nem is, vagy legalábbis sokkal kisebb mértékben okoznak majd stresszt.

A gondolkodásmódnak ugyancsak nagy szerepe van abban, hogy fix sémákban gondolkodunk, vagy ebben is megengedhetőnek látjuk és ítéljük meg a változást. Ha a korlátokat eleve beleépítjük az elvárásainkba, akkor nagyon könnyen meg is találjuk ezeket a korlátokat, mert ezekre figyelünk, és így könnyen megakadályozhatnak abban, hogy elérjük a vágyott eredményt. Ha fejben, elvárás szinten sincs meg annak a lehetősége, hogy elérjük a vágyott eredményt, úgy saját magunknak nehezítjük meg a célba érést.

Hallom a felhördülést: mégis hogyan befolyásoljam, hogy mit gondoljak, mit érezzek? Igazatok van: ez a hit-cselekvés-eredmény körforgás az, amit a legnehezebb megtörni - kizárólag nagyfokú tudatossággal lehetséges. A hitrendszerünk (legyen az tudatosan alakított, vagy spontán kialakult) határozza meg a gondolatainkat, a gondolataink a cselekedeteinket, a cselekedeteink függvényében érünk el bizonyos eredményeket, és ezek az eredmények fogják megerősíteni az előzetes elvárásainkat, azaz a hitrendszerünket. Ennek egy része viszonylag egyszerűen felülírható, de számos olyan mélyen gyökerező hit uralja az életünket, amit feltárni és megváltoztatni sem könnyű egyedül, legjobb szakemberhez fordulni.

Tudom, most azt mondod: oké, de először elgondolkodnék ezen kicsit egyedül.

Örülök, hogy így gondolod. Ezért írtam meg ennek a cikksorozatnak a harmadik részét, ami talán a legizgalmasabb a sorozatban: a kudarcokról és a rugalmasságról.

Tarts velem továbbra is!