Elkezdtem a napokban írni egy cikket a vállalkozói rezilienciáról - úgy általában. Mert fontos. Mert napi szintű kérdés. Mert kulcs ahhoz, hogy eredményesek legyünk és fejlődjünk. Mert sokszor a vállalkozásunk túlélése függ tőle.
Aztán villámgyorsan értelmetlen lett általánosságban írni erről a témáról, mert szinte egyik pillanatról a másikra robbant be a napi valóságunkba ez a különleges és mindeddig példa nélküli helyzet. Márpedig ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem lehet úgy tenni, mintha nem lennénk érintettek. Nem gondolhatjuk azt, hogy majd kivárok kicsit, aztán meglátom, hogy mi lesz - nem döntök, hanem sodródom az árral.
Nem tehetjük meg ezt sem magánemberként, felelősen gondolkodó szülőként, sem pedig vállalkozóként.
Kaptunk egy nagyon konkrét helyzetet - és most válik el, hogy mi van bennünk valójában. Ahogy J.K. Rowling tollából már idéztem: "Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink."
Hogyan reagálunk a nehéz helyzetekre?
Sokan sokféleképpen reagálunk a helyzetre: azt, hogy pontosan HOGYAN, befolyásolják
- a tanult mintáink,
- a szokásrendszerünk,
- az eddigi tapasztalataink,
- a környezetünk,
- az anyagi és lelki állapotunk,
- az, hogy milyen támogatást tudhatunk magunk mögött.
Minden rendszernek van valamiféle rugalmassága - valamennyi nehézséget, behatást mindegyik kibír, csakhogy ennek a mértéke nagyon is eltér, és ez a rugalmassági faktor fogja meghatározni, hogy mennyi esélye van az adott rendszernek a túlélésre. Igen, sarkosan hangzik, de - legyen szó élő szervezetről, vállalati rendszerről, vagy bármilyen más szervezetről - tulajdonképpen a hosszú távú megmaradásról beszélünk.
Kezdjük azért az elején. A reziliencia szó még nem általánosan ismert - valószínűleg ez lesz a következő időszak új "buzz word"-je, ez lesz a hívószó, úgyhogy jó, ha megismerjük és megértjük.
Egy nagyon általános, cserébe viszont nagyon jól érthető meghatározás olvasható a wikipedia.org oldalán: "A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma vagy éppen egy anyagfajta – azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék.
A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után."
Hétköznapira lefordítva: "gumilabda-e vagy". Azaz: ha a falhoz dobnak (erőteljes külső behatás ér), akkor vajon visszapattansz-e, mint a gumilabda, vagy 1) úgy reagálsz, mint egy nyers tojás: a fallal való találkozásakor a héja törik, a tojás szétloccsan, vagy 2) gyurma módra a falra kenődsz. Egyik sem túl remek kilátás.
Látnod kell, hogy a gumilabdát is éri behatás: ütődéskor összenyomódik, de szinte azonnal visszanyeri az eredeti alakját és az energiát átfordítja, a falról visszapattan. Na, most azokat a tényezőket keressük, amelyek lehetővé teszik, hogy visszapattanhassunk.
A koronavírus-helyzet nagyon pontosan segít feltérképezni a vállalkozói rugalmasságukat: a külső tényezők nagyjából mindenkire azonos módon hatnak, az azonban, hogy mit kezdünk ezzel a szituációval még egy sereg (gyakran belső) tényezőtől függ. Nézzük most meg ezeket kicsit közelebbről!
Milyen tényezők mozdítják elő a rezilienciát?
- A kapcsolataink minősége: Az elsődleges tényező a kapcsolataink minősége. Fontos, hogy figyelemmel, törődéssel vesznek-e minket körül, hogy bátorítást kínálnak nehéz helyzetekben?
- Reális tervek készítése: képesek vagyunk-e tervezni, olyan távlati tervekben gondolkodni, amelyek összességében megvalósíthatóak, kivitelezhetőek?
- Önbizalom és pozitív énkép: ezek egyértelműen szükségesek ahhoz, hogy előremutatóan közelítsünk a nehéz helyzetekhez, hogy az önmagunkba és képességeinkbe vetett bizalom megalapozottan segítse a megvalósítást.
- Kommunikációs készség: nem csupán a megoldási tervekre és közösségre van szükségünk, hanem fontos, hogy (vezetői minőségünkben) képesek legyünk az elképzeléseinket mások számára érthető és motiváló módon kommunikálni is - így is erősítve a támogató közösséget körülöttünk.
- Az erőteljes érzések és impulzusok kezelésének képessége: bár utolsóként említem a felsorolásban, ez éppen annyira fontos, mint az előzőekben említett szempontok. Egy vállalkozónak/vezetőnek hihetetlenül fontos, hogy nem csupán tisztában legyen az érzéseivel, de képes legyen azokat a megfelelő módon kordában tartani, teret engedni, ha szükséges és - akár ideiglenesen is - uralni azokat. Ez egyértelműen nem az érzések és érzelmek tagadása, hanem azok megfelelő kezelése: azok saját oldalunkra állításának a képessége. És ennél még egy gondolat erejéig időznék is: a külső tényezők szerepe általában is igen nagy hangsúlyt kap, de a belső munka és tudatosság még lényegesen kisebb szerepet játszik akár vezetői, akár vállalkozói szinten. Pedig igen gyakran éppen ez a kulcsa a rugalmasságnak. Mint láthatjuk, jelen esetben is a külső körülmények mindannyiunk számára rendkívül hasonlóak. Azok azonban, akik a "segítség-mind-meghalunk!" attitűdjüket képesek kezelni, az érzelmeiket kordában tartani és azokra módszeresen ránézni, nos, ők sokkal hamarabb tudnak egy sokkoló helyzetből kilépni. A coaching nagyon sokat tehet ezért, hiszen érzésekkel, a helyzetekhez való viszonyunkkal dolgozunk egy-egy ülés során. Szóval a belső munkára fordított idő egyáltalán nem elpocsékolt, érdemes beépíteni a vezetői és vállalkozói gyakorlatba.
- Felelősségvállalás: ennek a képességnek a megléte ugyancsak alapvető a nehéz helyzetekre adott rugalmas válaszreakció kialakításában. Sőt, annyira hangsúlyos, hogy a következő bekezdésben részletesebben is ránézünk.
Felelősségvállalás - az egyik kulcstényező a továbblépéshez
Bár az előbb említett tényezők mind-mind hangsúlyosak, számomra mindenesetre kiemelkedik közülük a személyes felelősségvállalás. Hiszem és vallom, hogy a döntés meghozatala és a felelősségvállalás kéz a kézben járnak - ez minden további lényegi lépésnek a mozgatórugója. Ha nem hozunk érdemi döntést, ha nem vállaljuk a felelősséget azért, hogy tevőlegesen is részt vegyünk a kedvezőtlen helyzet megszüntetésében, akkor az összes további elem hiábavalónak bizonyul. Lehet körülöttünk a világ legsegítőkészebb közössége, lehet remek önképünk, bízhatunk magunkban bármennyire is, uralhatjuk és használhatjuk az érzéseinket is - ha nem születik meg a cselekvésre, változtatásra irányuló döntés.
A Citromfacsaró című könyvemben egy egész fejezetet szentelek ennek a kérdéskörnek - hadd osszak meg egy rövid részletet ebből:
"Az, hogy mi vesz ma körül, milyen életkörülményeid vannak, mekkora a bankszámlád, a derékméreted, vagy boldog vagy-e, mind-mind attól függ, hogy milyen döntéseket hoztál a múltadban. Hasonlóképpen a jövődet is az befolyásolja, hogy milyen döntéseket hozol ma.Ez az egyik legkeserűbb pirula, amit le kell nyelnünk, amikor számot vetünk az életünkkel: mi befolyásoljuk a kimenetét. De éppen ez a felelősségvállalás, ami igazán felnőtté tesz minket. Amikor látjuk, hogy nem tudunk tökéletesen dönteni, nincs tökéletes megoldás, ennek ellenére mégis meghozzuk a döntést, és megteszünk mindent azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az adott helyzetből. A gondolkodásmódról még lesz szó egy másik fejezetben, ezért itt nem részletezem, de nyilvánvalóan nagyon szorosan összefügg a döntéseinkkel.Sokszor megrettenünk attól, hogy meg kell hoznunk egy-egy döntést – hiszen pontosan tudjuk, hogy a döntés következményekkel jár. Amikor letesszük a voksunkat egy variáció mellett, akkor magunkra húzunk egy csomó terhet is: kinyilvánítjuk a véleményünket, elköteleződünk egy eredmény mellett, választunk egy utat, ami számos következménnyel fog járni. Éppen ezért megpróbáljuk jól körüljárni a témát: megfontolunk minden apró körülményt, újabb szempontokkal bővítjük a listánkat, gondosan felsorolunk minden potenciális pro és kontra érvet, mígnem akkorára duzzad a döntéssel kapcsolatos dilemmánk, hogy teljesen lebénít, és már a legegyszerűbb döntést sem tudjuk meghozni. Ahogy Woody Allen mondta: „Bármilyen egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta.” (Lepés Marianna: Citromfacsaró - 25 kérdés, amit sohasem késő feltenni magadnak)
Két dolog miatt borzasztó nehéz ezen túllépni:
- az egyik az elköteleződés hiánya, az azzal kapcsolatos nehézségek.
- A másik pedig a döntési paralízis: az emberi agy remekül működik, mégis a fejlődése során úgy alakult ki, hogy a túlélésünket szolgálja. Ezért energiafelhasználási szempontból igyekszik minél kevesebb döntést meghozni, és lehetőség szerint a megszokott mederben maradni."
Ahogy látszik tehát - sem a döntés, sem a felelősségvállalás nem egyszerű, ha igazán a dolgok mögé nézünk. És hogy egyszerűbb legyen a felelősségvállalás: íme 3 szempont, amit mérlegelhetsz.
-
Áldozatszerep vs optimizmus
Áldozat szerepben lenni azt jelenti, hogy tulajdonképpen átadjuk az irányítást valaki vagy valami másnak. Úgy érezzük, hogy elveszítettünk valamit, ami fontos az életünkben, hogy érdemtelenül kerültünk ilyen helyzetbe, hogy nem tudjuk tevőlegesen befolyásolni a szituációt - és így persze nem is érdemes próbálkozni.
Fontos tehát, hogy mérlegeljünk, vizsgáljuk meg, hogy hatással lehetünk-e bármire, milyen lépéseket tudunk megtenni (függetlenül attól, hogy azok az áhított megoldást hozzák-e): a lényeg, hogy tevőlegesen részt tudunk-e venni a várható kimenet megváltoztatásában.
-
Bűnbakkeresés vs felelősség és elfogadás
A hibás és a felelős megtalálása nem azonos. Érdemes tisztázni magunkban, hogy miként viszonyulunk a hibázáshoz. Lebénít-e minket, ha hibázunk? Elfogadhatónak tartjuk-e a hibázást? Bűnös-e, aki hibát vét?
Ez a tényező akár nagyon szorosan össze is függhet az előzőekben említett áldozatszereppel: aki áldozatnak érzi magát, könnyen kelthet másokban bűntudatot (de legalábbis törekedhet rá).
-
Proaktivitás vs célok hiánya
Hajlandóak vagyunk proaktívan, azaz kezdeményező módon lépéseket tenni, vagy inkább passzívan, az események tükrében hozzuk meg döntéseinket a cselekvés mikéntjéről? Ahhoz, hogy proaktívak lehessünk elsődlegesen tisztában kell lennünk a céljainkkal, így azok mintegy iránytűként szolgálnak minket a döntések meghozatalakor.
Nyilvánvaló, hogy ha nem tudjuk, hogy mit akarunk elérni, mi a kívánatos kimenete a helyzetnek, akkor nem is tudunk PRO, azaz célorientált megoldással előállni.
A célok tisztázása és tudatosítása önmagában egy hihetetlenül nagy lépés annak érdekében, hogy felelős döntést tudjunk hozni.
Merre tovább?
Fontos tudni, hogy mindezeknek a tényezőknek vagy szempontoknak nem kell feltétlenül egyszerre, egyidőben jelen lenniük, hogy reziliens módon tudjunk reagálni a nehéz helyzetekre. A faktorok közül azokat aktiváljuk, amelyekre aktuálisan szükségünk van - azaz, a reziliencia egyensúly dinamikus. Mi több: fejleszthető! Az egyik legfontosabb üzenete ennek a cikknek, hogy nem egy reziliencia-készlettel születünk, és akinek induláskor kevesebb jutott, arra bizony nehéz idők járnak. Ez fejleszthető, tanulható, gyakorolható.
Sokkal több múlik a tudatosságunkon, mint gondolhatnánk: minél inkább tisztában vagyunk ezekkel a tényezőkkel, minél inkább támaszkodunk a fent említett reziliencia-faktorokra, annál könnyebben fogjuk a következő kihívásokkal teli helyzetben elővenni őket, annál nagyobb gyakorlatra teszünk szert az idők folyamán.
A vállalkozói reziliencia pedig olyas valami, ami a lehető legritkább esetben szól egyszeri alkalomra. Vállalkozónak - vagy éppen vezetőnek lenni - pontosan azt jelenti, hogy elköteleztük magunkat: bármiről is szól a vállalkozásunk, azt meghatározott gazdasági keretek és körülmények között folytatjuk, és nagy valószínűséggel nehezített pályán mozgunk mindvégig. Folyamatos kihívások, nehézségek és optimalizálások jellemzik ezt a tevékenységet: erőforrások, lehetőségek és készségek, képességek összehangolása, mégpedig úgy, hogy annak gazdasági haszna is legyen - máskülönben mindössze egy költséges hobbiról beszélhetünk. A kihívások tehát nem érnek véget, ha egyet közülük megoldunk.
Amikor reziliánciáról adok elő, mindenki csillogó szemmel várja, hogy elmondjam a "tutit", amivel reményei szerint elkerülheti a jövőbeni nehézségeket. A reziliencia, a rugalmasság azonban "mindössze" azt jelenti, hogy megtanuljuk: ez egy véget nem érő folyamat, amelyből minden egyes botlás, bukás, döccenő után fel kell állnunk - tehát fel is fogunk.
Amint megoldottunk egy feladatot, egy másik - többnyire más szintű és/vagy típusú következik. De vállalkozóként nem éppen ez mozgat minket?
A jelen helyzetben sincs ez másként: leckét kaptunk, feladatot, amit így, vagy úgy, de meg kell oldanunk. Lehet, hogy elsőre nem sikerül. Lehet, hogy visszaesés következik. Lehet, hogy kudarcnak élünk meg dolgokat. De tanulunk is általuk. Kialakítjuk a megküzdési technikáinkat és egész biztosan megtanuljuk, hogy a legfontosabb: légy rendben a kellemetlenségekkel!
A jelenlegi helyzetben - a koronavírus nyomában - óriási gazdasági recesszió várható. Mit várható? Már a nyakunkon is van. Ebből kikeveredni nem tudunk passzív szemlélődéssel, széttárt karokkal és segítségre várakozással. A problémák egyben lehetőséget is jelentenek - az elmúlt napokban hihetetlen nagyot lépett előre az online-osítás, új platformok kerültek előtérbe, az offline térből a lehető legtöbb dolgot mentünk át az online világba, olyan lépéseket teszünk, amelyeket már hetek, hónapok, sok esetben pedig évekkel ezelőtt is megtehettünk volna. A lépéskényszer azonban rendkívüli folyamatokat indított be. Bár számos veszteséget könyvelhetünk majd el, az ilyen típusú kihívások azok, amelyek felgyorsítják a fejlődést. Az előremenekülés sokszor az egyetlen járható út.
Gondold végig, hogy te mit tudsz proaktív módon tenni az adott szituációban, tudod-e a javadra fordítani a helyzetet, és ha igen, hogyan.
Sok sikert a fejlődéshez! Hallgasd meg a Citromfacsarót is!
PS: Még többet olvashatsz a Citromfacsaró című könyvemben erről - az 5. fejezet témája az, hogy hogyan lesz végre a citromjainkból limonádé.
A teljes könyv elérhető hangoskönyv formájában is - akár a honlapomon (citromfacsaro.hu), akár a voiz applikáción keresztül.
