ÉNHATÁROK
Ha szétnézel a könyvesboltok önsegítő könyveket tartalmazó polcain, akkor látod, hogy a "hogyan mondjunk nemet" témakörben számos írás született már. Úgy látszik, ennek komoly piaca van. Coachingban is viszonylag sokszor találkozom ezzel a nehézséggel: azzal keres meg az ügyfél, hogy átvállal mindenkitől mindent, kihasználják, a hátán viszi a céget, a családot, a valamilyen társaságot. Elege van, elfáradt. De nem tudja, hogy hogyan szálljon ki ebből a mókuskerékből.
Ez bizony egyáltalán nem egyedi eset - érdemes ennek is egy fejezetet szánni a tematikus hetek sorozatban.
1 Mondhatok nemet?
Valahogy egyre gyakrabban találkozom azzal a nehézséggel, hogy sokan nem tudnak nemet mondani. Vagy nagyon nehezen - és utána is masszívan lelkiismeret-furdalásuk van.
A kérdés tehát az, hogy mondhatunk-e nemet? Létezik-e az, hogy nem másokat helyezünk magunk elé, hanem jó alaposan meghúzzuk a határainkat és - hihetetlen, tudom, de: - tiszteletben is tartjuk azokat. Mert ugye a meghúzás még megy. Egész addig, amíg nem érkezik meg az első kérés. Mert ott azonnal bekapcsol a jól ismert program, és ugrunk, hogy mások kívánságait teljesítsük.
Ha csak a lényeget akarnám megosztani, akkor itt nagyjából véget is érhetne a cikk: igen, lehet nemet mondani. Van ilyen. És ettől még nem kerülsz a pokolra.
De azért nem hagylak ennyivel magadra! Adok hozzá némi magyarázatot is. Mert még ha érzed is, hogy jogod lenne hozzá, többnyire nem érzed az erőd magadban, hogy ezt meg is tedd.
Kezdjük tehát az elején! Miért kellenek az énhatárok? Miért kell meghúzni a vonalat? Miért kell egyáltalán nemet mondani? Nem lenne jobb, ha mindig mások kedvére tennénk? Akkor olyan aranyos-kedves-segítőkész-mindiglehetszámítanirá-emberek lehetnénk. Nos, elméletben ez elég jól hangzik, de mivel az erőforrásaink végesek, meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, amivel megadjuk, amit csak tudunk, de nem merítjük le magunkat teljesen és még önmagunkra is marad időnk és energiánk. És bár rendkívül erős a nőkben a gondoskodásra való hajlam, nem mindig ezzel segítünk a legtöbbet. Néha azzal, ha hagyunk másokat is fejlődni, meglépni olyasmit, amire képes. Vagy olyasmit, amire majdnem képes - épp csak egy kis erőfeszítés kell, hogy fejlődjön.
Szóval van ennek egy nagyon tudatos oldala is. Egyáltalán nem baj, ha úgy királynősen inkább csak támogatjuk az úton azt, aki valóban előrébb is akar jutni és nem csak mondogatja. Hagyjuk kibontakozni. Fejlődni.
Ismered a történetet a pillangóról, amelyiket egy fiú segített ki a bábból?
Egyszer egy fiú talált egy gyönyörű hernyót. Óvatosan felemelte, hazavitte és megmutatta az édesanyjának. Megkérdezte, hogy megtarthatja-e, mire az édesanyja azt felelte, hogy ha gondját viseli, igen.A fiú keresett egy nagy üveget, rakott bele leveleket, hogy legyen a hernyónak mit enni, egy botot, amire fel tud mászni. Minden nap figyelte, hogy mi történik az üvegben, és hozott friss leveleket is.Egy nap a hernyó felmászott a botra és furcsán kezdett viselkedni. A fiú aggódva hívta az édesanyját, aki azonnal tudta, hogy a hernyó bebábozódik: elmagyarázta, hogy olyan változás következik be hamarosan, aminek során a hernyóból pillangó lesz.A fiú nagyon izgatott lett, hogy micsoda változáson fog keresztül menni a hernyó. Figyelte minden nap, várta, hogy a pillangó előbújjon. Egy nap elkezdődött. Egy aprócska lyuk jelent meg a bábon, amin a pillangó megpróbálta átküzdeni magát.Először a fiú nagyon izgatott lett, majd aggódni kezdett. A pillangó erősen küzdött, hogy kibújhasson a bábból. Úgy tűnt, hogy nem sikerül neki. Elszántan próbálkozott, de látszólag nem jutott egy kicsit sem előrébb.A fiú annyira aggódott, hogy elhatározta: segíteni fog a pillangónak. Elszaladt ollóért és kitágította vele a lyukat – így a pillangó könnyedén kibújhatott.Ahogy azonban kibújt, a fiú meglepődött. A pillangó teste duzzadt volt, a szárnyai pedig aprócskák. Továbbra is figyelte a pillangót és várta, hogy bármelyik pillanatan a szárnyak megszáradhatnak, megnőnek, hogy a duzzadt testet elbírják. Tudta, hogy a lepke törzse kisebb lesz, a szárnyai pedig csodásan nagyra nőnek.De egyik sem következett be.A pillangó az életét így élte le: duzzadt testtel és zsugorodott szárnyakkal mászott. Soha nem volt képes repülni.A fiú megpróbálta megfejteni, hogy mi lehetett a baj. Az édesanyja elvitte egy tudóshoz, akivel beszélhetett. A fiú megtanulhatta, hogy a pillangónak küzdeniük KELL! Azzal, hogy a pillangó átpréseli magát az aprócska lyukon a bábon át, segít neki, hogy a folyadék a testéből a szárnyakba kerüljön. A küzdelem és nehézségek nélkül a pillangó soha, de soha nem lesz képes repülni. A fiú jószándéka rosszat tett a pillangónak.
