Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor találtam rá először a Groundhog Day-re, de úgy nagyjából 20 éve lehetett... A rajongásom azóta is töretlen és hűségesen megnézem minden év február 2-án, hogy vajon megijed-e a filmbéli mormota az árnyékától. Nos - VIGYÁZAT! spoiler következik - IGEN, MEGIJED!, és még hat hét tél következik.
Valójában nem ez a slusszpoén, úgyhogy még ezzel sem árultam el sok mindent. Miért érdemes akkor minden év februárjában szertartásosan végignézni? Mert úgy működik, mint egy zongorahangolás: ha elállítódnak a hangok év közben, ez a film segít, hogy megint meghalljam a lényeget, a tiszta hangokat. És nem pusztán a szórakoztató sztoriért, a Bill Murray játékáért vagy a filmnézős szertartásért kotrom elő minden mormota-napon ez a filmet a szekrény mélyéről.
Szeretem, hogy emlékeztet arra az 5 dologra, amit a film kapcsán tanultam. Hadd osszam meg ezeket, hátha te nem láttad, vagy nem így nézted, szóval lehet, hogy találsz majd itt újdonságot a film kapcsán.
Ez a film az instant reinkarnáció
Néztem, néztem a filmet, és egyszer csak a homlokomra csaptam: hát ez csodásan modellezi a reinkarnációt! Egyetlen nap történésein keresztül bemutatja és megérteti a lényeget, az ok-okozati összefüggéseket. Amíg nem oldod meg a feladatodat, újra és újra visszatérsz - jelen esetben február 2-ára ébredsz - és alkalmad nyílik dolgozni azokon a dolgokon, amelyben elbuktál. Nincs gyorsítósáv, titkos kiút, varázslat, a rendszer meghekkelése, nincs semmi megoldás arra, hogy elkerüld az ismétlést. Ha nem sikerült megértened, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy jobb emberré válj, akkor vissza a startmezőre, kezdheted elölről a játékot.
Sőt: nincsenek titkos nyomok se, nincs kincskeresés, ami megmutatná, hogy mi a helyes út. Ez bizony egy belső munka, amiben kizárólag az értékrendszerünk segít eligazodni. Ha ez az irányzék sérült, vacak vagy rossz irányba áll, akkor nehezített pályán mozgunk, ha viszont valójában tudjuk, hogy mi a "helyes út", csak még egyelőre megpróbáljuk megtalálni a kerülőket és/vagy kibúvókat, akkor szinte sinen vagyunk. Nem, ne is áltassuk magunkat, valójában tudjuk, hogy mi a megoldás: ha mélyen magunkba nézünk, el tudjuk dönteni, hogy a cselekedetünk helyes vagy erkölcsileg nem védhető. Tudjuk, mikor vagyunk önzők, undokok, kibírhatatlan hólyagok és mikor van ennél valami sokkal, de sokkal fontosabb dolog a célkeresztben.
És ha már reinkarnáció: saját magadért és a cselekedeteidért vagy felelős, nem pedig másokért. Látni fogod: a filmben se kihívás, se katasztrófa, se semmiféle olyan fordulat, ami kihozhatná az emberek jobbik vagy rosszabbik énjét. Éppen hogy a mindennapi körülmények között kell helytállni - a többiek nem változnak, a körülmények sem, a reakciók kiszámíthatóan ugyanazok.
Ha ezek közül bármi ismerős a saját, jelenlegi életedben, itt az ideje, hogy megkérdezd magadtól: vajon azt az utat járom-e, ami előrébb visz, ami által fejlődök?
Áthághatod a korlátokat, de annak következményei vannak
A szabályokat megszegni mindig is vonzó móka volt - főleg, ha úgy gondoljuk, hogy annak nincsenek következményei. Csakhogy a "nincsenek következményei" és a "nem látom a direkt összefüggést a cselekedet és a következménye között" nagyon is különböző. Olyan sokszor és olyan sokan ringatják magukat abba a tévhitbe, hogy ők bizony ártatlanok.
Azt gondolják, hogy ha megszegnek egy szabályt, és nem buknak le, nincs azonnali büntetés, akkor kicselezték a rendszert és innentől kezdve határ a csillagos ég.
Ez azonban csak önámítás. A döntéseinknek ára van és előbb-utóbb megfizetjük az árát. Phil hiába igyekszik kihasználni "halhatatlanságát", ugyanarra a napra ébred, ez a módszer tehát nem vált be. A film vége felé azt mondja: "Én már olyan sokszor öltem meg magam, hogy már talán nem is létezem."
A korlátok áthágásával juthatunk talán némi pillanatnyi előnyhöz, de összességében nem hogy segítene, sokkal inkább hátráltat minket, mert akadályozza a valódi előrejutást, a fejlődést, a felismeréseket.
Cél és cél között is különbség van
Ha nem az álomcél vezérel, akkor hiába állítod csatarendbe a legjobb terveidet is, azok nem nyújtanak valódi változást, valódi fejlődést, valódi megoldást.
Hogy mi az álomcél? Hadd kezdjem inkább az eszközcéllal - úgy talán könnyebb elmagyaráznom. (Vagy olvasd el a Citromfacsaró c. könyvemet... abban is írok erről.)
Phil kezdetben - amint rájön, hogy szinte bármit megtehet bizonyos keretek között - mindent elkövet, hogy a saját kis szórakozásait űzze, vágyait kielégítse, és ehhez nem fél különböző eszközöket igénybe venni. Hazudik, manipulál, lop, rombol - de több-kevesebb sikerrel célt ér. Csakhogy ezek pótcselekvések. És szigorúan csak egy pontig lehet velük eljutni. Akármilyen szépen felépíti és megtervezi a Rita szívéhez vezető utat, az elcsattanó pofonok száma és intenzitása jelzi, hogy nem ez az igazi megoldás. Az eszközcélok azok a kisebb célok, amik vágyaink szerint közelebb juttatnak a végcélhoz. Hasznosak, de nem feltétlen minőségiek.
Ahhoz, hogy elnyerje Rita szívét - és ez az álomcél: az a minőségi, nem mennyiségi célokkal leírható, vágyott állapot, ami a valódi mozgatórugója cselekedeteinknek - Philnek is olyan emberré kell válnia, aki méltó lehet Rita szerelmére.
A tartós siker, ez a fajta eredmény azonban már nem érhető el manipulációval. Valódi változás és fejlődés szükséges.
És a változás-fejlődés ebben kulcsszerepet kap. Feltéve, hogy ez őszinte vágyon alapul. Így tanul meg például zongorázni Phil. Vagy jégszobrászkodni. És űzi mindkettőt szívesen. Ne felejtsük el, hogy minden új készség vagy ismeret nagyon is sokat tesz hozzánk: odaadással, elszánással, sok-sok óra gyakorlással jár. És ezzel elég szorosan összefügg a következő pont is.
Amikor megérted az igazán fontos dolgokat, már nem lesznek kételyeid
Látva, hogy a kis napi sikerek még mindig nem hozták meg a megváltást, Phil elkezd Rita megismerésén dolgozni. Minél jobban megismeri, annál jobban lenyűgözi őt és annál inkább meg akar tenni mindent azért, hogy méltó legyen Ritához. Tudja, hogy jelenlegi önmaga nem elég jó: egoizmusa, önzése, beképzeltsége semmilyen szinten sem vonzó egy Rita-kaliberű nőnek.
Igen, kezdetektől ugyanazon dolgozik, de míg eleinte beérte volna a felszínes sikerrel, és ehhez nem szégyellt bármilyen praktikát bevetni, érezte, hogy valódi áttörést nem ez fog hozni.
Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy ezt felismerte és elhatározta, hogy "felnő" Ritához, a cselekedetei őszintévé válnak, megjelenik az alázat, folyamatosan fejlődik és keresi a módját, hogy másoknak segíthessen - még akkor is, ha Rita ezt nem látja, direktben nem szerez róla tudomást. Innentől valósággal felgyorsulnak az események - Ritát éppen az fogja meg Philben, amilyen emberré vált, a személyisége. És, igen, ez lesz a kivezető út is a február 2-a csapdájából.
Nincs mindenre ráhatásod
Nincs mindenre, de önmagadra határozottan VAN. Ezt a tételt is gyönyörűen tanítja a film. Tudom, egyetlen napot ölel át - és hát mi minden szokott történni egy átlagos napon? Nem túl sok. Egyrészt ugye az az egy nap egy egész életet szimbolizál - és legtöbbünk élete pont olyan eseménytelen 70-80 év alatt, mint egyetlen nap alatt -, másrészt viszont egyetlen szempillantás elég ahhoz időnként, hogy valami örökre megváltozzon. Ebben a filmben azonban nincsenek ilyen világot sarkából kiforgató események, változások vagy jellemfejlődések. Sőt, kimondottan lényeges, hogy kivétel nélkül mindenki ugyanazt a szerepet hozza mindvégig. Mindössze meg kell nyitni őket. �
Két szereplőt érdemes kiemelni. Az öreg, aki végelgyengülésben meghal - nos, erre egyáltalán nincs Philnek ráhatása. Bármit tesz, az öreg meghal, amikor annak itt van az ideje. Se pénz, se kórházi ellátás, se meleg étel nem menti meg. Fontos tehát, hogy nem tudjuk megváltoztatni a megváltoztathatatlant.
A másik természetesen Rita - aki erkölcsi mérföldkőként jelzi Philnek, hogy hová kell felnőnie, aki nem téveszthető meg holmi fals, információmorzsa-gyűjtésen alapuló randi-manipulációval.
Természetesen nincs hatása a hóviharra, a mormotára, a többiek karakterére, szándékára.
Így hát - mindezeket felismerve - Phil végül kezébe veszi a sorsát és kikalapálja, amit csak ki lehet: szakmai alázattal igyekszik tenni a dolgát, segítő szándékkal fordul mások felé, ott van, amikor szükség van rá - és mindeközben fejlődik, tanul, egyre értékesebb emberré válik, a teljes közösség nagy-nagy örömére és megelégedésére.
+1 Mit kezdesz az örökkévalósággal?
Végezetül pedig egy kérdés neked.
Phil hónapokon át gyakorolja, hogy a kártyacsomag lapjait a kalapba tudja pöccinteni. "Ezzel töltöd az öröklétet?"- kérdezi tőle Rita a filmben. "Lebuktam." - válaszoja Phil.
Te mivel töltöd az életedet? Csupa olyat teszel, ami nem visz előrébb, teljesen hasztalan, mégis sok idődet szánod rá? Vagy már mindezt tudod, fejlődsz és gyakorlod a saját kis "február 2-ádban", szóval a nap végén biztosan február 3-a fog számodra következni?
Jó filmnézést!
