Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!

Limonádéstand

Limonádéstand

Mondhatok nemet?

Énhatárokról...

2020. július 14. - Marianna Lepes

ÉNHATÁROK

Ha szétnézel a könyvesboltok önsegítő könyveket tartalmazó polcain, akkor látod, hogy a "hogyan mondjunk nemet" témakörben számos írás született már. Úgy látszik, ennek komoly piaca van. Coachingban is viszonylag sokszor találkozom ezzel a nehézséggel: azzal keres meg az ügyfél, hogy átvállal mindenkitől mindent, kihasználják, a hátán viszi a céget, a családot, a valamilyen társaságot. Elege van, elfáradt. De nem tudja, hogy hogyan szálljon ki ebből a mókuskerékből.

 

Ez bizony egyáltalán nem egyedi eset - érdemes ennek is egy fejezetet szánni a tematikus hetek sorozatban.

1 Mondhatok nemet?

Valahogy egyre gyakrabban találkozom azzal a nehézséggel, hogy sokan nem tudnak nemet mondani. Vagy nagyon nehezen - és utána is masszívan lelkiismeret-furdalásuk van.

A kérdés tehát az, hogy mondhatunk-e nemet? Létezik-e az, hogy nem másokat helyezünk magunk elé, hanem jó alaposan meghúzzuk a határainkat és - hihetetlen, tudom, de: - tiszteletben is tartjuk azokat. Mert ugye a meghúzás még megy. Egész addig, amíg nem érkezik meg az első kérés. Mert ott azonnal bekapcsol a jól ismert program, és ugrunk, hogy mások kívánságait teljesítsük.

Ha csak a lényeget akarnám megosztani, akkor itt nagyjából véget is érhetne a cikk: igen, lehet nemet mondani. Van ilyen. És ettől még nem kerülsz a pokolra.

De azért nem hagylak ennyivel magadra! Adok hozzá némi magyarázatot is. Mert még ha érzed is, hogy jogod lenne hozzá, többnyire nem érzed az erőd magadban, hogy ezt meg is tedd.

Kezdjük tehát az elején! Miért kellenek az énhatárok? Miért kell meghúzni a vonalat? Miért kell egyáltalán nemet mondani? Nem lenne jobb, ha mindig mások kedvére tennénk? Akkor olyan aranyos-kedves-segítőkész-mindiglehetszámítanirá-emberek lehetnénk. Nos, elméletben ez elég jól hangzik, de mivel az erőforrásaink végesek, meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, amivel megadjuk, amit csak tudunk, de nem merítjük le magunkat teljesen és még önmagunkra is marad időnk és energiánk. És bár rendkívül erős a nőkben a gondoskodásra való hajlam, nem mindig ezzel segítünk a legtöbbet. Néha azzal, ha hagyunk másokat is fejlődni, meglépni olyasmit, amire képes. Vagy olyasmit, amire majdnem képes - épp csak egy kis erőfeszítés kell, hogy fejlődjön.

Szóval van ennek egy nagyon tudatos oldala is. Egyáltalán nem baj, ha úgy királynősen inkább csak támogatjuk az úton azt, aki valóban előrébb is akar jutni és nem csak mondogatja. Hagyjuk kibontakozni. Fejlődni.

Ismered a történetet a pillangóról, amelyiket egy fiú segített ki a bábból?

butterfly-life-cycle-3264176_640.jpg

 

Kezdetnek talán ennyi elég - igen, mondhatsz nemet. A többi pedig kiderül a folytatásból. (A következő két bejegyzés a Fókusz.Hatékonyság.Coaching FB csoportomban)
Egyszer egy fiú talált egy gyönyörű hernyót. Óvatosan felemelte, hazavitte és megmutatta az édesanyjának. Megkérdezte, hogy megtarthatja-e, mire az édesanyja azt felelte, hogy ha gondját viseli, igen.A fiú keresett egy nagy üveget, rakott bele leveleket, hogy legyen a hernyónak mit enni, egy botot, amire fel tud mászni. Minden nap figyelte, hogy mi történik az üvegben, és hozott friss leveleket is.Egy nap a hernyó felmászott a botra és furcsán kezdett viselkedni. A fiú aggódva hívta az édesanyját, aki azonnal tudta, hogy a hernyó bebábozódik: elmagyarázta, hogy olyan változás következik be hamarosan, aminek során a hernyóból pillangó lesz.A fiú nagyon izgatott lett, hogy micsoda változáson fog keresztül menni a hernyó. Figyelte minden nap, várta, hogy a pillangó előbújjon. Egy nap elkezdődött. Egy aprócska lyuk jelent meg a bábon, amin a pillangó megpróbálta átküzdeni magát.Először a fiú nagyon izgatott lett, majd aggódni kezdett. A pillangó erősen küzdött, hogy kibújhasson a bábból. Úgy tűnt, hogy nem sikerül neki. Elszántan próbálkozott, de látszólag nem jutott egy kicsit sem előrébb.A fiú annyira aggódott, hogy elhatározta: segíteni fog a pillangónak. Elszaladt ollóért és kitágította vele a lyukat – így a pillangó könnyedén kibújhatott.Ahogy azonban kibújt, a fiú meglepődött. A pillangó teste duzzadt volt, a szárnyai pedig aprócskák. Továbbra is figyelte a pillangót és várta, hogy bármelyik pillanatan a szárnyak megszáradhatnak, megnőnek, hogy a duzzadt testet elbírják. Tudta, hogy a lepke törzse kisebb lesz, a szárnyai pedig csodásan nagyra nőnek.De egyik sem következett be.A pillangó az életét így élte le: duzzadt testtel és zsugorodott szárnyakkal mászott. Soha nem volt képes repülni.A fiú megpróbálta megfejteni, hogy mi lehetett a baj. Az édesanyja elvitte egy tudóshoz, akivel beszélhetett. A fiú megtanulhatta, hogy a pillangónak küzdeniük KELL! Azzal, hogy a pillangó átpréseli magát az aprócska lyukon a bábon át, segít neki, hogy a folyadék a testéből a szárnyakba kerüljön. A küzdelem és nehézségek nélkül a pillangó soha, de soha nem lesz képes repülni. A fiú jószándéka rosszat tett a pillangónak.

Idő.... Barát, vagy ellenség?

IDŐ

Talán a legfontosabb erőforrásunk, mégis mostohán bánunk vele. Azt hisszük, hogy rengeteg van, mégsem elég semmire sem.
És hogy hogyan függ össze azzal, hogy fektess végre magadba? Úgy hogy ez a legszűkebb keresztmetszet, ezért abból csípünk le, amit magunkra fordíthatnánk, arra nem szánunk időt, ami minket épít, arról mondunk le, ami pedig kiteljesíthetne.
Ha kétségeid vannak: nem az számít, hogy mennyi időt töltöttél már el valamivel, hanem az, hogy a jövőben mit hoz még számodra. Ha van benne lehetőség, ha hozzátesz az életedhez, akkor érdemes az idődre. Ha nem, akkor minél hamarabb tedd le a terhet. Előre nézz, a jövőben gondolkozz - az fog építeni, ott aratod le az eredményt.

1. HA MÁR ENNYI IDŐT BELETOLTAM...

Volt már úgy, hogy belekezdtél valamit, de viszonylag gyorsan megjelent az az érzés - kb. úgy gyomortájon -, hogy talán nem is ez az, amit szeretnél?
Nem is biztos, hogy volt rá racionális magyarázatod, csak valahogy nem tett boldoggá az az elfoglaltság. És most nem a nehézségekről beszélek - az mindenütt van, kisebb-nagyobb mértékben, de a nehézségek nem feltétlenül vonnak le az élvezeti értékből. Sőt - néha éppen azok mutatják, hogy fejlődünk, hogy jó úton haladunk.
Ügyfelekkel beszélgetve gyakran kiderül, hogy már rég tudják, hogy rossz foglalkozást választottak, hogy a tanulmányaikat nem élvezik, hogy nem ebből akarnak megélni, esetleg a kapcsolataik nem szolgálják őket - mégis folytatják, mert "már annyi időt bele fektettek, nem érdemes abbahagyni".
giratiempo-2816270_640.jpg
Nos, ebben van logika - néha valóban be kell fejezni folyamatokat, mert akkor tudunk váltani, akkor lesz eredmény, akkor lehet lezárni, akkor érünk egy mérföldkőhöz, vagy valami hasonló eredményt vagy részeredményt könyvelhetünk el. Én inkább akkor szoktam aggódni, ha az EGYETLEN ok a folytatásra a befektetett idő.
Értem, hogy a veszteségminimalizálás fontos - de vajon nincs-e más, jobb, örömtelibb,, eredményesebb út?
  • Csinálom, mert ezt ismerem csak - kezdj bele másba is. Ismerj meg mást is.
  • Csinálom, mert lehet, hogy más még rosszabb lenne - tudd meg, szerezz tapasztalatot.
  • Csinálom, mert ezt legalább már tudom, hogy hogyan működik - lehet, hogy más még jobban működik, csak nem próbáltad még.
Nem csupán az számít, hogy eddig mennyi idő telt el az adott tevékenységgel. Az is, hogy mennyi van még hátra belőle. Valóban ezzel akarod kitölteni az éveidet? Ez a legjobb módja annak, hogy boldog legyél? Vagy hogy pénzt keress? Ha az idő előrehaladtával nem változnak a dolgok, vagy inkább csak rosszabbak lesznek, akkor a befektetett idődön kívül mit veszítesz?
Gondolj csak bele: ha mondjuk húsz éve űzöl egy foglalkozást, amit nem szeretsz - akkor van húsz év gyakorlatod és nagyjából ugyanennyi keserves éved. Tudom, hogy voltak jó részei, eredmények és csodás pillanatok is - de amikor mérleget vonsz, akkor pontosan érzed, hogy nem feléd billen a mérleg nyelve. Válaszolj arra a kérdésre: ha most, ezzel a tudással, ismerettel a helyzetről újra kezdhetnéd, ugyanezt választanád? Most is igent mondanál?
Ha a válaszod NEM, akkor nem azon kell gondolkodnod, hogy hogyan bírd ki a hátralévő másik harminc évet, hanem, hogy hogyan lépj tovább.
woman-3303560_640.jpg
Csak azért, mert valami vonzónak TŰNHET, még nem feltétlenül az. És csak azért, mert valamit elkezdtél, nem kell örökké abban élned. Ha valami már nem okoz örömet - érdemes elgondolkodni, hogy miként lehet változtatni rajta. A "minden maradjon, ahogy volt, mert ezt kezdtem el" és a "már nem szórakoztat, ide nekem valami újat" között nagyon sok fokozat van.
FVM gondolat: Igyekezz nyitottan hozzáállni a helyzethez, több szempontból megvizsgálni, mérlegelni és szükség esetén akár segítő szakembert is bevonni. Lehet, hogy csak nézőpontot kell váltanunk, de lehet, hogy karriert, vagy élethelyzetet. Mi magunk annyira részei vagyunk a saját élettörténetünknek, hogy nem látjuk az egész képet, és ha mégis, akkor sem objektíven, sok szempont rejtve marad.
Bőven több van a világban, mint a megszokás.

 

A cikk folytatása a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban - még 6 héten át olvashatsz hasonló témákról a #fektessvégremagadba cikksorozat keretében.

Miért nem érem el soha a céljaimat?

Tervek, célok

Ha nem most csöppentél ide egy másik bolygóról, akkor nem lesz újdonság, hogy kellenek célok, tervek. Ilyen szinte mindenkinek van. Legalább fejben. Aztán vannak, akik annyira félnek a kudarctól, hogy még a vágyaikat is letagadják - majd ők spontán megoldják. Vannak, akik mindent papírra vetnek, fellángolnak, majd ülnek a célkupacokon - kissé csalódottan. Brian Tracy szerint azok, akiknek nincsenek céljaik, arra vannak kárhoztatva, hogy azoknak dolgozzanak, akiknek van.

Miért nem érem el soha?

Ébredtél már arra valaha, hogy annyira összekuszálódtak a szálak az életedben, hogy azt sem igazán tudod, hogy hogy kerültél oda, ahol vagy?

Vagy próbáltál már rájönni, hogy mi lett a fiatalkori álmaiddal?
Emlékszel még arra, hogy milyen tervekkel, milyen vágyakkal vágtál neki a nagybetűs életednek?
Mi történt azokkal az álmokkal? Hová lettek?
Keveseket ismerek, akik azon az úton járnak, olyan életet élnek, olyan körülményeket teremtettek, amire mindig is vágytak. Vajon hová lesznek ezek a célok? Hol vannak hozzá a tervek?
Lehet, hogy te is elsodródtál erről az útról?
Ha hirtelen szembetalálkoznál a 18 éves önmagaddal: mit mondanál neki? Hogy: hajrá, csak így tovább? Vagy azt, hogy még nem késő újragondolni?
Akárhogy is - a legtöbben nem azt az életet élik, amit szeretnének, és csodálkoznak (ha még eszükbe jut egyáltalán), hogy miért nem. Mégis, amikor coaching során szóba kerül ez a téma (márpedig szóba kerül...) - nagyon hamar kiderül, hogy nincsenek is igazán lefektetett tervek. Mert terveket valódi célokhoz lehet rendelni. De ha nem tudjuk, hogy hová akarunk eljutni, akkor azért kisebb lesz az esélye annak, hogy célba is érjünk.
Bár sokszor velünk él ez a keserűség, mégis többnyire valami igazán nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy számot vessünk a sorsunkkal. Egy betegség, a munkahelyünk elvesztése, esetleg egy gyermek születése, ami megállásra késztet minket. Ilyenkor számot vetünk azzal, amink van, azzal, ahol vagyunk. És bizony gyakran kiderül, hogy már réges-rég valaki más életét éljük. Valakiét, akinek kiveszett az öröm a mindennapjaiból, de legalábbis megfakult.
man-2127698_640.jpg
Néha sikerül ezt az egészet nyakon csípni - és tehetünk a változásért. Gyakrabban azonban csak marad a bánat.
A szilveszteri fogadalmak vagy más események jó apropók lehetnek, hogy végre komolyan vegyük az életünket - és ne csak passzívan várakozzunk. Hiszen minden nap jó nap arra, hogy új döntést hozzunk. Vagy hogy végre felelősséget vállaljunk. A vágyak fontos dolgok. A célok is. De tervek és konkrét cselekvés nélkül mit sem érnek.
Ha tehát egy nap arra ébredsz, hogy az életed egy jó része eltelt, mégsem vagy közelebb az álmaidhoz, itt az ideje, hogy ténylegesen kézbe vedd a dolgokat. Mert az álmok csak a Disney-mesékben válnak valóra maguktól - még egy valamire való népmesében is legalább három próbát kell kiállni, hogy "érdemesek legyünk" a jóra.
Bár minden nap tehetnénk érte - valahogy elsikkadnak ezek a feladatok. Sőt, sokszor a lehetőséget sem ismerjük fel - ha már kellőképpen belefáradtunk, akkor hiába jön szembe a lehetőség, Csakis az óriási, eget rengető csodára várunk. Pedig az álmainkhoz azokon a - sokszor egészen apró - következetes lépéseken vezet az út, amiért mi felelünk - de persze ennél könnyebb módszert szeretnénk.
Jusson eszedbe a történet a plébánosról:
reschensee-4595385_640.jpg
Egyszer egy faluban nagy árvíz volt. Mindenkinek sikerült nagy nehezen elmenekülnie, csak az öreg plébánosnak nem. Felmászott hát a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:- Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól!Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt maga Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, csak nem volt hajlandó beszállni.Kicsivel később egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopter is próbálta őt kimenteni, de azt sem fogadta el, mondván, hogy őt majd Isten menti meg! Végül annak rendje és módja szerint összedőlt a torony, és a derék pap vízbe fulladt vala…A Mennybe kerülvén aztán, Isten színe előtt állva megkérdezte:- Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis hagytál megfulladni?! Miért nem segítettél??- Fiam - szólt az ÚR – talán nem küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is? De hát neked semmi sem volt elég jó…
Nos, a lehetőséggel valóban nem elég találkozni - készen is kell állni rá.
A vágyainkat nem könnyű megvalósítani: kell hozzá egy nagy adat eltökéltség, következetes cselekvés, és mindenekelőtt tervek és célok.
A cikk másik két része a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban olvasható. Arról többek között, hogy cél és cél között is van különbség - melyiket hogy közelítsük meg?
Ha a kihívások is érdekelnek, klikkelj erre a linkre: https://www.mariannalepes.hu/fektess-vegre-magadba-kihivas-sorozat/

A reziliencia sötét oldala

Kell-e mindig visszapattani?

Úgy tűnik, hogy (ha ugyan mostanra még nem az), akkor a reziliencia lesz 2020. legfelkapottabb kifejezése az “onlineosítás” mellett. Reziliens szervezet, reziliens vállalkozás, reziliens vállalkozó - reziliens mindenki. Márminthogy rugalmas. Ami pedig nem árt, mert többnyire elmondhatjuk, hogy életünk során többet/gyakrabban ütközünk, mint azt eredetileg terveztük. Akkor pedig bizonyosan nem árt a visszapattanás képessége.
Hajrá! Akkor ide minden nehézséget, mert ami nem öl meg, az megerősít! Vagy mégsem? Hiszen néha minden porcikánk tiltakozik, hogy még többet viseljünk el egy nehéz helyzetből.
És valóban, ez az egyik legnagyobb dilemma, amivel találkozom a konzultációkon és coaching üléseken: "melyik hídon keljünk át és melyiket égessük föl?". Vagyis: mikor kell még kitartani és mikor kell feladni? Mikor nem célszerű rugalmasan állni a helyzethez?
burning-bridge.jpg
Egyáltalán! Létezik olyan, hogy túl sok reziliencia?

Van-e "reziliencia overload"?

Mielőtt rátérek erre, először nézzük meg, hogy mi reziliencia, bár ha már követsz egy ideje, akkor biztosan találkoztál ezzel a kifejezéssel az oldalaimon. A reziliencia az eredeti állapot visszanyerésének a képessége. Fizikai tárgyról vagy objektumról beszélve az a képesség, hogy a behatás után visszanyeri az eredeti állapotát és alakját, anélkül, hogy tartósan sérülne.
A reziliencia gyakorlatilag a visszapattanás képessége. Bármilyen rendszerre igaz és használható: üzleti vállalkozás, egyéni, személyes rugalmasság, biológiai rendszer, ökoszisztéma - szóval szinte minden rendszer rugalmasságának meghatározását leírhatja.
Azok a rendszerek, amelyek rugalmasak - egy külső behatás esetén képesek visszanyerni a behatás előtti állapotukat, képesek relatíve rövid időn belül folytatni a működésüket anélkül, hogy tartós sérülést szenvednének el.
Ez elég remekül hangzik, igaz? Valódi szuperképességnek tűnik... Csakhogy - mint mindenből - a "túl sok" ebből is káros. Mert ahogy a bölcs indián mondja:
native-american-391108_640.jpg
"- Mi a méreg?
- Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, egó, ambíció, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
- Mi a félelem?
- A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
- Mi az irigység?
- Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadjuk a jót, akkor inspirációvá válik.
- Mi a harag?
- Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
- Mi a gyűlölet?
- Nem elfogadni az embereket, ahogy vannak."
Így tehát a "túl sok" reziliencia is méreggé válhat: hajlamossá tehet minket, hogy elérhetetlen célok mellett tartsunk ki a szükségesnél hosszabb ideig. Eredendően persze ünnepeljük azokat, akik merészek, hihetetlen célokat tűznek ki maguk elé - noha kutatások bizonyítják, hogy a legtöbben irreálisan sokáig foglalkoznak elérhetetlen célokkal - még akkor is, ha a múltbéli tapasztalat azt mutatja, hogy a célok elérhetetlenek (ezt hívják hamis remény szindrómá”-nak). A túlzott magabiztosság és a megalapozatlan optimizmus sarkallhat arra, hogy indokolatlanul sok időt és energiát vesztegessünk ilyen feladatokra.
Ugyanígy - a sötét oldalon - gyakran megesik, hogy a nehézségtűrő képességünk is elfelejt jelezni: olyan egyértelmű nehézségekkel kapcsolatban vagyunk toleránsak, amelyek viszonylag könnyen orvosolhatók lennének. Rengetegen tűrik el az inkompetens főnöküket vagy az abszurd munkakörülményeket, mert kicsit túltolják a rezilienciát.
Egészen röviden tehát: a reziliencia egy remek képesség - de ha túlzásba visszük, épp olyan károssá válhat, mint annak teljes hiánya. Ha már önmagunk, a munkahelyünk, a vállalkozásunk kárára vagyunk "rugalmasak" és vállalunk be vállalhatatlan értékeket, akkor nemhogy nem szolgál minket, de egyenesen kárt okoz.
Érdemes tehát ezt is nagyon tudatosan és megfelelőképpen mérlegelve alkalmazni - és folyamatosan figyelni, hogy éppen melyik oldalon járunk.
circuit-overload.jpg
Az, amiben most benne vagyok: szolgál-e engem? Erősödöm, épülök, fejlődök? Vagy csupán hamis illúziók mentén küzdök reménytelenül, ahelyett, hogy olyasmire fordítanék időt és energiát, ami közelebb visz a céljaimhoz?
Ha többet akarsz kihozni magadból: fektess végre magadba!

SEGÍTSÉG, NEM ÍGY TERVEZTEM!

Elakadások csapdájában

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor minden erőfeszítésünk ellenére is olyan helyzetben találjuk magunkat, amire nem számítottunk, ahová biztosan nem akartunk jutni, ami szinte teljes kontrasztja annak, ami az álmainkban szerepelt. Az már ugye egy klassz helyzet, hogy voltak álmaink (célok), de éppen ezért nagyobb a pofon is, hogy nem ott tartunk, ahol szeretnénk.
Igen gyakran ez összefügg azzal az életközepi válságnak nevezett krízishelyzettel, amikor "hirtelen" rádöbbenünk, hogy életünk közel fele eltelt, a gyerekek már nem feltétlenül töltik ki ébrenlétünk minden pillanatát - sőt, gyakran nekik köszönhetjük, hogy rájövünk: az a taposómalom, amiben az életünket a gyerekek születése előtt éltük, már nem vonzó számunkra.
Esetleg a vállalkozásod borult meg, volt egy vágyad, egy elvárásod - és hiába a sok-sok belefeccölt munkaóra, hiába a sok erőfeszítés: nem hogy nem hasít a vállalkozás, de úgy érzed, hogy a víz felszíne fölött is nehezen tudod tartani a fejedet.
Ezek a helyzetek ilyen-olyan formában vagy mértékben mindenkivel előfordulnak. Mindenki fut vakvágányra: és nem is feltétlen azért, mert elmismásolta a tervezést. Rengeteg oka lehet annak, hogy máshogy alakulnak a dolgok: lehet, hogy tényleg nem volt elég alapos a tervezés, lehet, hogy nem ismerted önmagad eléggé, lehet, hogy a külső körülmények változtak olyan mértékben, hogy azt már nem tudod kompenzálni. Vagy az is elképzelhető, hogy csak a véletlenek szerencsétlen összjátékának vagy az áldozata. Nem is biztos, hogy az a lényeg, hogy miért (de, tudom: az is fontos) - csakhogy előtte érdemes megállni és nyugodtan végiggondolni a MOST-ot.

Állj meg - maradj benne - éld meg: tudd, hogy valóban rossz úton jársz, vagy csak egy kerülő úton? Fontos, hogy ezzel tisztában legyél, hiszen ennek megfelelően tudod majd a következő lépést meghatározni.

Ha tehát egy nap arra ébredsz, hogy nem a terveid szerint alakult az életed, akkor a következő néhány dolgot érdemes fejben tartani:
  • ez mindenkivel előfordul - tudod: az élet mindenkinek ad citromot
  • ha tényleg nem ez a jó irány: változtass
  • az elhatározásnak benned kell megszületnie - hiszen minden a döntéssel kezdődik
  • lehet, hogy eddig nem azt az életet élted, ami téged szolgál - de az is lehet, hogy az eddigi tapasztalatod kellett, hogy egy jobb úton indulhass el
  • sohasem késő változtatni - a megbánás a legnagyobb fájdalom, amivel életünk végén számot kell vetnünk
  • jusson eszedbe Michael Jordan mondása: "El tudom fogadni ha valaki hibázik, hiszen mindenki elbukik valamin. De nem tudom elfogadni, ha meg sem próbálod!"
  • biztos vagyok benne, hogy azzal is tanultál, fejlődtél, hogy az eddigi utadat jártad - fordítsd mindezt a javadra.
Szóval nem igazán az a probléma, ha nem a terveid szerint alakulnak a dolgok - sokkal nagyobb probléma, ha ezt egyszerűen elfogadod és feladod.
donkey-1725231_640.jpg
Zárásként pedig egy nagyon rövid történet a kútba esett szamárról:
Egy nap a földműves gazda szamara beleesett a kútba. Fájdalmasan bőgött hosszú órákon keresztül, de a gazda nem tudta, mit tegyen. Végül arra a szomorú elhatározásra jutott, hogy a szamár már öreg, a kutat pedig úgyis be akarta már temetni, ezért nem próbálja meg kihúzni az állatot, inkább betemeti.
Hívta a szomszédjait, hogy segítsenek minél gyorsabban betemetni a kutat. Mindannyian lapátot ragadtak és elkezdték hordani a földet a kútba. A szamár rájött, mit tesznek vele, ezért szörnyű siránkozásba kezdett. Kis idővel később azonban mindenki meglepetésére lenyugodott. Néhány újabb lapátnyi föld került a kútba, mikor a gazda lenézett a kút mélyére, miért hallgatott el a szamár. Teljesen elképedt azon, amit látott. Amint egy újabb lapát föld érte a szamár hátát, lerázta magáról azt, és a lehulló földet lépcsőként használva feljebb lépett. Ahogy az emberek folyamatosan hordták a földet, a szamár újra és újra lerázta magáról azt, míg mindenki csodálatára fel nem jutott egészen a kút pereméig. Ekkor átlépett a peremen és boldogan elügetett.
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.
FVM gondolat: Ismerd fel és ismerd be, ha elakadtál!
A cikksorozat folytatódik a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban.

Plusz infó: Június 1-jén elindult a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban a #fektessvégremagadba sorozat.
Ennek keretében 10 nagy és jelentős témát járunk körbe. Olyanokat, mint az elakadás, a tervezés, a reziliencia, az énhatárok, stb.

villamkihivas_fokusz.png

Minden témával heti három cikk foglalkozik - az elakadás első cikke hétfőn került ki a csoportba. A második és harmadik csak a csoport számára elérhető, de az elsőt itt is elolvashatod. (Vagy megkapod emailben, ha szoktál tőlem levelet kapni.) De a legjobb, ha belépsz a csoportba, ha eddig még nem tetted

Mindegyik téma olyan, amivel egyenként is érdemes foglalkozni - de nem hagylak ezzel magadra. Indítok egy kihívás sorozatot, hogy valódi eredményt érhess el, ne csak olvass...
A kihívás részletei itt olvashatók:
https://www.mariannalepes.hu/fektess-vegre-magadba-kihivas…/

FEKTESS VÉGRE MAGADBA!

Ez már tuti fordulópont...

Úgy tűnik, hogy tényleg túl vagyunk a nehezén - én azonban most szembesülök igazán a döccenőkkel.
Eddig kitartottam, tettem a dolgom, összeszorítottam a fogam, ha kellett, hiszen tudtam, hogy ez csak átmeneti időszak. Tudod: Ha a poklon mész keresztül, meg ne állj! Így voltam vele én is - de most, hogy van fény az alagút végén, érzem, hogy elfáradtam.

jumping-off-1966997_640.jpg

Az úthenger három fázisban érkezett: először beütött a krach, és minden, amit normál körülményekre terveztem, ahogy az évemet láttam, egyik pillanatról a másikra eltűnt. A második szakasz a bizonytalanság és az átállás időszaka volt - teljesen újra kellett gondolnom mindent, új megoldások, új megközelítések kellettek. Beleértve az üzleti tevékenységemet, a coachingokat, a "digitalizált oktatást", a gyereknevelést, a napi 24 órás házi-szolgálatot, a közösség virtuálissá tűnését, és még sok minden mást.
És most újabb fordulat következett be, de már nem tudjuk fölvenni a fonalat ott, ahol március közepén tartottunk, mert közben igenis nagyon sok minden megváltozott. Szemléletben, lehetőségben - bennünk.

Mégis: mi az ördögöt lehet ezzel kezdeni? Lehet-e? Kell-e?

Ezzel kapcsolatban nem változott sem a véleményem, sem a tapasztalatom: a felelősségvállalás döntéssel és cselekvéssel jár. Ha a kezünkbe akarjuk venni az életünk irányítását, akkor bizony ki kell fizetni ennek az árát. Igen: döntünk és megyünk tovább. (Vagy a falhoz lapulva várjuk, hogy az események számunkra kedvező fordulatot vegyenek - akkor viszont már csak azzal dolgozhatunk, amit az élet felkínál, nem pedig azzal, amit megteremtünk magunknak.)

De ezzel a döntéssel is meg kell birkóznunk - és az elmúlt hetek konzultációi és beszélgetései megerősítettek abban, hogy ez egyáltalán nem könnyű. Bár érezzük a nyomást, tudjuk, hogy lépni kell, mégis sokszor egyedül maradunk ezzel a teherrel. Ha pedig nő vagy, akkor még azzal is számolnod kell, hogy a gondoskodás is erősen kódolva van bennünk, így sokszor önmagunkat soroljuk hátrébb. A saját igényeinkre már nem figyelünk. Vagy nem annyira, amennyire jó lenne. Mások útját egyengetjük, de a sajátunkra nem marad erő, idő, figyelem. Gyakran nincs kivel megbeszélni sem.

Nem egyszerű - de miután típus problémák rajzolódtak ki, elhatároztam, hogy jövő héttől kezdve egy tízhetes tematikus cikksorozatot indítok a FB oldalamon: "FEKTESS VÉGRE MAGADBA IS!" Ezek olyan nagyobb témaköröket járnak majd körül, mint az önbecsülés, az önbizalom, a fókusz, a tervezés, az idő, az énhatárok - és még sok minden más. Jó kis támpontokat kaphatsz, ha ezek bármelyike fontos számodra.
Sőt: ha valódi eredményt akarsz elérni, gyakorlati, kézzelfogható lépésekkel - akkor csatlakozhatsz az ötnapos villámkihívások valamelyikéhez (vagy mindegyikéhez).

Igen, tudom, hogy jön a nyár - de napi 20 perced biztosan van, ha ezek fontosak számodra. Márpedig a továbblépéshez kell néha egy kis segítség. Kellenek a mankók, a vezetett gyakorlatok, a sablonok és nem utolsó sorban a közösség ereje. Mert nem vagy egyedül! Mások is hasonló cipőben járnak, másoknak is van elakadásuk. (Még akkor is, ha a FB profiljuk mást mutat...)

Június 1-jétől kezdődik a tematikus sorozat - az első hét témája az elakadás lesz.
Június 8-tól pedig a heti cikkek mellett indul az első villámkihívás: Hogyan tartsd meg a fókuszod? Öt nap, öt feladat - és az ötödik nap végére konkrét cselekvési terved lesz.

run-2872201_640.png

További részleteket a FB csoportomban vagy a honlapomon találsz.

Te miről olvasnál? Mi foglalkoztat? Miben van szükséged segítségre?

Írd meg!

5+1 LECKE, AMIT A KRÍZIS-HELYZET KAPCSÁN TANULTAM

MIRE JÓ A KRÍZIS?

 Vitathatatlan, hogy épp egy krízis kellős közepén vagyunk. Ezt még az is tudja, aki nem lenne képes megfogalmazni pontosan a krízis definícióját - mégis érzi, hogy óriási fordulat következett be az eddigi életében - és nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy nem úgy fog folytatódni, ahogy a válság előtt volt.
Krízis alatt olyan válságot, vagy fordulatot értünk, amit a korábbi eszközeinkkel, megoldási módszereinkkel már nem tudunk kezelni: sem elkerülni, sem megoldani. Így tehát új megoldási módokra van szükség. És éppen ebben rejlik a krízis varázsa. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy kellemes folyamat - ilyenkor a probléma tölti ki a fókuszunk nagy részét, a stressz kapcsán pedig egyfajta beszűkült tudatállapot jelentkezik. Csakhogy - mint minden probléma - egyben magában rejti a megoldás lehetőségét is. 
caricature-4804618_640.jpg
Milyen kimenetei lehetnek a krízisnek? Milyen megoldási módok jöhetnek szóba? 
  1. Kezdjük a rosszabbik verzióval: ez az összeomlás. Ilyen esetben képtelenek vagyunk a krízis helyzettel megküzdeni - a kimenet az összeomlás, ami szélsőséges esetben pszichózisban vagy öngyilkosságban csúcsosodik ki. 
  2. Az ineffektív, azaz a nem hatékony megoldás, amikor valamilyen látszat-kezelést emelünk be az eszköztárunkba, ez azonban egyáltalán nem visz közelebb a kilábaláshoz, nem oldja fel az eredeti problémát. Ilyen lehet a stresszevés, alkoholizmus például. 
  3. És itt van az én nünükém: a kompromisszum. Amennyire csak lehet, kerülöm, mert hacsak nem átmeneti megoldást keresünk, ezzel a megoldással kódoljuk az újabb problémák megjelenését. 
  4. A cél persze, hogy megoldjuk a nehéz helyzeteket - ideális esetben ez személyiségfejlődéssel, saját (esetleg további külső) erőforrások bevonásával jár. Ilyenkor gazdagodik a megoldási készletünk, megerősödünk és a krízishelyzetben alkalmazható stratégiai eszközeink tárháza is bővül. 
Hogy reagálunk? 
Mivel ez egy szokatlan helyzet, válság-állapot, nyilvánvaló, hogy nincs benne a napi rutinunkban, hogy különleges helyzeteket oldjunk meg. Természetes tehát, hogy a krízis beálltakor egyfajta sokk ér minket, ilyenkor lefagyunk, leállunk - éppen az eddigi megoldásaink lesznek használhatatlanok, azokhoz tehát hiába nyúlunk. Sokaknál ez szorongással és félelemmel is jár, ami szintén beszűkíti mind a mozgásterünket, mind a figyelmünket, és leginkább csak a válsághelyzettel kapcsolatos ingerek érnek el minket. 
Rengeteg modell ismert a külső forrásból eredő változás okozta reakciók ismertetésére - ezek gyönyörűen meg is figyelhetők ebben a remek, nem-vágyott helyzetben. Lesz itt minden: tagadás, elutasítás, düh, alkudozás, beletörődés, szép lassan elfogadás, együttműködés és kilábalás - ha egyensúlyban vagyunk. 
key-2453800_640.jpg
Van benne tehát lehetőség bőven. Amiért különösen értékes egy ilyen időszak, az nem más, mint hogy egyértelműen kiderül, hogy mennyire vagyunk tudatosak, mennyire tanultuk meg használni és alkalmazni a rendelkezésünkre álló eszközöket. Egy ilyen helyzet - szerencsés esetben - pontosan arra világít rá, hogy mi a fontos az életünkben, hol vannak a hangsúlyok, mire fókuszálunk. 
Azt is mondják, ugye, hogy most aztán elválik az ocsú a búzától. 
Ilyen helyzetben kiderül, hogy mennyire vagyunk önazonosak, mennyire éljük azokat az értékeket, amelyeket boldog békeidőkben a zászlónkra tűzve lobogtatunk. Úgyhogy én ezt az időszakot azért szeretem is. Nem, nem azt, hogy emberek, vállalkozások nehéz helyzetbe kerülnek, csak tisztában vagyok azzal, hogy az éremnek két oldala van. Plusz látok benne egy óriási fejlődési lehetőséget. Sok-sok lehetőséget. Az összefogásra. A letisztulásra. A fókuszra. A támogatásra. A segítségkérésre. 
 
Ez a helyzet a következőket tanította meg nekem: 
1. Kiderül, hogy mennyire vagyunk önazonosak
Mindenkinek van egy jó képe önmagáról - ami persze nem feltétlen esik egybe azzal, amilyenek valójában vagyunk, de ha integritásban vagy önmagaddal, akkor az, amit mondasz, az, ahogy látod magad, az jórészt egybevág azzal, ahogy cselekszel, és ahogy mások látnak. Nem lesz óriási űr köztük. Amúgy is azt szoktam mondani, hogy ha kétségeid vannak valakit illetően, akkor ne a szavakra figyelj, hanem a cselekedetekre. Szóban nagyon királyak tudunk lenni - de az sokkal közelebb van ahhoz, amilyenek lenni szeretnénk, mint ahhoz, amilyenek valójában vagyunk. Ezt a tényleges cselekedeteink mutatják meg. És itt ugrik a majom a vízbe: eljött a krízis időszak, és rögtön kiderült, hogy kinek mi az érték. Az, hogy agresszíven le akarod nyomni a konkurenciádat - mert most lehetőséged van rá, vagy - mint ahogy egy nagyon kedves ismerősöm tette: észrevette, hogy egy négygyermekes egyedülálló anyuka (bár nem szólt, nem panaszkodott) segítségre szorul, azonnal egy segítő csapatot rántott össze és CSELEKEDETT. 
Remek alkalom tehát az önvizsgálatra: írd össze egy papírra azt az öt értéket, amit fontosnak tartasz (igen, ÍRD LE - PAPÍRRA!), majd vizsgáld meg, hogy ezek közül melyiket hogyan képviselted az elmúlt néhány hétben, amióta mindenki élete új mederbe terelődött. Ha van alkalmad segíteni másoknak: megtetted-e? Kiálltál-e azokért a jogokért, amiket épp most tipornak sárba? Beleálltál-e nehéz helyzetekbe, amikről boldog békeidőben győzködtél boldog-boldogtalant, hogy te mindenképpen megtennéd?

 

2. Lehetőséget ad a fejlődésre, az előremenekülésre

Gyorsan kiderült, hogy nagyot változott a világ - és ez a változás még nem ért véget, úgyhogy az, ahogy eddig csináltuk a dolgainkat, ahogy eddig éltük az életünket, pillanatok alatt szertefoszlik. Nem mondom, hogy sarkaiból fordul ki a világ, de már nem gyömöszöljük vissza a zsákba azt, ami onnan kijött. Olyan ez, mint amikor elkezd dolgozni a kovász: nem tudod visszagyurmázni az eredeti edényedbe a megkelt kenyértésztát. Szóval már nem igaz, hogy ha ugyanazt teszed, ugyanazt kapod. Illetve igaz - csak teljesen más szemszögből. Ha ugyanúgy szemlélője maradsz a dolgoknak, akkor egész biztos, hogy az irányítás ugyanúgy nem a te kezedben lesz. Most viszont alkalmad nyílt arra, hogy lépj. Hogy előre menekülj. Visszavonulni nem sok értelme van: épp most süllyed el az viszonyrendszer, azok a sarokpontok, amik eddig kitették az életünk lényegi elemeit. Ha eddig halogattad a fejlődést, akkor most gőzerővel nekiugorhatsz. Már nem szinten tartani kell és nem lépést tartani másokkal! Most azt kell megvizsgálnod, hogy hogyan tudsz átugrani egy szakadékot. Annyi helyen kell egyszerre helytállni, hogy azt nem lehet "majd", és nem elég csak beszélni róla. Ha hátralépsz, és kivársz, hogy megnézd, milyen irányba halad a világ, akkor bizony arra fogsz haladni, amerre sodor a tömeg - és az nem biztos, hogy jobb, mint ahol most vagy, vagy hogy egyáltalán arrafelé akarsz haladni. Ha még nem tetted: gondold végig, hogy mi lehetne neked, a családodnak, a vállalkozásodnak, a munkádnak az a nagy előrelépés, ami képessé tesz arra, hogy a jövőben nagyságrendekkel rugalmasabb legyén krízishelyzetekben. Ha a reziliencia eddig nem volt az eszköztárad része, hát éppen itt az ideje, hogy megismerkedj vele. 

achieve-1822503_640.jpg
3. Elhozza a régen halogatott feladatok végrehajtását
Bár sokaknak valóban rengeteg feladatot hozott ez a helyzet - sokak körül inkább légüres tér keletkezett. A vákuum kiszippantotta a feladatok, a napi rutin nagy részét: nincs munkába járás, sőt, van, akinek már munkahelye sincs, szóval rengeteg ember találta magát abban a helyzetben, hogy a napjai megborultak, és újra egyensúlyt kellett találnia. A sok feladat abban segít, hogy priorizálással rendet vágjunk köztük: kiderül, hogy mi a lényeges és mi az, ami csupán az időnket viszi. Mi az, ami stratégiai szintű, vagy ami a szűk keresztmetszetet jelenti: ami akadályozza a többi feladat megvalósulását. 
Ha pedig nincsenek konkrét feladatok - akkor eljött az ideje annak, hogy utolérjük magunkat, hogy olyan régóta halogatott dolgokat csináljunk meg, ami már régóta a listánkon van. Vagy ha azon is túl vagyunk, akkor tényleg itt az ideje előre menekülni és tanulni, újabb lábakat keresni, mert ez a helyzet is megerősítette, hogy a fennmaradáshoz nem elég csupán egy dolgot csinálni - a körülmények változása kihúzhatja a lábunk alól a talajt. Persze tudom, hogy nem az számít feltétlenül, hogy földre esünk-e, hanem az, hogy képesek vagyunk-e felállni onnan. Ehhez pedig tovább kell menni. Nem szabad megállni és várni. Na, jó - egy egészen rövid időre, amíg visszanyerjük a stabilitásunkat, a megfontoltságunkat, a nyugalmunkat (már amennyire ezek lehetségesek egy krízishelyzetben). A lényeg, hogy maradjon meg a CSELEKVÉS! Ez ha mást nem, apró sikerélményeket ad, abból pedig már tudunk töltekezni. Tehát vagy vágj rendet a feladataid között és haladj prioritási sorrendben, vagy találj magadnak valódi, jelentőségteljes feladatot - de haladj.
Emlékszel Martin Luther King Jr. mondására?  „Ha nem tudsz repülni, fuss! Ha nem tudsz futni, menj! Ha nem tudsz menni, kússz! A lényeg, hogy haladj."
4. Egyértelművé válik, hogy valójában a legtöbb embernek nemhogy terve nincs, de azt sem tudja, hogy hová szeretne eljutni
Cselekedni persze akkor a legkönnyebb, ha tudod, hogy miért. Ha van egy olyan célod, ami hív, ami olyan erővel húz maga felé, hogy nem tudsz mást tenni, csak menetelni felé minden áldott nap. Ilyenkor ugye - karantén ide, karantén oda - tudod, hogy miért kelsz fel minden reggel az ágyból, és teszed a dolgod, még akkor is, ha néha kifejezetten nehéz. Még ha óriási döccenők vannak is előtted. Mert akkor keresel egy másik megoldást, egy másik módszert, egy másik partnert. A lényeg, hogy nem azon kell töprenkedned, hogy MIT, hanem hogy HOGYAN. Akinek viszont nincs ilyen célja, az gyorsan leakad a hogyan kérdésnél. A tervek szövögetésénél. Pedig hát tervet az uticélhoz tudunk összeállítani - nem pedig fordítva. Ez a különleges helyzet pedig lerántotta a leplet a valódi problémáról - sokan azt sem tudják, hogy hová szeretnének eljutni. A nagyon homályos és nagyon általános "boldog akarok lenni", "több pénzt akarok" és társai egyáltalán nem tartoznak ide. Sajnos. Pedig milyen egyszerű lenne a világ... Onnantól kezdve azonban, hogy alakot ölt a célod, és tudod, hogy mikor, milyen feltételek mellett lehet kipipálni - máris egyszerűbb lesz a dolog. És most nem a nem-igazán-komolyan-gondolt-újévi-fogadalmakra gondolok. Hanem a tervszerű tervekre. Tudom, hogy unalmas a SMART célok emlegetése - és azt is tudom, hogy csomószor nem is működik: mégpedig azért, mert rosszkor, rossz helyen alkalmazzák. De csak úgy a játék kedvéért: tegyük fel, hogy tényleg te vagy a legnagyobb hatással az életedre. Te vagy a felelős azért, hogy hogyan alakul az életed. Leírtad-e már, hogy mit akarsz elérni? Hogyan? Mikorra? És ami ennél is fontosabb: eköré szervezed-e az életed? Érdemes megállni és végiggondolni és tervezni, ha szükséges, újratervezni, de mindenképpen cselekvő tudatossággal hozzáállni ahhoz, hogy mi magunk alakítsuk az életünk folyását. PS: Ez nem azt fogja jelenteni, hogy nem lesznek majd akadályok az életünkben. Csupán azt, hogy tudni fogjuk, hogy mi az, amibe érdemes energiát fektetni, és mi az, aminek semmi köze a céljainkhoz. Ha ugyanis öt, hat, vagy még annál is több azonos prioritású célod van, akkor - légy erős! - nincs igazán fontos célod. 
5. Legtöbbünknek nincs lelki tartaléka, megoldási kulcsa, támogató környezete
Ha valamire egyértelműen rávilágított ez a helyzet, akkor az az, hogy mennyire szükségünk van támogató, felemelő és megtartó társakra, környezetre. Arra, hogy ne egyedül kelljen ezekkel a nehézségekkel szembe néznünk. Hogy legyen kivel megbeszélni, kibeszélni a félelmeinket, a fájdalmakat, de főleg a cselekvési tervet. Tudni azt, hogy nem vagyunk egyedül. 
Az elbizonytalanodás, a megtorpanás teljesen rendben lévő reakció - hiszen megváltoztak a körülmények, és - ahogy a krízis definíciója is mondja - az eddigi eszközeinkkel nem tudjuk megoldani az új helyzetet. Új erőforrásokra, új megoldásokra van tehát szükség. Csakhogy a nem rugalmas személyiség nem képes ezeket felkutatni. A rugalmasság (reziliencia) ugye azt jelenti, hogy jelentős behatás után is képesek vagyunk visszanyerni az eredeti állapotunkat. Pont, mint a gumilabda: ütközik ugyan a fallal, csekély mértékben az alakja is megváltozik, de mindezt ideiglenesen, hiszen a visszapattanás után ugyanolyan jó, funkcióját betöltő labda lesz, mint annakelőtte volt. Honnan ered ez a rugalmasság? Egyrészt ugye születhetünk ezzel, másrészt viszont tehetünk azért, hogy kialakuljon bennünk. Van egy sereg eszköz erre - és ha tudatosan fejlesztjük ezt az eszközkészletet, akkor egy idő után olyan szerszámosládánk lesz, amiben csukott szemmel is megtalálhatjuk a megfelelő módszert vagy hozzáállást. Erről részletesebben már írtam, ezért nem részletezem újra. Amit kiemelek most ebből, hogy ezt valójában egy folyamatnak érdemes felfogni. Szuperizmosak és -fittek sem egyetlen módszertől, egyetlen alkalomtól leszünk - a lelki fittségünkbe is munkát kell tenni ahhoz, hogy ne hagyjon cserben, amikor igazán szükségünk van rá. Igen, lényeges itt is, hogy tudatosan forduljunk a reziliencia felé, tudatosan törekedjünk arra, hogy minél több eszközt tudjunk megismerni és készség szinten használni. Mert ugye hiába vannak körülöttünk nagyszerű, támogató, segítő emberek, ha nem tudunk feléjük fordulni és megfogalmazni azt, hogy miben lehetnek a segítségünkre. Vagy akár csak elfogadni is a segítséget. 
Fontos figyelmeztetés: ezt újra és újra elmondom, mert némi félreértés övezi a rezilienciát - a rugalmasságunk fejlesztésével nem azt érjük el, hogy nem lesznek nehézségeink az életben, nem lesz több krízishelyzet. De, sajnos (vagy nem sajnos) lesz. De összehasonlíthatatlanul lerövidül az az idő, amíg újra vissza tudunk állni az eredeti egyensúlyi állapotba. 
business-4051773_640.jpg
 
+1 Ha eddig sem csináltad és most se, akkor valószínűleg kifogásaid vannak, nem céljaid
Ahogy arról korábban már szó volt, ez az irányvesztés azokat viseli meg igazán, akiknek se a céljaik, se az eszközeik, se a rugalmasságuk nincs a helyén. Ez nem értékelés - csupán helyzetjelentés. Rávilágít arra, hogy mivel kell és érdemes foglalkozni, hogy a következő döccenő kevésbé viseljen meg. Ha érintve érzed magad, akkor előjelek, értékítélet nélkül, objektíven nézz rá erre az élethelyzetre és keresd meg azokat a pontokat, ahol be kell avatkoznod. Tudod-e, hogy merre tovább? Tudsz-e több lábon állni, hogy ha egy láb biccen, vagy teljesen kiesik, akkor is stabil maradj - vagy kisebb legyen legalább a kár. Van-e körülötted támogató csoport? Rendben vagy-e önmagaddal? 
Ha mindez nincs rendben, akkor hihetetlenül nehéz elindulni, újra-bootolni a rendszert, mert éppen a motiváció veszik el. Nagyon nagy hozadéka ennek az időszaknak, hogy sokak számára letisztulnak, világosság válnak a célok. Sokszor még nem az, hogy mi a jó irány, kezdetnek talán annyi, hogy mi nem. És ha eddig görgettél magad előtt egy kusza álmot, egy vágyat, de soha nem tettél érte érdemben, akkor most vizsgáld meg újra! Vedd szemügyre és légy magadhoz igazán őszinte: valóban tudod, hogy merre tartasz? Tényleg fontosak azok a dolgok, amiket eddig nem tettél meg, nem vittél végig, amiket eddig halogattál? Mert ha nem, könnyen lehet, hogy csak a végeredményt szeretnéd, de annyira nem fontos, hogy végig is menj érte egy kihívásokkal teli úton. Ez eredmények nem attól jönnek, a rugalmasságunk nem attól lesz nagyobb, hogy napi 10 percet mantrázzuk a vágyainkat. Sokkal inkább attól, hogy megvalósító üzemmódba kapcsolunk és megyünk előre az úton döccenő ide, vagy oda. 
target-3825767_640.jpg
Lehet hogy egy-két része érzékenyen érint ennek a cikknek - de hidd el, nem a levegőbe beszélek! Évek óta dolgozom együtt emberekkel, coachként és trénerként. Sok év tapasztalat az, amit az előzőekben olvashattál. És ha ez nem elég: a könyvem kapcsán még inkább megtalálnak azok az információk, amikor az élet-adta citromokból limonádét akarnak csinálni az emberek. Igen, citromot mindenkinek ad az élet - de vannak, akik limonádét készítenek belőle. 

 

10 NAGYON IS HASZNÁLHATÓ LELKI MENTŐÖV KRÍZIS IDEJÉN

Nagyobb szükséged van segítségre, mint gondolnád!

Sok csoportban benne vagyok, sok bejegyzést olvasok: a legtöbb azzal foglalkozik, hogy hogyan kattannak meg a népek a bezártságból, az összezártságtól, a home office-tól, a megváltozott körülményektől (és a sort nagyon, NAGYON hosszan lehetne még folytatni). 
MEGVÁLTOZOTT KÖRÜLMÉNYEK
 
Az a helyzet, hogy az emberek kb. 90%-ának megváltozott az élete kisebb vagy nagyobb mértékben. Még akkor is, ha nem veszítette el az állását, ha nem az összeomló iparágak valamelyikében tevékenykedett, volt vállalkozása, vagy állt alkalmazásban. Akkor is, ha "csupán" önkéntes vagy kevésbé önkéntes home office-ba vonult.
man-4957154_640.jpg
Szóval, ha nem szembesült közvetlen megélhetési vagy egészségi problémával, közvetetten MINDENKIT érint ez a helyzet. Ha máshogy nem, hát az üzletek megváltozott nyitvatartása, a kijárási korlátozás, a nem, vagy sokkal nehezebben hozzáférhető egészségügyi, szépségipari és egyéb szolgáltatások révén. 
(Csak hogy képben legyünk - statisztikai adatok: A köznevelés és felsőoktatás képzésein 1,8 millióan tanulnak. A 2019/2020-as tanévben Magyarországon 1 millió 838 ezer gyermek és fiatal vesz részt a köznevelés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. 330,5 ezer gyermek óvodai nevelésben, 723,5 ezer tanuló általános iskolai, 496,5 ezer tanuló középfokú oktatásban részesül. 2,5 ezer súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíti tankötelezettségét. Felsőoktatási intézményekben 285 ezer hallgató folytat tanulmányokat.) Mivel az iskolák, óvodák, bölcsik szintén bezártak - annak a pár százezernyi gyereknek, akiknek napközben oktatási intézményben lenne a helyük, a napközbeni ellátásáról, oktatásáról, foglalkoztatásáról, egészségéről, étkezéséről is gondoskodni kell.
A nagyszülői segítőhálózat kiesett, a szociális érintkezések száma a nulla felé konvergál - így a szokásos segítői körök sem jöhetnek szóba. Mindez persze anyu és apu napi munkája mellett (már ha az megmaradt). 
Legtöbbünknek vannak idős (azaz a veszélyeztetett korba tartozó) rokonai vagy közeli ismerősei - akik jellemzően ugye számos krónikus betegséggel is küzdenek - szóval egyrészt az aggodalom, másrészt a karanténnak köszönhető hiányuk is nyomja a vállunkat. 
 
A sort persze még sokáig lehetne folytatni - az egyéni nehezítő tényezőkről már nem is beszélve. De a lényeget érted: nem lehetsz nem érintett ebben a helyzetben. Nem tudsz kívülálló maradni. 
A megváltozott körülmények pedig azt jelentik, hogy kipottyantunk abból a megszokás zónából, ami napjaink nagy részét jellemezte (és igen: néha nyünnyögtünk is miatta, hogy micsoda unalmas, kiszámítható hétköznapok, bárcsak megváltoznának...). Csakhogy ez a kiszámíthatóság adta a biztonságot is - nem kellett aggódni se a feladataink, se a munkánk, se a gyerekek, se az idős rokonok miatt: ment minden a maga útján. Végülis az agyunk is erre van programozva: minél kevesebb új helyzet, minél kevesebb döntés, minél kevesebb kockázat - így elkerül minket a baj és a stressz. 
STRESSZ
 
Szegény stressznek elég rossz a reputációja - pedig krízis helyzetben életet ment: vagy elfutunk a baj elől, vagy megküzdünk vele, vagy csendesen meglapulunk és megvárjuk, míg elmúlik a veszély. Csakhogy amíg az agyunknak ez a része dolgozik (az ősi hüllőagy), addig a sokkal fejlettebb neocortex "kikapcsol" - és bizony ez felelős a komplexebb, nem életmentő funkciókért. Ilyenek például a problémamegoldás, a kommunikáció, az empátia stb. Ez ugye praktikusan azt jelenti, hogy vagy stresszhelyzetet oldunk meg, vagy összetettebb problémát - olyan, mintha egy kétállású kapcsoló lenne az agyunkban: vagy egyik, vagy másik állásba lehet csak kapcsolni. 
hustle-and-bustle-1738072_640.jpg
 
Ha tehát úgy érzed, hogy sarokba vagy szorítva, kényszerhelyzetbe kerültél és olyan dolgokat kell megoldanod (ráadásul tartósan), amikkel kényelmetlen foglalkoznod, ami lebénít, ami kiveri nálad a biztosítékot, akkor ez stresszreakciót vált ki belőled, és az előbb említett variációk közül fogsz dominánsan választani: házisárkány üzemmódba kerülsz: harcolsz, küzdesz, támadsz - látszólag ok nélkül is, de mint tudjuk a stressz éppen elég ok erre. Esetleg elmenekülsz az adott helyzetből - nem feltétlen fizikailag (hiszen éppen ez az egyik legnagyobb probléma, hogy nem tudunk kilépni ebből a szituációból a karantén-helyzetnek köszönhetően), de érzelmileg mindenképpen eltávolodsz, halogatsz, elkerülsz minden stresszesnek tűnő eseményt. Vagy ledermedsz és képtelen vagy lereagálni dolgokat - még akkor is, ha érzed, hogy megfojt a helyzet, hogy rádtelepszik. Nos, ezek egyike sem túl konstruktív és bizony a tartós fennállásuknak súlyos következményei lesznek. 
 
Nem győzöm ilyenkor hangsúlyozni a TUDATOSSÁG fontosságát. Azzal, hogy tudatos vagy, azzal, hogy felismered, hogy mi folyik körülötted és mi történik veled, máris egy óriási lépést tettél a megoldás felé. Ha tudod, hogy mit kell megoldanod, a hogyan már sokkal könnyebben jön. Számos eszköz és módszer létezik ugyanis, amelyeket tudatosan alkalmazva kezedben érezheted a kontrollt és valójában tágíthatod a megszokás zónádat. 
 
Csak nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanezek nem-krízis helyzetben is szolgálnak téged: a fejlődésedhez is megfelelő eszközök, ezért egyszerűen csak építsd meg a mindennapjaidba.
 
WARNING! Vagyis figyelmeztetés - ezek a megoldások nem kaphatók a boltban, nem rendelhetők interneten keresztül. Kell hozzá némi önreflexió, tudatosság, rugalmasság. Kaptunk egy lehetőséget arra, hogy házon belül (vagyis önmagunkban) nagyot fejlődjünk. A legtöbb fejlődés ugyanis belülről fakad. Lehet, hogy a kényszerítő vagy kiváltó körülmény az kívülről jött, de megoldani a saját fejlődésünkön keresztül tudjuk. A többieken amúgy sincs programozható felület: csak megnyomom a gombot és mostantól csodásan együttműködő, támogató és minden más... 
 
A változás tehát úgy kezdődik, hogy elfogadom: EZ EGY MEGVÁLTOZOTT HELYZET, AMI MÁS/ÚJ MEGOLDÁST KÍVÁN. Amit eddig csináltam, minden bizonnyal az is jó volt, de az egy másik élethelyzetben szolgált engem. Mivel megváltoztak a szabályok, változtatnom kell nekem is. 
Sok mindent célszerű ilyen kor elengedni, új sztenderdeket felállítani. Sokaknak új szakmákat kell hirtelen megtanulni: tanító néni, óvó néni, pék, korrepetitor, házi ITs, logisztikus - mindez természetesen a meglévő feladatokon túl. Mivel maradt a napi 24 órás leosztás - így nem az lesz a kérdés, hogy mi mindent tudunk még beleszuszakolni a napunkba, hanem az, hogy mi a prioritás. Mi az ami belefér, és mi az "elégséges szolgáltatás" az adott prioritási területen. NEM KELL MINDENT MEGOLDANI. Nem a mi feladatunk. 
 
A korona vírus globális szinten is gyönyörűen tanít minket az összefogás fontosságára - de ugyanígy mikroszinten is újra kell ezt gondolni. Kit milyen feladatba lehet bevonni, hogyan lehet azokat átstrukturálni. 
 
Azért is kincs ez a helyzet (még ha nem feltétlenül is érzed most annak), mert rengeteg dolgot taníthat nekünk. Mi fontos és mi kevésbé? Mi mindent tudunk átvészelni, megtanulni, jobbítani? Nehézségek nélkül nem sokat fejlődnénk - csak kevesen merészkednének ki az ismert, megszokott területről, ha nem kényszerülnének rá. Pedig hát ott történnek a csodák... Ha arra fókuszálsz, hogy miért nem fog ez működni, hogy mitől megoldhatatlan, akkor erre fogsz megerősítést kapni: tudni fogod az összes olyan módszert, ami teljes kudarc, az összes lehetőséget, ami mégsem lehetőség, csak hamis illúzió. Én azonban éppen ennek az ellenkezőjére biztatlak: keress megoldást!
 

COACHING SZEMLÉLETŰ MEGOLDÁSOK

Ha te is így gondolod, hogy ez egy lehetőség, akkor a teljesség igénye nélkül felsorolok néhány coaching szemléletű megközelítést. Emeld be az életedbe azt, ami szolgál téged - de ne dobj el semmit a listáról anélkül, hogy nem gondoltad volna át a lehetőséget vagy a hasznát. Nincs egyetlen jó megoldás, megoldáskombinációk vannak. 
 

1. Célok, értékrend - tudd, hogy merre tartasz

Kaptál egy új helyzetet - könnyen lehet, hogy újra kell tervezned a korábban kitűzött célokat. Vagy az odavezető utat. Vagy mindkettőt. Én év elején elkészítettem a Vision Board-omat (a szokásos éves célkitűző táblámat sok-sok képpel) - most újra tudatosan ránéztem, és azt hiszem, kukázhatom az összes utazási célomat - meg egy sereg másikat is, de az alapvető értékek megmaradnak. Ezek a vezérlőelvek - ezek mutatják meg a HOGYAN-t a célhoz. 
Mivel csak rövidebb időszakok beláthatók ebben a helyzetben - fókuszálj a rövidebb célokra. Ha összhangba tudod hozni a nagy ÁLOM CÉLODDAL (erről is írok a Citromfacsaró c. könyvemben), akkor még jobb. Mindenesetre legyél elég konkrét, pontos - határozz meg mérhető célokat is: mégiscsak tudni kell, hogy elérted, vagy sem!
 
De még ennél is legyél konkrétabb, ha nehéz helyzetben érzed magad az önkéntes karantén miatt: tűzz ki heti célokat. Meg napi célokat is. Így érzed, hogy tettél valamit, ki tudod pipálni a nap végén. És nagyon sok dolog csak tudatos tervezéssel fog beleférni a napjaidba. Én ugyan nem tudom, hogy kinek lett most annyi ideje, hogy rizsszemeket számolgat unalmában (nem az én környezetemben élnek....) - de még ők is hasznos egységekre tudják osztani az idejüket, ami sokkal átláthatóbbá és hasznosabbá teheti ezt az időszakot. Könnyebb egy időegységet nyelvtanulásra, vagy könyvolvasásra fordítani, mert annak látom a végét, mint általában olyanokat tervezgetni, hogy majd elkezdek tornázni, de se időtartam, se cél, se konkrétum, se eredmény, se.... semmi nincs meghatározva. Belátható, hogy ezt elég nehéz lesz megvalósítani.
Ha pedig amúgy is zsonglőrködsz az időddel, akkor a napi tervezést egyenesen neked találták ki. Nézd is meg a következő pontot!
2. A célok elérését támogató szokásrendszer
Remek dolog a cél kitűzése (pl: csak éljük túl ezt a hetet....!), de ha nem teszed automatikussá az odavezető utat, kisebb eséllyel fog bekövetkezni, mintha erős szokásrendszer támogatná. 
A szokásrendszer alapja a napi tervezés. Ez lehet, hogy dedósnak tűnik, de nagyon megkönnyítheti az olyan élethelyzeteket, mint ez a mostani. Ha nemszeretem feladatról van szó, akkor a rászánt időkeret vége megment minket a további szenvedéstől, mégis tettünk lépéseket a megvalósításért. Ha pedig flow élményt okoz - de mondjuk emiatt elmaradna egy sereg más lényeges dolog (mint pl a főzés vagy a torna), akkor emiatt kell korlátot szabni. 
Mint tudjuk, a gyerekeknek életmentő egy kiszámítható napirend. Igen, néha tiltakoznak ellene - de a kiszámíthatóság a lényeg. Nem kell kegyetlennek is lennie :). Meg hát saját igényeinkre is szabhatjuk - nem feltétlen kell nyolckor leülteni a gyereket virutális matek órára, ha nincs mondjuk jelenése a képernyő előtt. De a matek órát be kell tenni a feladatok közé - mert hogy dolog van vele. 
 
A minket szolgáló szokások kialakítása nem feltétlenül egyszerű - de hihetetlen ereje van, hogy nem kell arra külön energiát fordítani, hogy meggyőzzük magunkat, hogy mégis csak el kell végezni azt a feladatot. A napi fogmosás sem feltétlenül örömteli vagy vágyott dolog gyerekkorban - de automatikussá tehető és kevés felnőttnél látom, hogy külön rá kell gyúrnia a tiszta fogakra. 
Szokás az, ami robotpilóta üzemmódban (külön gondolkodás és tervezés nélkül) is megy. Ha csak egy-egy jó szokást alakítunk így ki, ami aztán elkísér minket életünk végéig, már akkor megérte ezt végiggondolni. 
Ha csak egy ilyet kellene bevezetned, mi lenne az? Napi 15 perc vezetett meditáció? Napi 20 perc torna? Napi új beszélgetős-megosztós esti rituálé a vacsi után? 
 
3. Tudatos énidő
Ennek a fontosságát nagyon gyakran leértékeljük, pedig hát kulcs fontosságú a jóllétünkhöz. Főleg nőknél jellemző, hogy hátulra sorolja magát, "majd, ha jut magamra idő" - alapon töltekezik. És igen sokszor bizony nem jut magunkra idő. Legalábbis akkor, ha magunk elé sorolunk mindenki és minden mást. Mondjuk a teregetést, a mosogatást, a gyerek háziját, az ember kedvenc sütikéjét, nasiját. 
Csakhogy abból tudunk adni, ami nekünk is van. Üres korsóból nem tudsz inni adni másoknak. Ha nem töltöd vissza a rendszert, akkor kimerülsz. 
tea-381235_640.jpg
 
Nem, ez nem önzés. Ez tudatosság. Ha te nem vagy jól, előbb-utóbb senki sem lesz jól körülötted. Ha befordulsz, beszűkül körülötted is a világ - és ez a beszűkült tudatállapot vezet a depresszióhoz és más nemszeretem állapotokhoz. Sokan többet foglalkoznak az autójukkal, mint saját magukkal. A kocsit ugye elviszik szervizbe, ha kezelésre szorul, de magukra nem fordítanak időt. 
 
Ehhez persze nem árt tudni, hogy mi tölt fel. Mi az, ami visszahoz a mélyből, amitől újra lesz energiád? Ha ez most nem megvalósítható, akkor mi az alternatívája? Lehet, hogy ennek a megvalósításához is segítségre lesz szükséged. Ha így van, akkor kérj segítséget. Mindenesetre keress valamit, ami kikapcsol és feltölt - ezt építsd meg a mindennapokban, mert egy darabig ugyan hajlik az ág is, de egy pont után törik - és onnan nehéz visszahozni bármit is. 
 
4. Testmozgás
Tudom, hogy tudod, hogy ez fontos. De tudni és cselekedni egészen más. Ha eddig nem volt a mindennapjaid része a mozgás, akkor kezdd el beépíteni - a mozgás ugyanis olyan hormonokat szabadít fel, amelyek megvédenek minket, erősítik a szervezetet, de ezen felül jobb lesz a közérzetünk is. Rengeteg járulékos haszna van - csak piszok nehéz hozzákezdeni, ha eddig nem csináltad. 
Ha most azt mondod, hogy "mozgok én eleget, mire megcsinálom az összes dolgomat" - akkor azt mondom, hogy bizonyára így is van, de pont a boldogsághormonok nem termelődnek ilyenkor. 
 
Szóval a testmozgásnak kettős haszna van: nyilvánvaló, hogy jót tesz a testünk karbantartásának, az egészségünknek, ugyanakkor lelki egészségjavító hatása is van (és tagadhatatlan, hogy ez most kiemelten fontos!) - mivel mozgás során a szervezetben különleges hormonkoktél készül. A dopamintól tettre késznek és feldobottnak érezzük magunkat, a szerotonin felel a kényelemérzetért, az eufóriáért, de még az empátiáért is, az endorfin pedig erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt és lassítja az öregedést is. 
 
Tele van az internet ingyenes online órákkal (jóga, pilátesz, ilyen-olyan erősítő, formásító, miegymás), de csak úgy a magunk örömére vagy a gyerekkel is mozoghatunk. A rendszeres (tempós) séta is jó lehet, vagy a futás. Lehetőség biztosan van - inkább a megvalósítás szokott kérdéses lenni. 
 
5. Tanulás
Ez részben azért van, hogy ne csavarodjunk be, részben pedig azért, hogy közelebb kerüljünk a céljaink megvalósításához. Nem fog mindenki online festőtanfolyamra meg online programozómatematikus képzésre beiratkozni és sikerrel abszolválni mindezt, de lehet, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy végre elindulj egy úton, amit már régóta terveztél. Ha nincs jobb kifogásod, mint a "jaaaaj, ne most, végre pihizhetek kicsit", akkor ugyancsak érdemes végiggondolni, hogy valódi elkötelezettség volt-e a tanulás iránti vágyad, vagy csak áltattad magad és minden létező kifogást megtalálsz és megtaláltál, hogy miért nem tanulsz. Elkötelezettség alatt olyasmire gondolok, mint A boldogság nyomában c. filmben láthatunk: ahogyan  Christopher Gardner tanul: tulajdonképpen a túlélésükért, az életükért, a fennmaradásukért. 
 
Nem, nem kötelező tanulni most sem, ahogy máskor sem - de az agy is kicsit úgy működik, mint minden izmunk: ha nem tartjuk karban tanulással, akkor berozsdásodik, ellustul és később még nehezebb működésre bírni. Ezért csak fontold meg: tudsz-e, akarsz-e tanulni. 
Bár egy vagy annál több kiskorúval a háztartásban nem egyszerű feladat, de sokan ún. "arany órával" kezdik a napot - ebben van meditáció vagy mindfulness (lásd a következő pontot), némi testgyakorlás (mondjuk nyújtás, jóga) és olvasás (valamilyen építő, fejlesztő műből).  
 
6. Mindfulness 
Mindfulness - azaz tudatos jelenlét. Bár ennek mindig, minden körülmények között fontos szerepet kellene kapnia az életünkben - ilyenkor, amikor fenekestül fordult fel az életünk, amikor semmibe tűnnek már-már elérhető közelségben látszó dolgok, és szertefoszlanak eredmények, álmok, komplett rendszerek, nos, ilyenkor még nagyobb jelentősége van annak, hogy tudatosan maradjunk benne a pillanatban. 
 
Bár egyre ismertebb a fogalom itthon is, kezdjük azért a mindfulness megértésével.   Dr. Jon Kabat-Zinn, az MBSR módszer kidolgozója szerint: „a tudatos jelenlét azt jelenti, hogy teljes figyelmünkkel, ítélkezésmentesen fordulunk a jelen pillanat felé.” 
 
Remek - és mit kezdjek ezzel én? - kérdezheted. Nos, mielőtt kidobnád az ablakon ezt a technikát, tudnod kell, hogy egyrészt ez többezer éves múltra tekint vissza - a gyökerei Buddha tanításáig következők vissza, de szinte minden vallásban és misztikus hagyományban megtalálhatóak voltak azok a tanítások és gyakorlatok, melyek a jelen pillanat tudatos megélésére és a figyelem összpontosítására helyezték a hangsúlyt, a keresztény kontemplációktól kezdve a mohamedán szufikon át a hindu jógik-ig. De ez nem formális meditáció és nem formális vallásgyakorlás: sokkal több és sokkal kevesebb annál: az élet megélésének egy módja. Ezáltal nem tagadjuk a különböző történéseket az életünkben, hanem megfigyeljük, és nem adunk nekik előjelet. "Csupán" megéljük azokat. Belemerülünk. 
Tehetjük ezt egy rituálé során is (buddhista meditációk), de tehetjük egy séta során is. Követhetünk vezetett meditációt vagy egyszerűen elcsendesedve figyelhetünk befelé. A módja mindegy, a megléte a fontos. 
 
7. Közösség
Ha az előző dolgok sehogyan sem rezonáltak veled, és mindre hangosan felhorkantál, akkor ezt az egy dolgot tartsd meg: ez legyen ott masszívan az életedben. Főleg most. 
Ideig-óráig el lehetünk magunkban, és ez fontos is, meg minden (igen, főleg az introvertáltként kategorizáltaknak életmentő is), de a közösség megtartó ereje hihetetlenül felértékelődik az elszigeteltség esetén. 
teamwork-2198961_1920.png
 
Biztosan tudod, hogy régen, amikor sokkal kisebb (vagyis hogy mégis nagyobb) közösségekben éltek az emberek, akkor az életben maradásuk záloga az volt, hogy részei-e ennek a közösségnek. A kirekesztésük felért egy halálos ítélettel - nem csak fizikailag volt csaknem képtelenség megmaradni, megküzdeni a nehézségekkel, de lelkileg is. Az sem véletlen, hogy a börtönöknek is a legsúlyosabb büntetés a magánzárka. 
Sok gyermekkori trauma alapja nem feltétlenül a fizikai bántalmazás (persze: az is), hanem az érzelmi depriváció. Az érzelmi megfosztottság. 
 
A közösség az, ami hálóként megtart és felemel, amikor zuhanunk, amikor nincs erőnk kapaszkodni. Nagyon fontos, hogy legyen ilyen körülöttünk. A legkézenfekvőbb a család - de az most nagyon gyakran csak mikroközösségként van jelen, a nagycsalád most éppen nem tud megtartani, merthogy az idősebbeket kell a külső hatásoktól védeni. 
Olyan közösségekre van szükséged, akik hasonló helyzetben vannak, vagy akik már előrébb járnak ugyanazon az úton, ahol te most jársz, vagy vannak mások, akiket esetleg te tudsz támogatni. 
Rendkívül felemelő az az érzés, hogy beszélhetsz a gondjaidról, az értő fülekre talál, sőt, még tanácsokat is kapsz. Ne tartsd magadban a kérdéseidet, keress megoldást. Onnan tudod, hogy jó közösségben vagy, hogy támogatást és figyelmet kapsz. Használd ezt ki! Csak a szuperhősök dolgoznak egyedül - mindenki másnak szüksége van csapatra. (Na jó, még a szuperhősöknek is!)
 
8. Hála, fókusz, figyelem
Nos, a hálától sem pattannak helyre azonnal a dolgok, nem söpri ki a vírust a világból - de neked enyhülést adhat a gondjaidra, ha találsz olyan dolgokat nap mint nap, amelyek tagadhatatlanul pozitívumként jelennek meg az életedben. A hála annak elismerése, hogy vannak pozitív dolgok a világban és ennek forrása rajtunk kívül van. A hála nem más, mint egy tudatosan meghozott döntés. Ha minden este összeírod azt a három dolgot, amiért hálát tudsz adni (hogy mondjuk senki nem betegedett meg a családodból, hogy együtt megoldottatok egy nehézséget, hogy szép idő volt és ki tudtatok menni sétálni, hogy van munkád, hogy egészséges vagy, hogy elkezdtél egy régóta halogatott feladatot, stb.), akkor látni fogod, hogy bár számos nehézség akad, de azért nem minden sötét és kilátástalan. 
 
Azért is fontos ez, mert az agyunk is úgy működik, mint egy számítógép: amit beleprogramozunk, azt végrehajtja. Ha olyan feladatot adunk neki, hogy keressen jó dolgokat, akkor keresni fog. Amire a figyelmünk irányul, az fog növekedésnek indulni. Ez nyilvánvalóan nem a nehézségek tagadása - hanem egy olyan program, ami folyamatosan megoldás üzemmódban működik. Fordítsd a figyelmedet azokra a dolgokra, amelyekre hatásod van - és változtass rajtuk, ha szükséges. Amire nincs hatásod és folyamatosan azokra fókuszálsz, akkor a tehetetlenség érzése is eluralkodik rajtad. 
 
9. Alakítsd az elvárásaidat
Sokan erős elvárásrendszerrel futunk neki az évnek, időszakoknak, gondosan tervezünk, felállítjuk a játékszabályokat - aztán ha nem működik, akkor egyrészt megzuhanunk (az elvárásban kódolva van a csalódás is, ugye...), majd újult erővel nekivágunk a megvalósításnak. "Biztosan nem dolgoztam elég keményen" felkiáltással még több energiát tolunk a megvalósításba. Pedig lehet, hogy csak az elvárásainkon kellene csiszolni. Lehet, hogy egy célt több úton is el lehet érni. Hogy a hozzárendelt idő nem volt elég átgondolt, fals feltételezéseken alapult, és így tovább. 
 
Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy felülvizsgáljuk az elvárásainkat. Most hirtelen rengeteg dolog versenyez a figyelmünkért és az időnkért. Megszaporodtak a tennivalók - a több feladat pedig azt jelenti, hogy az adott időkerettel nem lehet ugyanolyan szinten elvégezni a dolgokat. Vagy szakértelem hiányában. 
Fogadjuk el, hogy ha napi 24 órában együtt vagyunk, akkor nem lesz mindig csillogó-villogó az egész ház. Ha háromszor annyi ételt készítünk, mint más napokon, akkor az több idő is. Ha tanítani is nekünk kell, bár se tudásunk, se türelmünk hozzá, akkor az az eredményben is meglátszik majd. 
Kérdezd meg azért magadtól: mennyit fog számítani egy év vagy öt év múlva, hogy rendeltem az ételeket (ha utálsz főzni). Mennyit számít majd, hogy nem porszívóztál ki minden nap? Mennyit számít majd, hogy lazábbak lettek az otthoni tanulások? Mennyit számít majd, hogy nem 120%-on oldod meg a feladataidat, csupán az elégséges szinten? Ahol tudsz csökkentett üzemmódban is dolgozni, ott tedd meg. 
És ehhez lehet, hogy szükséged lesz egy coach-ra is.  
 
10. Coaching
A coaching varázsszer, ami avatott kezekben csodát tesz. A coach olyan független, külső szemlélő, aki nem részese a folyamataidnak, egészen más szemszögből tud ránézni a történésekre, ugyanakkor jövőfókuszú a szemlélete, ezért abban tud segíteni neked, hogy előrébb juss az utadon. 
mentor-2062999_640.png
 
Amikor benne vagy a katyvaszban, össze vagy zavarodva, vagy egyszerűen csak nem látod a megoldást, mert annyira része vagy a helyzetnek, a képnek - akkor nagy segítség egy jó coach: ő keretet tud adni a történéseknek, segít, hogy eltávolodj a konkrét helyzettől, hogy lásd az összképet. Így könnyebb lesz döntést hoznod. De nem csak a döntésben segít: ott van melletted ezen az úton és olyan eszközökkel segít, amivel megtalálod a saját megoldásodat. 
 
"Boldog békeidőkben" is fontos, hogy együtt dolgozz egy coach-csal, de ilyen alattomosan embert próbáló időkben egyenesen kötelező. 
Ha még nem dolgozol együtt ilyen szakemberrel, akkor menj föl a netre és keress egyet: olyat, aki szimpatikus neked, aki bizalmat ébresztett benned, akivel tudsz és akarsz őszinte lenni. A coachok nagyrésze is elérhető már online - a karantén tehát nem lehet akadály. 
 
Nos, tényleg a teljesség igénye nélkül mutattam néhány szempontot, amelyek átkeretezhetik a jelenlegi kritikus helyzetet. Próbálj meg úgy tekinteni erre az időszakra, mint egy leckére: mit tudsz belőle tanulni, miben tudsz fejlődni, hol tudsz változtatni. Könnyen lehet, hogy óriási felismerések várnak rád!
 
Végezetül pedig egy rövid történet, amit egy konferencián hallottam: 
Londonban felújították az egyik metróvonalat, így néhány állomást ideiglenesen lezártak, az utasoknak pedig átmenetileg más útvonalakat kellett keresniük, hogy elérjék az uticéljukat. A rendszeres ingázók utazási szokásait is felmérték és kiderült, hogy amikor újra átadták a lezárt állomásokat, akkor a korábbi utasok 90%-a automatikusan visszaállt a régi utazási szokásaira, ugyanúgy ment a munkahelyére, iskolába, stb. 
A fennmaradó 10% azonban nem tért vissza a korábbi útvonalra - a lezárás alatt talált jobbat, gyorsabbat, kézenfekvőbbet. 
Mit jelent ez? Hogy valószínűleg korábban egy kevésbé optimális útvonalon járt, amit soha meg sem kérdőjelezett, szokásvezérelt módon - talán éveken át - hosszabb vagy macerásabb módon jutott a céljához. A változás viszont kibillentette ebből, és felismerve a lehetőséget új megoldást keresett. Jobbat talált. 
 
Te vajon találsz-e jobb utat az eddigi megszokott helyett? 
 
Szeretettel: 
Mariann
 

 

Vállalkozói reziliencia eszköztára

Hogyan reagálhatunk rugalmasan a szutyok helyzetekre?

Elkezdtem a napokban írni egy cikket a vállalkozói rezilienciáról - úgy általában. Mert fontos. Mert napi szintű kérdés. Mert kulcs ahhoz, hogy eredményesek legyünk és fejlődjünk. Mert sokszor a vállalkozásunk túlélése függ tőle. 
Aztán villámgyorsan értelmetlen lett általánosságban írni erről a témáról, mert szinte egyik pillanatról a másikra robbant be a napi valóságunkba ez a különleges és mindeddig példa nélküli helyzet. Márpedig ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem lehet úgy tenni, mintha nem lennénk érintettek. Nem gondolhatjuk azt, hogy majd kivárok kicsit, aztán meglátom, hogy mi lesz - nem döntök, hanem sodródom az árral. 
Nem tehetjük meg ezt sem magánemberként, felelősen gondolkodó szülőként, sem pedig vállalkozóként. 
Kaptunk egy nagyon konkrét helyzetet - és most válik el, hogy mi van bennünk valójában.  Ahogy J.K. Rowling tollából már idéztem: "Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink."
child-1721906_1920.jpg

Hogyan reagálunk a nehéz helyzetekre?

Sokan sokféleképpen reagálunk a helyzetre: azt, hogy pontosan HOGYAN, befolyásolják
  • a tanult mintáink,
  • a szokásrendszerünk,
  • az eddigi tapasztalataink,
  • a környezetünk,
  • az anyagi és lelki állapotunk,
  • az, hogy milyen támogatást tudhatunk magunk mögött. 
Minden rendszernek van valamiféle rugalmassága - valamennyi nehézséget, behatást mindegyik kibír, csakhogy ennek a mértéke nagyon is eltér, és ez a rugalmassági faktor fogja meghatározni, hogy mennyi esélye van az adott rendszernek a túlélésre. Igen, sarkosan hangzik, de - legyen szó élő szervezetről, vállalati rendszerről, vagy bármilyen más szervezetről - tulajdonképpen a hosszú távú megmaradásról beszélünk
Kezdjük azért az elején. A reziliencia szó még nem általánosan ismert - valószínűleg ez lesz a következő időszak új "buzz word"-je, ez lesz a hívószó, úgyhogy jó, ha megismerjük és megértjük. 
Egy nagyon általános, cserébe viszont nagyon jól érthető meghatározás olvasható a wikipedia.org oldalán: "A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma vagy éppen egy anyagfajta – azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék.
A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után."
Hétköznapira lefordítva: "gumilabda-e vagy". Azaz: ha a falhoz dobnak (erőteljes külső behatás ér), akkor vajon visszapattansz-e, mint a gumilabda, vagy 1) úgy reagálsz, mint egy nyers tojás: a fallal való találkozásakor a héja törik, a tojás szétloccsan, vagy 2) gyurma módra a falra kenődsz. Egyik sem túl remek kilátás.
Látnod kell, hogy a gumilabdát is éri behatás: ütődéskor összenyomódik, de szinte azonnal visszanyeri az eredeti alakját és az energiát átfordítja, a falról visszapattan. Na, most azokat a tényezőket keressük, amelyek lehetővé teszik, hogy visszapattanhassunk
A koronavírus-helyzet nagyon pontosan segít feltérképezni a vállalkozói rugalmasságukat: a külső tényezők nagyjából mindenkire azonos módon hatnak, az azonban, hogy mit kezdünk ezzel a szituációval még egy sereg (gyakran belső) tényezőtől függ. Nézzük most meg ezeket kicsit közelebbről!

Milyen tényezők mozdítják elő a rezilienciát? 

  1. A kapcsolataink minősége: Az elsődleges tényező a kapcsolataink minősége. Fontos, hogy figyelemmel, törődéssel vesznek-e minket körül, hogy bátorítást kínálnak nehéz helyzetekben?
  2. Reális tervek készítése: képesek vagyunk-e tervezni, olyan távlati tervekben gondolkodni, amelyek összességében megvalósíthatóak, kivitelezhetőek?
  3. Önbizalom és pozitív énkép: ezek egyértelműen szükségesek ahhoz, hogy előremutatóan közelítsünk a nehéz helyzetekhez, hogy az önmagunkba és képességeinkbe vetett bizalom megalapozottan segítse a megvalósítást. 
  4. Kommunikációs készség: nem csupán a megoldási tervekre és közösségre van szükségünk, hanem fontos, hogy (vezetői minőségünkben) képesek legyünk az elképzeléseinket mások számára érthető és motiváló módon kommunikálni is - így is erősítve a támogató közösséget körülöttünk. 
  5. Az erőteljes érzések és impulzusok kezelésének képessége: bár utolsóként említem a felsorolásban, ez éppen annyira fontos, mint az előzőekben említett szempontok. Egy vállalkozónak/vezetőnek hihetetlenül fontos, hogy nem csupán tisztában legyen az érzéseivel, de képes legyen azokat a megfelelő módon kordában tartani, teret engedni, ha szükséges és - akár ideiglenesen is - uralni azokat. Ez egyértelműen nem az érzések és érzelmek tagadása, hanem azok megfelelő kezelése: azok saját oldalunkra állításának a képessége. És ennél még egy gondolat erejéig időznék is: a külső tényezők szerepe általában is igen nagy hangsúlyt kap, de a belső munka és tudatosság még lényegesen kisebb szerepet játszik akár vezetői, akár vállalkozói szinten. Pedig igen gyakran éppen ez a kulcsa a rugalmasságnak. Mint láthatjuk, jelen esetben is a külső körülmények mindannyiunk számára rendkívül hasonlóak. Azok azonban, akik a "segítség-mind-meghalunk!" attitűdjüket képesek kezelni, az érzelmeiket kordában tartani és azokra módszeresen ránézni, nos, ők sokkal hamarabb tudnak egy sokkoló helyzetből kilépni. A coaching nagyon sokat tehet ezért, hiszen érzésekkel, a helyzetekhez való viszonyunkkal dolgozunk egy-egy ülés során. Szóval a belső munkára fordított idő egyáltalán nem elpocsékolt, érdemes beépíteni a vezetői és vállalkozói gyakorlatba. 
  6. Felelősségvállalás: ennek a képességnek a megléte ugyancsak alapvető a nehéz helyzetekre adott rugalmas válaszreakció kialakításában. Sőt, annyira hangsúlyos, hogy a következő bekezdésben részletesebben is ránézünk. 

Felelősségvállalás - az egyik kulcstényező a továbblépéshez

Bár az előbb említett tényezők mind-mind hangsúlyosak, számomra mindenesetre kiemelkedik közülük a személyes felelősségvállalás. Hiszem és vallom, hogy a döntés meghozatala és a felelősségvállalás kéz a kézben járnak - ez minden további lényegi lépésnek a mozgatórugója. Ha nem hozunk érdemi döntést, ha nem vállaljuk a felelősséget azért, hogy tevőlegesen is részt vegyünk a kedvezőtlen helyzet megszüntetésében, akkor az összes további elem hiábavalónak bizonyul. Lehet körülöttünk a világ legsegítőkészebb közössége, lehet remek önképünk, bízhatunk magunkban bármennyire is, uralhatjuk és használhatjuk az érzéseinket is - ha nem születik meg a cselekvésre, változtatásra irányuló döntés. 
A Citromfacsaró című könyvemben egy egész fejezetet szentelek ennek a kérdéskörnek - hadd osszak meg egy rövid részletet ebből: 
"Az, hogy mi vesz ma körül, milyen életkörülményeid vannak, mekkora a bankszámlád, a derékméreted, vagy boldog vagy-e, mind-mind attól függ, hogy milyen döntéseket hoztál a múltadban. Hasonlóképpen a jövődet is az befolyásolja, hogy milyen döntéseket hozol ma.
Ez az egyik legkeserűbb pirula, amit le kell nyelnünk, amikor számot vetünk az életünkkel: mi befolyásoljuk a kimenetét. De éppen ez a felelősségvállalás, ami igazán felnőtté tesz minket. Amikor látjuk, hogy nem tudunk tökéletesen dönteni, nincs tökéletes megoldás, ennek ellenére mégis meghozzuk a döntést, és megteszünk mindent azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az adott helyzetből. A gondolkodásmódról még lesz szó egy másik fejezetben, ezért itt nem részletezem, de nyilvánvalóan nagyon szorosan összefügg a döntéseinkkel.
Sokszor megrettenünk attól, hogy meg kell hoznunk egy-egy döntést – hiszen pontosan tudjuk, hogy a döntés következményekkel jár. Amikor letesszük a voksunkat egy variáció mellett, akkor magunkra húzunk egy csomó terhet is: kinyilvánítjuk a véleményünket, elköteleződünk egy eredmény mellett, választunk egy utat, ami számos következménnyel fog járni. Éppen ezért megpróbáljuk jól körüljárni a témát: megfontolunk minden apró körülményt, újabb szempontokkal bővítjük a listánkat, gondosan felsorolunk minden potenciális pro és kontra érvet, mígnem akkorára duzzad a döntéssel kapcsolatos dilemmánk, hogy teljesen lebénít, és már a legegyszerűbb döntést sem tudjuk meghozni. Ahogy Woody Allen mondta: „Bármilyen egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta.” (Lepés Marianna: Citromfacsaró - 25 kérdés, amit sohasem késő feltenni magadnak)
Két dolog miatt borzasztó nehéz ezen túllépni:
  • az egyik az elköteleződés hiánya, az azzal kapcsolatos nehézségek.
  • A másik pedig a döntési paralízis: az emberi agy remekül működik, mégis a fejlődése során úgy alakult ki, hogy a túlélésünket szolgálja. Ezért energiafelhasználási szempontból igyekszik minél kevesebb döntést meghozni, és lehetőség szerint a megszokott mederben maradni."
Ahogy látszik tehát - sem a döntés, sem a felelősségvállalás nem egyszerű, ha igazán a dolgok mögé nézünk. És hogy egyszerűbb legyen a felelősségvállalás: íme 3 szempont, amit mérlegelhetsz. 
  1. Áldozatszerep vs optimizmus
Áldozat szerepben lenni azt jelenti, hogy tulajdonképpen átadjuk az irányítást valaki vagy valami másnak. Úgy érezzük, hogy elveszítettünk valamit, ami fontos az életünkben, hogy érdemtelenül kerültünk ilyen helyzetbe, hogy nem tudjuk tevőlegesen befolyásolni a szituációt - és így persze nem is érdemes próbálkozni. 
Fontos tehát, hogy mérlegeljünk, vizsgáljuk meg, hogy hatással lehetünk-e bármire, milyen lépéseket tudunk megtenni (függetlenül attól, hogy azok az áhított megoldást hozzák-e): a lényeg, hogy tevőlegesen részt tudunk-e venni a várható kimenet megváltoztatásában. 
  1. Bűnbakkeresés vs felelősség és elfogadás
A hibás és a felelős megtalálása nem azonos. Érdemes tisztázni magunkban, hogy miként viszonyulunk a hibázáshoz. Lebénít-e minket, ha hibázunk? Elfogadhatónak tartjuk-e a hibázást? Bűnös-e, aki hibát vét? 
Ez a tényező akár nagyon szorosan össze is függhet az előzőekben említett áldozatszereppel: aki áldozatnak érzi magát, könnyen kelthet másokban bűntudatot (de legalábbis törekedhet rá). 
  1. Proaktivitás vs célok hiánya
Hajlandóak vagyunk proaktívan, azaz kezdeményező módon lépéseket tenni, vagy inkább passzívan, az események tükrében hozzuk meg döntéseinket a cselekvés mikéntjéről? Ahhoz, hogy proaktívak lehessünk elsődlegesen tisztában kell lennünk a céljainkkal, így azok mintegy iránytűként szolgálnak minket a döntések meghozatalakor. 
Nyilvánvaló, hogy ha nem tudjuk, hogy mit akarunk elérni, mi a kívánatos kimenete a helyzetnek, akkor nem is tudunk PRO, azaz célorientált megoldással előállni. 
A célok tisztázása és tudatosítása önmagában egy hihetetlenül nagy lépés annak érdekében, hogy felelős döntést tudjunk hozni. 

Merre tovább? 

Fontos tudni, hogy mindezeknek a tényezőknek vagy szempontoknak nem kell feltétlenül egyszerre, egyidőben jelen lenniük, hogy reziliens módon tudjunk reagálni a nehéz helyzetekre. A faktorok közül azokat aktiváljuk, amelyekre aktuálisan szükségünk van - azaz, a reziliencia egyensúly dinamikus. Mi több: fejleszthető! Az egyik legfontosabb üzenete ennek a cikknek, hogy nem egy reziliencia-készlettel születünk, és akinek induláskor kevesebb jutott, arra bizony nehéz idők járnak. Ez fejleszthető, tanulható, gyakorolható.
Sokkal több múlik a tudatosságunkon, mint gondolhatnánk: minél inkább tisztában vagyunk ezekkel a tényezőkkel, minél inkább támaszkodunk a fent említett reziliencia-faktorokra, annál könnyebben fogjuk a következő kihívásokkal teli helyzetben elővenni őket, annál nagyobb gyakorlatra teszünk szert az idők folyamán. 
A vállalkozói reziliencia pedig olyas valami, ami a lehető legritkább esetben szól egyszeri alkalomra. Vállalkozónak - vagy éppen vezetőnek lenni - pontosan azt jelenti, hogy elköteleztük magunkat: bármiről is szól a vállalkozásunk, azt meghatározott gazdasági keretek és körülmények között folytatjuk, és nagy valószínűséggel nehezített pályán mozgunk mindvégig. Folyamatos kihívások, nehézségek és optimalizálások jellemzik ezt a tevékenységet: erőforrások, lehetőségek és készségek, képességek összehangolása, mégpedig úgy, hogy annak gazdasági haszna is legyen - máskülönben mindössze egy költséges hobbiról beszélhetünk. A kihívások tehát nem érnek véget, ha egyet közülük megoldunk. 
Amikor reziliánciáról adok elő, mindenki csillogó szemmel várja, hogy elmondjam a "tutit", amivel reményei szerint elkerülheti a jövőbeni nehézségeket. A reziliencia, a rugalmasság azonban "mindössze" azt jelenti, hogy megtanuljuk: ez egy véget nem érő folyamat, amelyből minden egyes botlás, bukás, döccenő után fel kell állnunk - tehát fel is fogunk. 
Amint megoldottunk egy feladatot, egy másik - többnyire más szintű és/vagy típusú következik. De vállalkozóként nem éppen ez mozgat minket? 
A jelen helyzetben sincs ez másként: leckét kaptunk, feladatot, amit így, vagy úgy, de meg kell oldanunk. Lehet, hogy elsőre nem sikerül. Lehet, hogy visszaesés következik. Lehet, hogy kudarcnak élünk meg dolgokat. De tanulunk is általuk. Kialakítjuk a megküzdési technikáinkat és egész biztosan megtanuljuk, hogy a legfontosabb: légy rendben a kellemetlenségekkel!
A jelenlegi helyzetben - a koronavírus nyomában - óriási gazdasági recesszió várható. Mit várható? Már a nyakunkon is van.  Ebből kikeveredni nem tudunk passzív szemlélődéssel, széttárt karokkal és segítségre várakozással. A problémák egyben lehetőséget is jelentenek - az elmúlt napokban hihetetlen nagyot lépett előre az online-osítás, új platformok kerültek előtérbe, az offline térből a lehető legtöbb dolgot mentünk át az online világba, olyan lépéseket teszünk, amelyeket már hetek, hónapok, sok esetben pedig évekkel ezelőtt is megtehettünk volna. A lépéskényszer azonban rendkívüli folyamatokat indított be. Bár számos veszteséget könyvelhetünk majd el, az ilyen típusú kihívások azok, amelyek felgyorsítják a fejlődést. Az előremenekülés sokszor az egyetlen járható út.
Gondold végig, hogy te mit tudsz proaktív módon tenni az adott szituációban, tudod-e a javadra fordítani a helyzetet, és ha igen, hogyan. 
Sok sikert a fejlődéshez! Hallgasd meg a Citromfacsarót is!
PS: Még többet olvashatsz a Citromfacsaró című könyvemben erről - az 5. fejezet témája az, hogy hogyan lesz végre a citromjainkból limonádé. 
A teljes könyv elérhető hangoskönyv formájában is - akár a honlapomon (citromfacsaro.hu), akár a voiz applikáción keresztül.

 

5 DOLOG, AMIT AZ IDÉTLEN IDŐKIG CÍMŰ FILMBŐL TANULTAM

Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor találtam rá először a Groundhog Day-re, de úgy nagyjából 20 éve lehetett... A rajongásom azóta is töretlen és hűségesen megnézem minden év február 2-án, hogy vajon megijed-e a filmbéli mormota az árnyékától. Nos - VIGYÁZAT! spoiler következik - IGEN, MEGIJED!, és még hat hét tél következik. 
Valójában nem ez a slusszpoén, úgyhogy még ezzel sem árultam el sok mindent. Miért érdemes akkor minden év februárjában szertartásosan végignézni? Mert úgy működik, mint egy zongorahangolás: ha elállítódnak a hangok év közben, ez a film segít, hogy megint meghalljam a lényeget, a tiszta hangokat. És nem pusztán a szórakoztató sztoriért, a Bill Murray játékáért vagy a filmnézős szertartásért kotrom elő minden mormota-napon ez a filmet a szekrény mélyéről. 
Szeretem, hogy emlékeztet arra az 5 dologra, amit a film kapcsán tanultam. Hadd osszam meg ezeket, hátha te nem láttad, vagy nem így nézted, szóval lehet, hogy találsz majd itt újdonságot a film kapcsán. 
groundhogday.png
Ez a film az instant reinkarnáció
Néztem, néztem a filmet, és egyszer csak a homlokomra csaptam: hát ez csodásan modellezi a reinkarnációt! Egyetlen nap történésein keresztül bemutatja és megérteti a lényeget, az ok-okozati összefüggéseket. Amíg nem oldod meg a feladatodat, újra és újra visszatérsz - jelen esetben február 2-ára ébredsz - és alkalmad nyílik dolgozni azokon a dolgokon, amelyben elbuktál. Nincs gyorsítósáv, titkos kiút, varázslat, a rendszer meghekkelése, nincs semmi megoldás arra, hogy elkerüld az ismétlést. Ha nem sikerült megértened, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy jobb emberré válj, akkor vissza a startmezőre, kezdheted elölről a játékot. 
Sőt: nincsenek titkos nyomok se, nincs kincskeresés, ami megmutatná, hogy mi a helyes út. Ez bizony egy belső munka, amiben kizárólag az értékrendszerünk segít eligazodni. Ha ez az irányzék sérült, vacak vagy rossz irányba áll, akkor nehezített pályán mozgunk, ha viszont valójában tudjuk, hogy mi a "helyes út", csak még egyelőre megpróbáljuk megtalálni a kerülőket és/vagy kibúvókat, akkor szinte sinen vagyunk. Nem, ne is áltassuk magunkat, valójában tudjuk, hogy mi a megoldás: ha mélyen magunkba nézünk, el tudjuk dönteni, hogy a cselekedetünk helyes vagy erkölcsileg nem védhető. Tudjuk, mikor vagyunk önzők, undokok, kibírhatatlan hólyagok és mikor van ennél valami sokkal, de sokkal fontosabb dolog a célkeresztben. 
És ha már reinkarnáció: saját magadért és a cselekedeteidért vagy felelős, nem pedig másokért. Látni fogod: a filmben se kihívás, se katasztrófa, se semmiféle olyan fordulat, ami kihozhatná az emberek jobbik vagy rosszabbik énjét. Éppen hogy a mindennapi körülmények között kell helytállni - a többiek nem változnak, a körülmények sem, a reakciók kiszámíthatóan ugyanazok. 
Ha ezek közül bármi ismerős a saját, jelenlegi életedben, itt az ideje, hogy megkérdezd magadtól: vajon azt az utat járom-e, ami előrébb visz, ami által fejlődök?
 
Áthághatod a korlátokat, de annak következményei vannak
A szabályokat megszegni mindig is vonzó móka volt - főleg, ha úgy gondoljuk, hogy annak nincsenek következményei. Csakhogy a "nincsenek következményei" és a "nem látom a direkt összefüggést a cselekedet és a következménye között" nagyon is különböző. Olyan sokszor és olyan sokan ringatják magukat abba a tévhitbe, hogy ők bizony ártatlanok.  
Azt gondolják, hogy ha megszegnek egy szabályt, és nem buknak le, nincs azonnali büntetés, akkor kicselezték a rendszert és innentől kezdve határ a csillagos ég. 
Ez azonban csak önámítás. A döntéseinknek ára van és előbb-utóbb megfizetjük az árát. Phil hiába igyekszik kihasználni "halhatatlanságát", ugyanarra a napra ébred, ez a módszer tehát nem vált be. A film vége felé azt mondja: "Én már olyan sokszor öltem meg magam, hogy már talán nem is létezem." 
A korlátok áthágásával juthatunk talán némi pillanatnyi előnyhöz, de összességében nem hogy segítene, sokkal inkább  hátráltat minket, mert akadályozza a valódi előrejutást, a fejlődést, a felismeréseket.
Cél és cél között is különbség van
Ha nem az álomcél vezérel, akkor hiába állítod csatarendbe a legjobb terveidet is, azok nem nyújtanak valódi változást, valódi fejlődést, valódi megoldást. 
Hogy mi az álomcél? Hadd kezdjem inkább az eszközcéllal - úgy talán könnyebb elmagyaráznom. (Vagy olvasd el a Citromfacsaró c. könyvemet... abban is írok erről.)
Phil kezdetben - amint rájön, hogy szinte bármit megtehet bizonyos keretek között - mindent elkövet, hogy a saját kis szórakozásait űzze, vágyait kielégítse, és ehhez nem fél különböző eszközöket igénybe venni. Hazudik, manipulál, lop, rombol - de több-kevesebb sikerrel célt ér. Csakhogy ezek pótcselekvések. És szigorúan csak egy pontig lehet velük eljutni. Akármilyen szépen felépíti és megtervezi a Rita szívéhez vezető utat, az elcsattanó pofonok száma és intenzitása jelzi, hogy nem ez az igazi megoldás. Az eszközcélok azok a kisebb célok, amik vágyaink szerint közelebb juttatnak a végcélhoz. Hasznosak, de nem feltétlen minőségiek.
Ahhoz, hogy elnyerje Rita szívét - és ez az álomcél: az a minőségi, nem mennyiségi célokkal leírható, vágyott állapot, ami a valódi mozgatórugója cselekedeteinknek - Philnek is olyan emberré kell válnia, aki méltó lehet Rita szerelmére. 
A tartós siker, ez a fajta eredmény azonban már nem érhető el manipulációval. Valódi változás és fejlődés szükséges.
És a változás-fejlődés ebben kulcsszerepet kap. Feltéve, hogy ez őszinte vágyon alapul. Így tanul meg például zongorázni Phil. Vagy jégszobrászkodni. És űzi mindkettőt szívesen. Ne felejtsük el, hogy minden új készség vagy ismeret nagyon is sokat tesz hozzánk:  odaadással, elszánással, sok-sok óra gyakorlással jár. És ezzel elég szorosan összefügg a következő pont is.
Amikor megérted az igazán fontos dolgokat, már nem lesznek kételyeid
Látva, hogy a kis napi sikerek még mindig nem hozták meg a megváltást, Phil elkezd Rita megismerésén dolgozni. Minél jobban megismeri, annál jobban lenyűgözi őt és annál inkább meg akar tenni mindent azért, hogy méltó legyen Ritához. Tudja, hogy jelenlegi önmaga nem elég jó: egoizmusa, önzése, beképzeltsége semmilyen szinten sem vonzó egy Rita-kaliberű nőnek. 
Igen, kezdetektől ugyanazon dolgozik, de míg eleinte beérte volna a felszínes sikerrel, és ehhez nem szégyellt bármilyen praktikát bevetni, érezte, hogy valódi áttörést nem ez fog hozni. 
Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy ezt felismerte és elhatározta, hogy "felnő" Ritához, a  cselekedetei őszintévé válnak, megjelenik az alázat, folyamatosan fejlődik és keresi a módját, hogy másoknak segíthessen - még akkor is, ha Rita ezt nem látja, direktben nem szerez róla tudomást. Innentől valósággal felgyorsulnak az események - Ritát éppen az fogja meg Philben, amilyen emberré vált, a személyisége. És, igen, ez lesz a kivezető út is a február 2-a csapdájából.
Nincs mindenre ráhatásod
Nincs mindenre, de önmagadra határozottan VAN. Ezt a tételt is gyönyörűen tanítja a film. Tudom, egyetlen napot ölel át - és hát mi minden szokott történni egy átlagos napon? Nem túl sok. Egyrészt ugye az az egy nap egy egész életet szimbolizál - és legtöbbünk élete pont olyan eseménytelen 70-80 év alatt, mint egyetlen nap alatt -, másrészt viszont egyetlen szempillantás elég ahhoz időnként, hogy valami örökre megváltozzon. Ebben a filmben azonban nincsenek ilyen világot sarkából kiforgató események, változások vagy jellemfejlődések. Sőt, kimondottan lényeges, hogy kivétel nélkül mindenki ugyanazt a szerepet hozza mindvégig. Mindössze meg kell nyitni őket. �
Két szereplőt érdemes kiemelni. Az öreg, aki végelgyengülésben meghal - nos, erre egyáltalán nincs Philnek ráhatása. Bármit tesz, az öreg meghal, amikor annak itt van az ideje. Se pénz, se kórházi ellátás, se meleg étel nem menti meg. Fontos tehát, hogy nem tudjuk megváltoztatni a megváltoztathatatlant.
A másik természetesen Rita - aki erkölcsi mérföldkőként jelzi Philnek, hogy hová kell felnőnie, aki nem téveszthető meg holmi fals, információmorzsa-gyűjtésen alapuló  randi-manipulációval. 
Természetesen nincs hatása a hóviharra, a mormotára, a többiek karakterére, szándékára. 
Így hát - mindezeket felismerve - Phil végül kezébe veszi a sorsát és kikalapálja, amit csak ki lehet: szakmai alázattal igyekszik tenni a dolgát, segítő szándékkal fordul mások felé, ott van, amikor szükség van rá - és mindeközben fejlődik, tanul, egyre értékesebb emberré válik, a teljes közösség nagy-nagy örömére és megelégedésére. 
happy_groundhog_day2.png
 
+1 Mit kezdesz az örökkévalósággal? 
Végezetül pedig egy kérdés neked.
Phil hónapokon át gyakorolja, hogy a kártyacsomag lapjait a kalapba tudja pöccinteni. "Ezzel töltöd az öröklétet?"- kérdezi tőle Rita a filmben. "Lebuktam." - válaszoja Phil.
Te mivel töltöd az életedet? Csupa olyat teszel, ami nem visz előrébb, teljesen hasztalan, mégis sok idődet szánod rá? Vagy már mindezt tudod, fejlődsz és gyakorlod a saját kis "február 2-ádban", szóval a nap végén biztosan február 3-a fog számodra következni? 
Jó filmnézést!
süti beállítások módosítása