Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!

Limonádéstand

Idő.... Barát, vagy ellenség?

2020. június 22. - Marianna Lepes

IDŐ

Talán a legfontosabb erőforrásunk, mégis mostohán bánunk vele. Azt hisszük, hogy rengeteg van, mégsem elég semmire sem.
És hogy hogyan függ össze azzal, hogy fektess végre magadba? Úgy hogy ez a legszűkebb keresztmetszet, ezért abból csípünk le, amit magunkra fordíthatnánk, arra nem szánunk időt, ami minket épít, arról mondunk le, ami pedig kiteljesíthetne.
Ha kétségeid vannak: nem az számít, hogy mennyi időt töltöttél már el valamivel, hanem az, hogy a jövőben mit hoz még számodra. Ha van benne lehetőség, ha hozzátesz az életedhez, akkor érdemes az idődre. Ha nem, akkor minél hamarabb tedd le a terhet. Előre nézz, a jövőben gondolkozz - az fog építeni, ott aratod le az eredményt.

1. HA MÁR ENNYI IDŐT BELETOLTAM...

Volt már úgy, hogy belekezdtél valamit, de viszonylag gyorsan megjelent az az érzés - kb. úgy gyomortájon -, hogy talán nem is ez az, amit szeretnél?
Nem is biztos, hogy volt rá racionális magyarázatod, csak valahogy nem tett boldoggá az az elfoglaltság. És most nem a nehézségekről beszélek - az mindenütt van, kisebb-nagyobb mértékben, de a nehézségek nem feltétlenül vonnak le az élvezeti értékből. Sőt - néha éppen azok mutatják, hogy fejlődünk, hogy jó úton haladunk.
Ügyfelekkel beszélgetve gyakran kiderül, hogy már rég tudják, hogy rossz foglalkozást választottak, hogy a tanulmányaikat nem élvezik, hogy nem ebből akarnak megélni, esetleg a kapcsolataik nem szolgálják őket - mégis folytatják, mert "már annyi időt bele fektettek, nem érdemes abbahagyni".
giratiempo-2816270_640.jpg
Nos, ebben van logika - néha valóban be kell fejezni folyamatokat, mert akkor tudunk váltani, akkor lesz eredmény, akkor lehet lezárni, akkor érünk egy mérföldkőhöz, vagy valami hasonló eredményt vagy részeredményt könyvelhetünk el. Én inkább akkor szoktam aggódni, ha az EGYETLEN ok a folytatásra a befektetett idő.
Értem, hogy a veszteségminimalizálás fontos - de vajon nincs-e más, jobb, örömtelibb,, eredményesebb út?
  • Csinálom, mert ezt ismerem csak - kezdj bele másba is. Ismerj meg mást is.
  • Csinálom, mert lehet, hogy más még rosszabb lenne - tudd meg, szerezz tapasztalatot.
  • Csinálom, mert ezt legalább már tudom, hogy hogyan működik - lehet, hogy más még jobban működik, csak nem próbáltad még.
Nem csupán az számít, hogy eddig mennyi idő telt el az adott tevékenységgel. Az is, hogy mennyi van még hátra belőle. Valóban ezzel akarod kitölteni az éveidet? Ez a legjobb módja annak, hogy boldog legyél? Vagy hogy pénzt keress? Ha az idő előrehaladtával nem változnak a dolgok, vagy inkább csak rosszabbak lesznek, akkor a befektetett idődön kívül mit veszítesz?
Gondolj csak bele: ha mondjuk húsz éve űzöl egy foglalkozást, amit nem szeretsz - akkor van húsz év gyakorlatod és nagyjából ugyanennyi keserves éved. Tudom, hogy voltak jó részei, eredmények és csodás pillanatok is - de amikor mérleget vonsz, akkor pontosan érzed, hogy nem feléd billen a mérleg nyelve. Válaszolj arra a kérdésre: ha most, ezzel a tudással, ismerettel a helyzetről újra kezdhetnéd, ugyanezt választanád? Most is igent mondanál?
Ha a válaszod NEM, akkor nem azon kell gondolkodnod, hogy hogyan bírd ki a hátralévő másik harminc évet, hanem, hogy hogyan lépj tovább.
woman-3303560_640.jpg
Csak azért, mert valami vonzónak TŰNHET, még nem feltétlenül az. És csak azért, mert valamit elkezdtél, nem kell örökké abban élned. Ha valami már nem okoz örömet - érdemes elgondolkodni, hogy miként lehet változtatni rajta. A "minden maradjon, ahogy volt, mert ezt kezdtem el" és a "már nem szórakoztat, ide nekem valami újat" között nagyon sok fokozat van.
FVM gondolat: Igyekezz nyitottan hozzáállni a helyzethez, több szempontból megvizsgálni, mérlegelni és szükség esetén akár segítő szakembert is bevonni. Lehet, hogy csak nézőpontot kell váltanunk, de lehet, hogy karriert, vagy élethelyzetet. Mi magunk annyira részei vagyunk a saját élettörténetünknek, hogy nem látjuk az egész képet, és ha mégis, akkor sem objektíven, sok szempont rejtve marad.
Bőven több van a világban, mint a megszokás.

 

A cikk folytatása a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban - még 6 héten át olvashatsz hasonló témákról a #fektessvégremagadba cikksorozat keretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mariannalepes.blog.hu/api/trackback/id/tr8015906724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.