Tervek, célok

Miért nem érem el soha?

Ébredtél már arra valaha, hogy annyira összekuszálódtak a szálak az életedben, hogy azt sem igazán tudod, hogy hogy kerültél oda, ahol vagy?

Vagy próbáltál már rájönni, hogy mi lett a fiatalkori álmaiddal?

Emlékszel még arra, hogy milyen tervekkel, milyen vágyakkal vágtál neki a nagybetűs életednek?

Mi történt azokkal az álmokkal? Hová lettek?

Keveseket ismerek, akik azon az úton járnak, olyan életet élnek, olyan körülményeket teremtettek, amire mindig is vágytak. Vajon hová lesznek ezek a célok? Hol vannak hozzá a tervek?

Lehet, hogy te is elsodródtál erről az útról?

Ha hirtelen szembetalálkoznál a 18 éves önmagaddal: mit mondanál neki? Hogy: hajrá, csak így tovább? Vagy azt, hogy még nem késő újragondolni?

Akárhogy is - a legtöbben nem azt az életet élik, amit szeretnének, és csodálkoznak (ha még eszükbe jut egyáltalán), hogy miért nem. Mégis, amikor coaching során szóba kerül ez a téma (márpedig szóba kerül...) - nagyon hamar kiderül, hogy nincsenek is igazán lefektetett tervek. Mert terveket valódi célokhoz lehet rendelni. De ha nem tudjuk, hogy hová akarunk eljutni, akkor azért kisebb lesz az esélye annak, hogy célba is érjünk.

Bár sokszor velünk él ez a keserűség, mégis többnyire valami igazán nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy számot vessünk a sorsunkkal. Egy betegség, a munkahelyünk elvesztése, esetleg egy gyermek születése, ami megállásra késztet minket. Ilyenkor számot vetünk azzal, amink van, azzal, ahol vagyunk. És bizony gyakran kiderül, hogy már réges-rég valaki más életét éljük. Valakiét, akinek kiveszett az öröm a mindennapjaiból, de legalábbis megfakult.

Néha sikerül ezt az egészet nyakon csípni - és tehetünk a változásért. Gyakrabban azonban csak marad a bánat.

A szilveszteri fogadalmak vagy más események jó apropók lehetnek, hogy végre komolyan vegyük az életünket - és ne csak passzívan várakozzunk. Hiszen minden nap jó nap arra, hogy új döntést hozzunk. Vagy hogy végre felelősséget vállaljunk. A vágyak fontos dolgok. A célok is. De tervek és konkrét cselekvés nélkül mit sem érnek.

Ha tehát egy nap arra ébredsz, hogy az életed egy jó része eltelt, mégsem vagy közelebb az álmaidhoz, itt az ideje, hogy ténylegesen kézbe vedd a dolgokat. Mert az álmok csak a Disney-mesékben válnak valóra maguktól - még egy valamire való népmesében is legalább három próbát kell kiállni, hogy "érdemesek legyünk" a jóra.

Bár minden nap tehetnénk érte - valahogy elsikkadnak ezek a feladatok. Sőt, sokszor a lehetőséget sem ismerjük fel - ha már kellőképpen belefáradtunk, akkor hiába jön szembe a lehetőség, Csakis az óriási, eget rengető csodára várunk. Pedig az álmainkhoz azokon a - sokszor egészen apró - következetes lépéseken vezet az út, amiért mi felelünk - de persze ennél könnyebb módszert szeretnénk.

Jusson eszedbe a történet a plébánosról:

Egyszer egy faluban nagy árvíz volt. Mindenkinek sikerült nagy nehezen elmenekülnie, csak az öreg plébánosnak nem. Felmászott hát a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:- Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól!Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt maga Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, csak nem volt hajlandó beszállni.Kicsivel később egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopter is próbálta őt kimenteni, de azt sem fogadta el, mondván, hogy őt majd Isten menti meg! Végül annak rendje és módja szerint összedőlt a torony, és a derék pap vízbe fulladt vala…A Mennybe kerülvén aztán, Isten színe előtt állva megkérdezte:- Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis hagytál megfulladni?! Miért nem segítettél??- Fiam - szólt az ÚR – talán nem küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is? De hát neked semmi sem volt elég jó…