Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!

Limonádéstand

Tudom, hogy már nagyon unod az önfejlesztésről szóló elméleti okosságokat...

Az önfejlesztés 5 tagadhatatlan előnye

2019. május 24. - Marianna Lepes


Ezért azt gondoltam, hogy foglalkozzunk a kérdéssel gyakorlati oldalról! Mi az, amit valóban nyersz az önfejlesztéssel?

Én ennek kapcsán két jellemző hozzáállást látok: az egyik a "jóvagyokénígy-fogadjelilyennek". Ők azok, akik sajnálkozó mosollyal az orruk alatt szánakozón szemlélik a fejlődés útjára lépőket. Ők azok, akik bár tudják, hogy létezik a jelenség, maguk még nem próbálták - éppen ezért elég homályos elképzeléseik vannak az önfejlesztésről. Ugyanakkor nagyon is - vagy inkább túlontúl - nagy önbizalommal használják a mára már közkinccsé lett fogalmakat, kifejezéseket. Ha valami félremegy, nem úgy kerekedik a világ, ahogy szerették volna, akkor előjönnek a karmával - nyilván rosszul értelmezve, és egyéb felületesen ismert és használt kifejezéssel, fatvát kiáltanak a szeretet nevében: egyszóval sötétben tapogatóznak. Mindig könnyebb máshol keresni a hunyót, nem pedig a változás, fejlődés útjára lépni.

A másik - számunkra sokkal érdekesebb - hozzáállás az önfejlesztőké. Én magam sem túl régen találkoztam ezzel az úttal - de pont attól csodás, hogy a világon semmiről nem tudunk lemaradni, mert mindig pont annyi jut el hozzánk, amennyit befogadni képesek vagyunk.

revelation-2937691_1280.jpg

De mégis mire jó az önfejlesztés? Mit ad, mivel járul hozzá az életünkhöz? Miért érdemes ezt az utat követni?


1. Kinyílik a világ - számos történés értelmet nyer

Azáltal, hogy elkezdünk önfejlesztéssel foglalkozni, számos dolog más megvilágításba kerül. Kiderül(het), hogy nem megátkoztak, rossz csillag alatt születtünk, vagy egyéb ezoterikus magyarázata van az életünkben újra és újra bekövetkező nehézségeknek, hanem bizonyos helyzeteket a nem megfelelő eszközökkel próbálunk megoldani.

Ha "minden főnök/beosztott" hülye, akivel csak találkozom, akkor nem biztos, hogy az lesz a megoldás, hogy még nagyobb számban fogyasztom őket, hanem esetleg érdemes megvizsgálni, hogy mi a visszatérő motívum az ilyen eseteknél. Ha "mindenki csak kihasznál", akkor lehet, hogy meg kell tanulni meghúzni a határokat. Ha "folyton hátba támadnak", vizsgáld meg, miért vagy folyamatosan védekező állásban és miért keresed az ellenségeket. Az eddig alkalmazott eszközök nyilvánvalóan nem működtek, hiszen akkor nem merülnének fel ismételten ezek a helyzetek.

Az önfejlesztés, önismeret hozzásegíthet ahhoz, hogy objektíven, érzelmi turbulencia nélkül vizsgáljuk meg a történéseket, és azoknak megfelelően válasszuk ki az eszközök széles választékából a megfelelőt.

2. Visszakapjuk a hatalmat az életünk felett - hiszen az egyetlen ember, akinek az életére érdemben hatással tudok lenni, én magam vagyok

Ahelyett, hogy megpróbálnánk másokat "megszerelni", rájövünk, hogy az egyetlen ember, akinek az életére teljes mértékben és igazán mélyen hatással lehetünk, azok mi magunk vagyunk. Gyakran hallom, hogy "a főnökömnek/beosztottamnak/férjemnek/feleségemnek kellene részt vennie a coaching üléseken" - de hát ugye ha ő nem akarja, akkor maximum beletaposni lehet valakit egy új helyzetbe.

A változást akarni kell - még akkor is, ha se nem tudhatjuk, hogy pontosan mit hoz a változás, se nem sejthetjük, hogy ez mit idéz elő bennünk. Vagy odafordulsz a másikhoz elfogadással és szeretettel, vagy elsétálsz az adott helyzetből (igen, még akkor is, ha ez kényelmetlenséggel jár, ha fel kell hozzá adni az előnyöket is). Ez elvezet minket a már sokszor említett "mindennek ára van" tételhez: ára van a változásnak, az elfogadásnak, és ára van a "csakazértse/csakazértis" hozzáállásnak.

Mégis az a legjobb, hogy szabadon dönthetünk, hogy melyik árat fizetjük ki: a kudarcos, nehéz, bukdácsolós, de a fejlődést jelentő utat választjuk, vagy az egyszerűbbnek tűnő, megszokott vagy ismert utat. Így vagy úgy: megtanulhatjuk, hogy a döntés a kezünkben van. És ez rengeteg energiát meg tud spórolni hosszú távon: nem mások megváltoztatásába töltjük mindezt (elég reménytelenül) hanem saját magunkba fektetünk.

3. Megszűnik a világ fekete és fehér lenni - az empátia mélyülésével megtanuljuk letenni az ítélkezést

Ahogy kezd megértésünk lenni önmagunkkal kapcsolatban, egyre könnyebb lesz letenni az ítélkezés terhét. Ami eleinte persze nem tűnik tehernek - hiszen az univerzum minden bölcsessége megszáll minket, ha másokról van szó. Minden fekete és fehér - hiszen nem csak a tudás, de az erkölcs és bölcsesség is a mi kezünkben van - ezért minden további tudás és vizsgálódás (urambocsá' megértés és empátia) nélkül könnyedén el tudjuk dönteni, hogy kinek mit és hogyan kellene éreznie, tennie. Na, ez remek út az ellenségeskedéshez, a gyűlölethez és a sárdobáláshoz.

Ha valamiért mégsem ezt az önrombolásba fulladó utat akarjuk követni, akkor érdemes empátiával fordulni mások felé - igen, sétálni néhány mérföldet az ő cipőjükben. Időt és energiát fordítani arra, hogy megértsük, mit cipelnek a puttonyukban. Lehet, hogy ha megértjük, hogy éppen mi zajlik a másikban, az életében, a biztonságosnak tűnő otthonában - vagy éppen a lelkében - máris nehezebb pálcát törni felette. Cserében viszont lesz egy megértésünk a vágyairól és a szükségleteiről. Még ha ő nem is tudja. És nem, ezt sem kell feltétlenül elfogadnunk - még mindig ott az előző pontban említett szabadságunk, hogy kilépjünk ebből a helyzetből. Eldönthetjük, hogy részese akarunk-e lenni ennek, vagy éppen nem tudunk segíteni. Ettől még nem válunk Teréz anyává - de kényszert sem érzünk, hogy folyamatosan ítélkezzünk. És hát ez sem egy utolsó mellékhatása az önfejlesztésnek...

4. Kiderül, hogy mindannyian olyanok vagyunk, mint egy ogre - azaz mint a hagyma (nem olyan szagos, hanem olyan sokrétű)

Sokkal több közös van bennünk, mint nem - és az egyik éppen az, hogy mindannyian kicsit ogrék vagyunk. Ha láttad a Shreket, tudod, miről beszélek - ha nem, nézd meg feltétlen: csodás mese a másságról, az elfogadásról és hogy senki sem feltétlen az, aminek elsőre tűnik.

onion-4000599_1280.jpg

Na de vissza a rétegekhez. Ahogy említettem az előző pontban, mindannyiunknak tele van a puttonya emlékekkel, fájdalmakkal, megélésekkel, amiket cipelünk egy életen át. Ezek a tapasztalatok formálnak minket olyanná, akik most vagyunk. És nem, nincs csak jó és csak rossz tapasztalat és ember. Mindenkire rakódnak a rétegek. A kérdés mindig az, hogy mit kezdünk ezekkel a tapasztalatokkal. Páncéllá formáljuk őket, vagy hagyjuk, hogy puhán ránk omoljanak? Rajtunk is múlik, hogy ebből a sok rétegből mit mutatunk meg a világnak, mit engedünk látni belőle.

Mivel mindannyian olyanok vagyunk, mint a hagyma, érdemes ezekre a közös vonásokra koncentrálni - azokra, amik összekötnek minket, nem pedig azokra, amik elválasztanak. Az önfejlesztéssel nyert nyitottságunk abban segít, hogy ezeket lássuk meg elsőként.

5. Mindig van tovább - mindig lehet még messzebbre menni, még többet tanulni, még inkább szeretetben élni

Az a remek hírem az önfejlesztéssel kapcsolatban, hogy ez tulajdonképpen egy soha véget nem érő út. Egy olyan utazás, amely még messzebbre visz, még mélyebb megértéseket ad, még tovább árnyalja a képet. Keveseknek adatik meg, hogy ennek az útnak a végére érjenek.

Bár minden megszerezhető tudás és tapasztalat ott van körülöttünk - hiszen nem találnak föl napi szinten új ismereteket, új szempontokat - mégis mindig csak annyit látunk meg, annyi jut el hozzánk, amennyit befogadni képesek vagyunk. Ahogy egyre inkább megismerjük, elfogadjuk és tisztelni kezdjük magunkat, úgy jutunk egyre több és mélyebb ismerethez is. Az új ismeretek új gyakorlatokhoz és tapasztalatokhoz vezetnek, azok pedig új vagy csak eddig nem ismert oldalunkat hozzák napvilágra. Erre szokták azt mondani rég nem látott ismerősök, hogy "De megváltoztál!", pedig valószínűleg csak jobban tiszteljük magunkat, jobban figyelünk a lelkünk és testünk rezdüléseire.

És hogy lesznek-e tévedések és rossz irányba tett lépések? Persze. De ez is része a csomagnak. Része a tanulásnak.

+1 Az élet piszok egyszerű - tudom, hogy ez nem hangzik valami üzleti coach-osan, de - mindennek a mozgatórugója: a szeretet.

Ezt már tényleg csak bónuszként írom ide, mert ez sokaknál kiveri a biztosítékot. A szeretet valami olyan kenőanyag ebben a történetben, ami nélkül el tud ketyegni egy darabig bármilyen gépezet, de aztán elakad, elromlik, befuccsol. És nem, ez nem arról szól, hogy csak azt csináld, amit szeretsz, és az Univerzum majd melléd áll. Sokkal inkább arról, hogy ha nem nyitod meg a szíved annak, amit csinálsz, vagy az embereknek, vagy egy ügynek, ha nem segítő-támogató szándék vezérel, akkor valahol belebetegszel, megkeseredsz, befordulsz.

Hála és elfogadás nélkül is végig lehet nyomni egy életet, de ezekkel lényegesen könnyebb, mert nem tehernek és feladatnak éled meg. Olyan ez kicsit, mint hogy egy élsportoló életmódját is le lehet nyomni csak úgy darabra is, de mennyivel könnyebb (nem, nem fizikailag), ha célod van vele, ha erre tetted fel az életedet. Így is, úgy is napi 10 óra terhelés. De az egyik esetben belerokkansz, a másikban pedig bajnok leszel. És hogy mindez fontos-e? Igen, fontos.

runner-805392_1280.jpg

Ám ami még ennél is fontosabb: nem az a lényeg, hogy mennyit tudsz, vagy mennyit fejlődsz. Az számít igazán, hogy másokra milyen hatással vagy. Hogy az új, fejlettebb, fejlesztettebb éned milyen hatással van másokra. Csakis ez számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://mariannalepes.blog.hu/api/trackback/id/tr114852380